Lentebb a kérdéseidre vonatkozóan, kizárólag csak a hat regény alapján leírtam az érveimet, miért Arctáncoltatók, miért ferdítette ezt el a két "utód". Csak a Vadászait olvastam, és a végére érve felháborodtam, legszívesebben a sarokba vágtam volna (annyit is érnek a szememben).
Nagyon is tisztában vagyok vele, hogy mit írt a fia és az írótársa, ennek tükrében írtam az érveimet, hogy miért nincs igazuk a ferdítésben.
Láthatod, csak a Káptalanházra koncentrálva te is kijelentetted, hogy mégiscsak Arctáncoltatók.
Nem áll szándékomban erőszakosan az ellenkezőjéről meggyőzni (lentebb olvashattad az érveimet: 3693, 3698). Felőlem a kiterjesztett Dűneverzum olvasói azt hisznek amit akarnak.
Még is lenne még pár gondolatom.
A Fantazmo az 50 éves jubilálásból eredően írt egy figyelemfelkeltő cikket, és itt is szóba került a ferdítés. Itt az egyik kommentelő érdekes dolgot ír:
"Valahol olvastam, hogy a 6 eredeti művet az új szerzőpáros csak egyfajta pontatlan feljegyzéseknek tekintik és ezzel takaróznak az ellen, hogy a saját műveik néhány ponton nem illeszkednek a mester elképzeléseihez. Ezt azért nagy szemétségnek tartom a részükről, így akár a végtelenségig folytathatják a dolgokat a saját szájízük szerint."
Komolyan, két Paul klón ghola, és az egyiket egy Fenring által a hátába döfött késről szerzik (kb. itt kellett volna abbahagynom a Vadászait)? Hol volt ilyen az eredeti hat kötetben? Ez csak a két befejező kötet után "megíródott" Paul of Duneben fejtik ki részletesen. Herbert lezárta annyival Fenring szerepét, hogy meglátta Paulban a nagyságot és úgy döntött, nem áll ezen erő útjába, pedig megölhette volna. Herbert szépen kifejti Paul bukását, és az első ellene szervezett komolyabb kísérlet ki is van fejtve a Messiásában. Már ez gondolkodóba kellene, hogy ejtsen.
A másik ellenérvem, amivel mehet a kukába a Vadászai: elmondják, hogy a báró eredeti, hamisítatlan sejtjeit élesztik újra. Nem éledhet fel az elméjében az unokája, Alia, mivel a megszállottság lényege, hogy valamelyik genetikai ős veszi át az uralmat az elme felett.
Szerinted, ha ilyen alapvető dolgokat nem értettek, mennyire értették meg vagy akarták megérteni Marty és Daniel mivoltát?
A két író már Butleri-trilógiában elvette a saját ötleteit, mikor a másolatok kilövik az űrbe, sőt, egyes olvasók felhívják a figyelmet, hogy egy navigátor már jóval Paul és Leto előtt , a saját korlátozott képességeivel látta veszélyt a horizonton. Ezek a fia és haverja szavai, nem Herberté.
Két dolgot kérdeznék:
- Miket olvastál a Káptalanház? Az előzményeket (Butleri-trilógia, Házak-trilógia)?
- Mikor és hol érezted három kötettel ezelőtt, hogy gépek térnek vissza?
Ahogy lentebb, a 3698-os kommentben idézve, Leto elmondja, hogy veszély, amit meglátott, ha hagyta volna bekövetkezni Moneo és Siona idejére kiirtotta volba az emberiséget és nincs köze a gépekhez.
Ez pedig a stagnálás és hanyatlás, a faj elkorcsosulása. Leto célja nem volt más, mint hogy az emberiséget végtelenné tegye. Belefújta az örök szelekbe az ösvényét, nézd, ott megy! Leto folyton a meglepetésről beszél, erre vágyik, arra, hogy ne ismételje újra és újra önmagát az emberiség. Az Istencsászára Herbert filozófiája az emberiségről.
Nem kötekedni akarok veled, sem erőszakoskodni, csak megérteni akarom, hogy ezeket a következetlenségeket miért nem látják egyesek, vagy miért mérvadóbbak pénzhajhászatból írt előutózmányok, mikor Herbert, régi vonalas és remek sci-fi író lévén végig következtesen építette a történetet és megvoltak az alaptémái (az MI-vel a Pandoraversében foglalkozott).
Meg arra, hogy mik azok az érvek, amiket az eredeti hat kötetből fel lehet hozni Omnius és Erasmus létezésére, akár egy morzsányi információt, ami arra utalna, hogy gépi ellenséget akart visszahozni.
|