|
|
A hozzászólás:
 |
Andris8
2013-10-22 00:32:22
|
310
|
Tökéletesen értem miről beszélsz, amikor még normális életem volt én is belefutottam ilyen periódusokba, de amiben most vagyok az rettenetesen nehéz: nincs javítási lehetőség, egyszerűen vége egy olyan életszakaszomnak, ami a lényegemet adta. És mehetek én pszichológushoz meg akárhová, attól sajnos anyukám nem fog megköszönteni a névnapomon, nem lesz otthon karácsonykor.........
Tudod abba nem tudok belenyugodni, hogy másképp is alakulhattak volna a dolgok és nem kellett volna ebben a szörnyű betegségben meghalnia. Teljesen más szituáció érzelmileg, amikor az ember egy 80 év feletti szülőt enged el, aki természetes halállal megy el, szenvedés nélkül, úgy, hogy egy teljes életet élt gyerekestül, unokástul. Nagy szenvedés az is a gyereknek, de akkora törést nem okoz, mint az idő előtti, szenvedéssel járó halál.
Egyszerűen nem tudok úgy boldog lenni, hogy elvesztettem azt, akit a legjobban és legmélyebben szerettem a világon. Amikor teljesítek valamit, akkor szomorú vagyok, hogy nem tudom elmondani neki személyesen, és azon kattog az agyam, hogy egy jó 20 évet még simán élhetett volna, főleg úgy, hogy nem volt káros szenvedélye, egy későn felfedezett hasüregi tályogból kezdődött ez az egész borzalom.
|
|
Előzmény:
 |
Order of Hermes
2013-10-17 09:22:06
|
308
|
Na Andris. Mint mar emlitettem, a depresszio tipikus tuneteit mutatod. Ez a 'Nem akarom zavarni a barataimat a banatomma, ugyis van fontosabb dolguk' pont ilyen. Ez egy nagyon aljas betegseg ugyanis a lefolyasa nagyjabol ugy nez ki, hogy van egy katalizator esemeny ami beinditja - te mindvegig azt hiszed, hogy ez az esemeny (jelen esetben Anyukad halala) ut ki, holott mindekozben kialakul az egesznek egy tenyleges biokemiai hattere, ami egesz egyszeruen megakadalyozza, hogy ebbol sajat magad ki tudj jonni.
Nekem 2006ban volt egy eleg komoly krizisem, a reszletekkel nem untatnek senkit, a lenyeg az, hogy maganeleti es szakmai vonalon egyarant godorbe kerultem. Iszonyatosan szarul ereztem magam, nem volt kedvem semmihez, a korabbi hobbijaimat elhanyagoltam, a barataimat detto, gyakorlatilag ugy nezett ki a napom, hogy a munka utan beletemetkeztem egy lineage2 nevu szamitogepes jatekba (ez nalad a futas) , es ott logtam ejfelig, aztan masnap megint. Es mindvegig azt gondoltam, hogy ez normalis, elvegre en most szornyu maganeleti es szakmai godorben vagyok, johogy szarul erzem magam.
Apukam volt az, aki rabeszelt, hogy menjek el pszichiaterhez, kaptam egy gyenge antidepresszanst, fel ev mulva mar kutya bajom se volt, es azota sincs. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|