|
|
 |
netuddkivoltam
2013-07-31 14:14:30
|
284
|
""Kemény tél esetén meg takarmány kell, amit nem tudtak magukkal szállítani"
Megint miből jutottál erre a magasröptű következtetésre? Hogy mit tudtak magukkal szállítani, és mit nem?"
Amikor egy nép hurcolkodik, akkor nem takarmánnyal szórakozik. Ahhoz be kellett volna gyüjteni nyáron, amikor még esetleg több száz km-re voltak a Rajnától, aztán a Rajnához kellett volna szállítani ősszel, télen tárolni, aztán újból felcihelődni.
Ez nem megy. Ha takarmány kellett az állatnak, akkor télen azt a tágabb lakókörzetből gyűjtötték be. Annyit, amivel az állat átvészeli a kemény napokat. Vagyis naponta mentek az aznapi takarmányt összeszedni.
"Miért várták volna meg, hogy esetleg visszairányítsák a légiókat, ami később egyébként meg is történt? Örültek, hogy végre megnyílt az út a Rajnán,"
Mert ha jön a légió, akkor a sereg lazán vissza tud húzódni előle, a népnek meg annyi.
A sereg nyilván átment a gazdátlan vidékre rabolni, aztán látták, hogy ellenállás még annyi sem, mint amit vártak, így aztán maguk után hívták a népet is. Aztán amikor jött a légió, visszaút már nem volt, hát mentek előre. |
|
A hozzászólás:
 |
Afrikaans8
2013-07-31 00:36:27
|
272
|
"Kemény tél esetén meg takarmány kell, amit nem tudtak magukkal szállítani"
Megint miből jutottál erre a magasröptű következtetésre? Hogy mit tudtak magukkal szállítani, és mit nem?
"Vagyis maradtak a fenekükön, és amikor már enyhe volt az idő, akkor tutajokkal, kompokkal, stb. átkeltek a Rajnán, és a sereg után vonultak. Nnna, ez a reális forgatókönyv"
Miért várták volna meg, hogy esetleg visszairányítsák a légiókat, ami később egyébként meg is történt? Örültek, hogy végre megnyílt az út a Rajnán, határőr egy szál se, sőt az ellenség vezére még tüzeli is őket az átkelésre... Hogy neked mi a reális, arról hadd ne beszéljünk, kb. egy hároméves gyerek valóságérzéke és ismeretanyaga szerint működsz... |
|
Előzmény:
 |
netuddkivoltam
2013-07-30 16:13:19
|
259
|
Jó, akkor fussunk neki.
Te írtad:
"Aquitaniai Prosper világosan írja, hogy a vandálok és az alánok december 31-én keltek át a Rajnán: »Arcadio VI et Probo. Wandali et Halani Gallias traiecto Rheno ingressi II k. Ian.« "
Megnéztem. Aquitániai Prosper az említett időpontban 15-16 éves, és feltehetően Aquitániában élt még a szülői házban, a Rajnától min. 5-600 km-re.
És akkor nézzük meg, milyen is az, amikor egy ilyen betörésnek híre megy. A rossz hír gyors lábakon jár, így akár egy hét alatt is eljutott a mi Prosperünkhöz....mi is? Igen, amikor a dicső felszabadító szovet hadsereg betört hozzánk, itt is szárnyra kelt a hír: "jönnek az oroszok". Pedig dehogy jöttek. Csak az orosz katonák jöttek.
És akkor nézzük, hogyan zajlik ez, mikor nem csak a katonák jönnek. A sztyeppei népekről tudjuk, hogy mindig csak a hadsereg egyik fele támadott, a mások fele a néppel maradt védeni őket. Miért is tettek volna mást a vandálok, mikor ez egy hadviselési aranyszabály volt? Tehát. Volt egy támadó ék (a hadsereg fele), majd szünet, és aztán jött a nép a hadsereg másik felének a védelme alatt.
Hogyan jöttek? Hááát, nem egy 10-12 km széles fronton, hanem szép sorjában, ahogy ezt a törökök Magyarország elleni felvonulásából is tudhatjuk.
Kezd kirajzolódni a vonulás lehetséges forgatókönyve. Elindul a támadó ék, majd egy-két (vagy több) nap múlva követi a nép.
Ez egy lehetséges scenárió, de az nem, amit te is, Bagatur is állít, hogy egy nap alatt átkeltek a Rajnán, mert ezt írja a forrás.
Nade. Azt is te idézted, hogy az állatoknak csak a kemény télen kellett takarmány, enyhe időszakokban maguk az állatok szedték össze azt, amire szükségük volt. Igen ám, ezzel az a probléma, hogy enyhe időben nincs befagyva a Rajna. Kemény tél esetén meg takarmány kell, amit nem tudtak magukkal szállítani. Vagyis maradtak a fenekükön, és amikor már enyhe volt az idő, akkor tutajokkal, kompokkal, stb. átkeltek a Rajnán, és a sereg után vonultak. Nnna, ez a reális forgatókönyv.
És hozzáteszem, amikor Aquitániába értek, akkor már az egy-két napos követési távolságban mehetett a nép a támadó ék nyomában, vagyis a mi Prosperünk már simán összemoshatta a sereg és a nép vonulását. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|