Keresés

Kedves glazier!

Hát sajnos ilyen a világ. Ebben kell élnünk és alkalmazkodnunk a körülményekhez, az újabb meg újabb változásokhoz, kihívásokhoz. De azért a saját világát, kertjét, othonát mindenki olyan varázslatosra tudja "teremteni", amilyenre csak akarja.

Az a baj hogy fiatalon mindenki okos. A legnagyobb baj hogy a maiak-at nem is érdekli semmi csak a net varázslatos világa. Persze tisztelet a kivételnek. De tudom érzem, otthon és a munkahelyemen hogy nem érdekli őket mit csinál az öregebb. Persze ha valami bajuk van akkor gyorsan oldjuk meg, ennyi. Ez még nagyon zavaró nekem  hogy nem érzik szégyennek egyből segítséget kérni ha elakadnak. Nem gondolkodnak a problémán, csak hogy minnél előbb letudják a feladatod. 
Tehát a tudás vesztés régen azért nem volt ennyire látványos, mert egymás mellett éltek az emberek és segítettek egymásnak. A fiatal az öregebnek és közben elleste, átragadt, megtanulta mit hogyan kellene. De ma mindenki külön házat, külön szobát szeretne. Segíteni kevesen hajlandóak a másiknak, így esély sincs arra hogy valamit tanuljanak a fiatalok a nagyszülőktől, szülőktől. 

Szép történet, és egyben felháborító is. Hogy a fenébe van az, hogy meg kell öregedni hogy az ember észrevegye mi a fontos? És nem a dióbélre gondolok. Miért nem kaphatjuk meg ezt a tudást fiatalon? Mennyivel másabb lenne az életünk. Ráadásul ahogy változik a világ, úgy tünnek el ezek az öregek, és az új öregek már messze nem ilyenek. Apósom szereti a bort, de nem érdekli a szőlő. Szereti a pálinkát, de neki a szilva az már egy fajta. Kitől fogjuk megtanulni, kitől fogják a gyerekeink megtanulni azt amit nekem is csak a nagyapám generációja tudott. Apám asztalos volt, azt mondta őt csak a száraz fa érdekli. Nagyapám 4-500liter bort termelt 600 négyszögöles telken, szőlő volt a virágos kertben is, minden tőkét ismert. Gyümölcsfákat oltott. Engem érdekelt volna, de 16 éves koromra már nem volt se apám, se nagyapám. Még szerencse hogy van ez a fórum. Remélem az én korosztályomból is lesz pár elkötelezett, aki még emlékszik (legalább elmesélésből) hogyan kéne élni, és tovább adja amit megtanult.