|
|
 |
staubach
2013-11-09 14:25:37
|
2014
|
Tehát szerinted a rómaiak a Rajnánál ugyan úgy gondolkodtak, mint a Hadrianus falnál? Időlegesen ugyan előrébb tolták a határt ( pl. Antoniusi fal ), de aztán később csak visszavonultak a jobban védhető határok közé? Ez azért érdekes, mert ha ellenségről van szó, a Caledonok, mint ellenség nem képviseltek önálló erős népi mozgalmat, ugyan úgy, mint ebben az időszakban a germánok. Mégis érdekes, hogy mindkét határtól idővel visszavonták a legiokat, és egy szűkebb, jobban védhető határvonalat szabtak meg...! Vajon miért? Az nem tűnik számomra elég magyarázatnak, hogy nem volt ifizetődő a határ kitolása. Ez túl homályos és nem meghatározható oknak tűnik... |
|
A hozzászólás:
 |
Theorista
2013-11-08 20:51:14
|
2013
|
Történetük során a rómaiak nem egyszer követtek el komoly hibákat a hadjárataik alatt, amikor durván alábecsülték, vagy egyenesen lenézték az ellenségeiket. Arminius esete is ilyen.
Ha megnézed a nyugat-európai határvédelmi rendszert, akkor azt láthatod, hogy a rómaiak a kezdeti bizonytalankodást követően a Rajnánál és a Dunánál állították föl a fő védelmi vonalat. Ennek az volt az oka, hogy ezeknél a hatalmas folyamoknál tudták a barbárokkal szemben a fölényüket a legköltséghatékonyabb módon a határ védelmében kamatoztatni. Egy ideig gondolkodtak azon, hogy az Elbáig vigyék előre a határt, de erről végül letettek, s a Rajna, illetve időlegesen a nagyobb mellékfolyói, mint a Neckar lettek a határ. A szabad germánok meghódítása egyszerűen nem érte volna meg a rómaiaknak, mert a pacifikálás költsége aránytalan volt a nyerhető előnyökhöz képest. De a Rajnán inneni germánokat gond nélkül betagozták a birodalomba!
Egyébként Ammianus Marcellinus több esetet is említ, amikor az "álnok" germánok a rómaiak lekötöttségét használták ki betörésekre. Egy alkalommal például, amikor Iulianus épp az alemannokat verte bucira, egy frank csapat tört be, akik azt hitték a rómaiak mind elvonultak az érintett szakaszról. Amikor egy lovasezred fölbukkant az üldözésükre, a frankok fölhúzták a nyúlcipőt, és két kisebb elhagyott római erődromba húzták meg magukat. Később pedig megadták magukat, és a rómaiak feltételeit elfogadták. De Gratianus csapatai is részben azért késtek a Hadrianopolisi csatából, mert a császár egyik testőre hazatért a fajtájához, akik megtudták tőle, hogy a császár a Balkánra fog vonulni, így betörtek a római területre, de Gratianus még nem ment el, így előbb jól elverte az alemmannokat, s csak ezután indult el a Balkánra. |
|
Előzmény:
 |
staubach
2013-11-08 18:11:57
|
2012
|
Ezekhez a beírásokhoz, csak egy kérdésem lenne. Ha a germánok nem számítottak nagy katonai erőnek ( szétszórtak, szervezetlenek és kevesen voltak ), akkor mivel magyarázzák vajon 9. - ben a Teutoburgi erdőben bekövetkezett egyesített, nagyszabású germán támadást és mindjárt a győzelmet is? Önmagában Arminius a győzelemhez kevés lett volna, ez később be is bizonyosodott, midőn a sajátjai megölték a " hős Római ölőt", még magát sem tudta ettől megvédeni. Sőt az utána következő idők római visszavonulását a rajna innenső vidékére, pár hídfőállást kivéve a másik parton és néhány büntető expediciót leszámítva ez így is maradt a birodalom végéig...? |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|