Keresés

Tulajdonképpen akkor az első kétszázötven év császárai, leszámítva néhány különc vagy hibbant császárt mint Tiberius, Caligula, Nero, ezek szerint egy túlterhelt csúcsbürokratára hasonlítottak.

Való igaz, hogy apró-cseprő ügyekkel is "zaklatta" a császárt, de a levelezéséből az is kiderül (mondjuk nem tudom, mennyire tekinthető általános gyakorlatnak), hogy a polgári és a katonai igazgatási láncolaton keresztül gyakran párhuzamosan is eljutottak ugyanazok az információk az uralkodóhoz, amiből esetleg lehet arra következtetni, hogy a birodalmi bürokrácia normális működésébe bele illeszkedhetett már az ennyire aprólékos ügyintézés.

Például az egyik lovaszászlóalj egyik centuriója a lánya számára kérvényezte a polgárjogot, amit a császár magától a katonatiszttől és a kormányzó Pliniustól is fogadott, de a kikülönített katonák elosztásának kérdésében is működött ez a kettős rendszer.

Ahogy olvastam az ifjabb Plinius elég fárasztó személyiség volt, egész jelentéktelen kérdésekben is leveleket írt a császárnak. Traianus vsz nem kedvelhette úgy, mint a mai történészek.