Fodor Béla
Az ismeretlen Boráros János
Ötven évig szolgálta a várost, nevét egy ferencvárosi tér teszi halhatatlanná, életéről mégis keveset tudunk
Gárdonyi Albert, a két világháború közti Budapest főlevéltárosa szerint Boráros János a régi Pest egyik leginkább figyelemre méltó, köztiszteletben álló polgára és városvezetője volt, életéről mégis keveset tudunk.
Már származása is bizonytalan. A várostörténeti irodalom és a kutatók többsége, például Füves Ödön, a pesti görögök kiváló ismerője, görögnek tartja a Boráros családot. Vélekedését a XVIII. században Pesten letelepedett és polgárjogot nyert görögök névanyagának vizsgálatára alapozza. E módszerben azonban sok a bizonytalanság, értékét csorbítja, hogy más adat nem erősíti meg.
Különösen akkor, ha tudjuk, hogy a hajdani Pozsony vármegyében már a XVI. és XVII. században léteztek a nemes Boráros család tagjai, akikről egészen a XIX. század közepéig vannak ismereteink. Azok az adatok sem a görög származás mellett szólnak, melyek a pesti városi főtisztviselőkről készült minősítési táblázatban, az akkor már tanácsos Boráros Jánosra vonatkoznak, és még csak nem is utalnak arra, hogy bármilyen kapcsolata is lenne a pesti görögséggel, ellenben az általa beszélt nyelvek között a magyar, a latin és a német mellett említik a szlovákot is. Származása tehát bizonytalan, és perdöntő bizonyíték felfedezéséig az is marad.
Mégis mit tudunk többé-kevésbé biztosan a kiváló pesti városatyáról és családjáról? Atyja, Boráros Ferenc, Győrben született 1727 körül, és onnan költözött Pestre. A pesti polgárjogot, mint borbélymester és sebész 1753. december 13-án kapta meg. A belvárosi Hal téren rendezett be házat, s 1754-ben feleségül vette Molnár Rozáliát, kitől kilenc gyermeke született, de közülük csak hárman érték meg a felnőttkort: János, Ferenc és Teréz. Jánost, a legidősebb fiúgyermeket, 1756. január elsején keresztelték meg, s így elképzelhető, hogy tényleges születése 1755. december végére esett. A kirurgus apa taníttatta elsőszülött fiát, aki 1775-ben jegyzői vizsgát tett, majd 1777-ben, már mint ügyvéd, megszerezte a pesti polgárjogot négy forint befizetése ellenében. Ugyanez év márciusában szülőatyja elhunyt, s az apai örökség a fiatal Jánost jómódúvá tette.
A következő években ügyvédként praktizált, és adószedőként Pest vármegyében vállalt hivatalt. A tehetséges és szorgalmas ügyvédre, aki, mint láttuk, több nyelven is beszélt, felfigyelt a városi tanács is, s 1785-ben tanácsnokká választották. Tanácsnoki működése oly sikeres volt, hogy 1790-ben, a jozefinista városigazgatás bukása után, a harmincnégy éves fiatalembert választották a város bírájává. Bírói hivatala alatt, 1799-ben nyújtotta be tervét a tanácshoz, hogy a Városerdőben (a mai Városligetben) mulató- és üdülőhelyet alakítsanak ki a pesti polgárság számára.
Szépen emelkedő pályája, legalábbis a rangok és címek tekintetében, pár év múlva megakadt. 1803-ban meghalt Kregár Mihály polgármester, és Boráros átmenetileg elvállalta a polgármesteri teendők ellátását is. A két hivatallal járó kötelezettséget azonban már nem tudta egyforma hatékonysággal teljesíteni, ezért a város jegyzője, Tirnberger András 1807-ben feljelentette. A vizsgálat kisebb szabálytalanságokat állapított meg, amiért a király megrovásban részesítette. Boráros a megrovást nyugalommal fogadta, és a következő bíróválasztáson már nem jelöltette magát. Tanácsnok maradt, a város ügyeitől sosem szakadt el. 1810-től haláláig a pesti nemzeti iskolák főigazgatói tisztét töltötte be, s ez idő alatt szorgalmazta a magyar tanítási nyelv bevezetését az iskolákban.
A maga idejében szokatlanul magas kort ért meg: közel volt nyolcvanadik életévéhez, mikor 1834. október 15-én elhunyt. Akarata szerint a terézvárosi templom kriptájában temették el. Végrendeletében tekintélyes vagyonának jelentős részét jótékony, emberbaráti célokra hagyatékozta. Kortársa, Patachich József tanácsnok így emlékezett meg róla: "neve örökkön fenn marad". De ha 1875-ben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa nem róla nevezi el a ferencvárosi egykori Fa teret Boráros térnek, napjainkra alighanem elfelejtettük volna. Így a főváros egyik legnagyobb (és legcsúfabb) közlekedési csomópontja őrzi emlékét. Itt állították fel 1983-ban Varga Imre Borárus című kitűnő szoborkompozícióját, amely azonban kissé megtéveszti a gyanútlan járókelőt, aki azt hiheti, hogy elírták a nevet, pedig a mű valóban a szobormodell joviális borárusnak állít emléket.
A félreértések eloszlatására Pest egykori vezetője, aki egész életét és vagyona nagy részét a városnak szentelte, talán megérdemelne egy új emléktáblát, mert napjainkra a régi eltűnt a Boráros tér 4. számú ház faláról. |
