|
|
|
|
 |
Eirik Raude
2013-10-03 16:36:46
|
1304
|
A Kanári-szigetek kapcsán van olyan elmélet is, hogy a grönlandi skandináv kolónia lakói települtek át oda a XIV-XV. század fordulója táján. Ha így lenne, némi genetikai azonosságot biztosan ki lehetne ma is mutatni, de erről meg nincs hír. Gondolom az elmélet tudományos megalapozottsága annyi, hogy Grönlandról hirtelen eltüntek a skandinávok, a Kanári-szigeteken meg világos hajú őslakókat találtak - nosza, kapcsoljuk össze a kettőt!
Az észak-afrikai fehérebb népességet részben magyarázhatja föníciai majd a vandál örökség - nem sok idő máig az az 1500 év, amikor úgy döntöttek, beolvadnak. A Kanári-szigeteken konkrétan Hannó tengernagy járhatott, és kolonizált is a források szerint. Az általa alapított városok utána nyom nélkül eltüntek.
Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az emberi génálomány változása a világos bőr, kék szem, szőke vagy vörös haj felől a "sötétedés" felé halad, mégpedig rohamos mértékben. Az ókori meditárrán népek még jellemzően világos bőrű/hajúak voltak. Például Mohamed próféta egyenesen vörös (a szakálláról legalábbis biztosan tudjuk), II. Ramszesz, Nagy Sándor, Sulla (,Odüsszeusz) vörösek. Még a középkori, dél-európai történelmi alakok közül is meglepően sok a világos árnyalatú - a mai helyzethez képest.
|
|
 |
Theorista
2013-09-02 12:56:59
|
1303
|

Teneriffei őslakók a Katolikus Uralkodók előtt. |
|
A hozzászólás:
 |
Törölt nick
2013-09-02 11:19:24
|
1302
|
Az antropológiai szakirodalom szerint az észak-afrikai berber törzsek között is vannak olyan csoportok, akik között sok világos haj- és szemszínű egyén él.
Tehát akár egy ilyen csoport leszármazottai is lehettek a szőkés hajú, kék szemű guancsók... |
|
Előzmény:
 |
Theorista
2013-09-01 16:32:26
|
1294
|
Jó, akkor úgy kérdezem, hogy honnét tudjuk, hogy a Kanári-szigetek őslakói szőkék voltak? Kitől származik ez a hagyomány? Van-e egyáltalán, vagy csak valaki valamiért beleszerkesztette a wiki magyar szócikkébe? (Jó eséllyel felületes fordítás az angolból.)
Al-Idríszí említése talán nem is a Kanári-szigetekre vonatkozik, ráadásul Hamdaninál nem világoshajúként szerepel a rájuk való hivatkozás, ezért talán a fordítás sem biztos, hogy helyes. Látni kellene az eredetit. Ráadásul ugyebár az arab szerző másodkézből dolgozott legendákat is belefoglalt munkásságába. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|