Keresés

Részletes keresés

Balthazor Hellman Creative Commons License 2013-11-23 23:09:37 23811

 

A Kormány 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelete a kedvtelésbõl tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról6. § (1)

Forgalmazni egészséges, vagy az ellátó állatorvos által felvett helyszíni jegyzõkönyvben – az állategészségügyre vonatkozó jogszabályok alapján – forgalmazhatónak nyilvánított állatot lehet. A forgalmazó köteles tájékoztatni a vevõt a helyszíni jegyzõkönyvben foglalt állatorvosi leletről és véleményről.

 

9. § (1) A forgalmazásra szánt állat fajának magyar és tudományos megnevezését, a fajta megjelölését, – ha ismert – az egyednemét és korát, valamint az eladási árat, továbbá veszélyes állat, illetve a 338/97/EK rendelet hatálya alá tartozó faj egyede esetében a tartáshoz, illetve vásárláshoz szükséges engedélyekrõl, bizonyítványokról, illetveegyéb dokumentumokról szóló tájékoztatást az állatkereskedésben vagy állatvásáron történõ forgalmazásakor jól látható helyen ki kell függeszteni.(2) Az állat forgalmazásakor írásban az új tulajdonos rendelkezésére kell bocsátani az (1) bekezdésben meghatározott adatokat, valamint a 2. számú melléklet szerinti írásos dokumentumokat.

A hozzászólás:
qkszi Creative Commons License 2013-11-23 22:39:51 23810

Lelketlen gazemberek, sok helyen egy pici és meleg szelőzetlen akváriumban tartják szegény malackákat és az eszetlenek még a nyulakkal is össze rakják az pedig életveszélyes mert a nyúl a hátsó két lábával rúg. (((

Előzmény:
Balthazor Hellman Creative Commons License 2013-11-23 17:32:10 23809

Szia!

 

Pénteken voltunk dokinál. Megröntgenezték, kábítva. Valószínűleg gyenge a térde és a csontja. Most egy fájdalomcsillapítót kap naponta, és vitamint sokat. Ne hagyom nyugodni, a kis plédjén kell csücsülnie, mozognia. Nem hagyom, hogy a házában feküdjön naphosszat. Sokkal jobb a kedve, mozog, érdeklődik, és az öreg malaccal ismerkedik, amikor mellé rekom Motyót. Volt egy kis acsarkodás, de nem bántják egymást.

 

Holnap az állatorvosi papírokat mellékelve megírom a panaszlevelet az Alphazoo-nak. Eddig majdnem 10.000 forintot költöttem a picire. Az eladó állította, hogy saját állatorvosuk van aki átvizsgálja az állatokat...

 

hát hogyne...

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!