Keresés

Nem rég újraolvastam egy Ágoston cikket, s ott szerepelt, hogy az oszmánok már a XVI. században megkísérelték egy szpáhi csapat pisztolyokkal való fölszerelését, de nem honosodott meg a szerszám.

Ugyanakkor a birodalom balkáni keresztény lakóiból sikerült némi tűzfegyverrel ellátott lovaskatonaságot fölállítani. Ez érdekes, hisz szemlátomást csak a keleties hagyományokat őrző lovas komponens látszik elutasítónak a tűzfegyverekkel szemben.

A most folyó vitától függetlenül, azért én behoznék viszont egy másik aspektust is a lőfegyver elterjedése kérdéskörében.

Ha elég zaklatott struktúrában, de azért azt már itt átbeszéltük, hogy az íj- kézi lőfegyver átmenet hogyan zajlott és miként terjedt el az íjjal párhuzamos / kezdetben azonos harcászati szerepben használt kézi lőfegyver.

Arról kevesebb szó esett, hogy milyen taktikai rendszerekben használták a harcmezőkőn az arkabúzt, a muskétát és miért jellemzően defenzív hadviselésre volt leginkább alkalmas a koraújkori kézi lőfegyverek használata. (lásd: pl. spanyol terciok szerekezete, a pikások és az arkabúzosok együttműködése.) 

Viszont mi a helyzet a pisztollyal? miért lehet azt mondani, hogy a lovagi harcmodornak valójában nem az arkabúzos gyalogos tette be a kaput, hanem a keréklakatos pisztoly megjelenése és elterjedése a XVI. század derekán? Így már nyeregbe is lehetett ültetni a lőfegyverest és ezáltal a "reiter"-ek át tudták venni a korábbi lovagi roham szerepét, azzal, hogy 5-10 M közelségből tüzeltek, majd szükség esetén gyorsan elslisszoltak újratölteni.