Keresés

:-)

A mór gárdáról szóló könyv szerzője is említi IV. Henrik "fekete legendáját", aminek egyik eleme a mórbarátsága volna, de az egyháziak kárhoztatták az aragón udvar muszlimbarátságát is. (Genovai és aragón-katalán kereskedők nagy szerepet vittek a granadai kereskedelemben.)

Ez az egész mór-keresztény együttélés egy kuriózum volt. A magrebi térségben található spanyol presidiok (előretolt helyőrségek) rendszerében pl. az ott élő mór, berber népeket, törzseket két kategóriára osztották: moros de guerra és moros de paz (háború mórjai, béke mórjai). Mit mondjak, egy az egyben ugyanaz a besorolás az ellenségre és szövetségesre, amit az oszmánok alkalmaztak az egész birodalom és érdekszférájuk területén: háború háza és béke háza...

:)

Annyit még ehhez, hogy a magrebi térségben a keresztény harcosok (renegátok) használata évszázadok óta bevett gyakorlat volt. (Talán a XII. század előtt is alkalmazták már őket.) A híres muszlim tudós, Ibn Khaldún is írja, hogy a magrebi uralkodók keresztényekből szerveztek egyrészt testőrséget maguknak, másrészt pedig olyan alakulatokat, melyek a keresztények hadviselését tudták, azaz a csatamezőn szilárdan megállták a helyüket, szemben a mozgékonyságban és a manőverezésben járatos muszlim katonasággal. Magyarán a katonai repertoár bővítése érdekében integrálták ezt a komponenst is.

Ez a folyamat persze fordítva is működött, és Kasztília, de Aragónia uralkodói is szert tettek muszlim harcosokra, "lovagokra" a seregeikben. Sőt Kasztília esetében a magas státuszú granadaiak integrációja is meg lett könnyítve, így királyaik "Mór Gárdája" (Guarda Morisca) a jellemzően önkéntes áttérések melegágyaként, egyben a királyi hatalom támaszaként szolgált.

Egyébként Kasztíliában a "mórok" mellett a keresztény uralom alatti muszlimok (mudejar) is katonáskodni voltak kötelesek. Tiltakoztak is, amikor az uralkodó a Granada elleni hadjárathoz nem vette őket igénybe, és pénzzel kellett megváltaniuk a katonáskodást. :-)