Kedves Onogur,
Bizonyos kérdések tisztázását nem szabad a konvenciókra bízni. Annak megítélésében, hogy a helyes nyelvhasználat miben is áll, szerencsére és természetesen nem a közmegegyezés lehet a felelős döntéshozó, ez ui. nem mennyiség kérdése. Ahogy írod, ez kulturális, nem pedig tudományos (szakmai) kérdés. Bármit állítson is ezért a nyelvész (mint szakember), ő leírhatja, konstatálhatja a nyelv változásait, tendenciáit, de ez minden: nem írhatja elő azt a normát, ami mércéül, ideaként szolgálhatna a nyelvhasználók számára. Ez megmarad azoknak, akik a nyelvet, nyelvi praxist egy jóval tágabb kontextusban tudják és hajlandók értelmezni. Nádasdy és minden más nyelvész is ezért szerepzavarban akkor, amikor "értékítélkezik". Számos analógiát lehetne felhozni, én csak egyet említek itt: amikor a szociológus leírja a társadalmi folyamatokat, rámutat a végbemenő anómiákra, akkor csak regisztrálja a változásokat, de nem állít fel - mert nem is állíthat fel - egy olyan berendezkedést, amely az adott modellhez képest irányadó, követendő lehet. Nem az ő dolga ez már.
Akkor lenne jogos a nyelvnek a tudományos megközelítésére hivatkozni, ha a nyelvnek kizárólag kommunikációs funkciói lennének, ha nem jelente se többet, se kevesebbet annál, hogy puszta információkat osztunk meg egymással. Ez méltatlanul lealacsonyító lenne - mind magára valamely nyelvre, mind magára az emberi létezés minőségére nézve. Veszélyes ezért minden megengedő relativizmus, amely el akarja mosni a nyelvhasználat közti minőségi különbségeket, ezek a különbségek ugyanis vitathatatlanul fennállnak. Ha nem így lenne, akkor értelmetlen lenne például szépirodalomról beszélni, hogy csak egy kirívó (ellen)példát említsek.
"Salamon János és mindazok, akik őhozzá hasonlóan vélekednek a kérdésben egyik módszert sem alkalmazták, hanem kvázi a 'szívükre hallgattak'. "
Ha a szív dolga lenne az, hogy kijelölje az embernek és kitüntetett differentia specificájának, a nyelvhasználatnak a helyét, akkor ám legyen. Én azonban nem hiszem. Tévedés lenne, ahogyan az is, ha kizárólag az észre (tudományra) hivatkozunk ebben a kérdésben. Az emberi létezésnek és az emberi minőségnek a helyes megítéléséhez mindkettőre: észre és szívre is szükségünk van.
"A kognitív vizsgálati módszerről Salamonnak, mint tudósnak elvileg tudnia kellene; másrészt a fent leírt tudományos módszer logikájából következik, hogy a filozófia alapvetően ilyen szempontból nem is tudomány."
Nem tudom, hogy tudós-e Salamon János. Szerintem nem az. Vagy legalábbis nem az, a szónak szigorú értelmében. Filozófus. De az a fajta filozófus, aki szeret különbséget tenni a vélemény (doxa) és a tudás, valódi ismeret (episztémé) között. Mégis, még ha a tudományosság benyomását is keltheti az e dichotómia melletti kiállás (szemben a kor posztmodern, neopragmatista gondolkodóival), attól még filozófusként legalább ennyire fontos az is, hogy ne tévesszük szem elől azt, ami igazán fontos: mitől ember az ember, és mitől vesztheti el ebbéli sajátos minőségét. Ennek kifürkészésében viszont már aligha segíthet a tudományos módszer mint olyan. A filozófia tudományként való felfogása ugyanúgy zsákutcába vezet és téves értelmezés, mint az, amikor a filozófiát egyfajta művészetként interpretálják.
Egyébiránt ajánlanám Salamon írásait, tartalmi és stilisztikai gyöngyszemek, mégpedig a valódi fajtából:
http://www.salamonjanos.eoldal.hu/ |