Keresés

Igen, a köves gyújtásnál is sok volt még a csütörtök, ez jelentősen csak a kémiai gyúját bevezetésével (csappantyús gyújtás) csökkent.

Nekem bizonyítékom nincsen, csak szakirodalomból vettem. Persze valószínű, hogy ez is evolúciós folyamat, vagyis eleinte nagyobb problémát jelentett, majd az idő előrehaladtával, enyhítették különböző módokon ezeket a problémákat.

Erre van valami gyakorlati bizonyíték is? Amennyire én tudom a kanócot kémiai úton kezelték, ami miatt nem nagyon "szikrázott" (a lignint kivonták a kender, vagy len zsinórból) és a salétrommal kezelt kanóc egyenletesen égett. Kis nyirkosság nem oltotta ki. Komolyabb esőben meg szerintem semmilyen elöltöltős fegyver nem üzemelt kielégítően. (Hacsak nem furkósbotként, közelharcban.)

Ettől még persze igaz, hogy a kanócos fajtával az izzó szál miatt veszélyesebb és kényelmetlenebb volt a bánás, mint a biztonságosabb kovással, de ettől még "tűzhatékonyságban" a kanócos ott volt a szeren.

A kovás szerkezetnek is volt ugyanakkor gyenge pontja. A szikrázó lemez és a kő csak megfelelő állapotban adott elegendő szikrát a begyújtáshoz.

Ezért aztán annak is oka van (technológiai és szervezeti-igazgatási egyaránt), hogy a kovás fegyverek tulajdonképpen csak kb. 1660 után kezdenek széles körben elterjedni gyalogsági fegyverként.

Egy zápor miatt, vagy akár csak egy magas páratartalmú közegben a gyutacs nyirkos lett, szélben pedig izott, szikrát szórt.