Keresés

Részletes keresés

sakti dévi Creative Commons License 2013-07-30 14:40:34 71

Hehe, ugye milyen jó? Anyukád meg biztosan talpraáll, márcsak miattatok is. Az anyukák már csak ilyenek. 

Szerintem jó ötlet volt ez a topik, itt mindenki egészen szabadon beszélhet a fájdalmáról, és közben a másiknak is résztvevője lehet, kicsit tapintatosabban. Azt hiszem, mindenkinek így a legjobb.

A hozzászólás:
TiffanyMary Creative Commons License 2013-07-30 10:55:06 66

 

magamban beszélni én is szoktam  :D :D :D 

 

 

 

Előzmény:
sakti dévi Creative Commons License 2013-07-30 08:53:00 63

Nekem aug. 2-án lesz 3 éve, hogy meghalt az apukám. Ő teljesen váratlanul, hirtelen, tüdőembóliában halt meg, nem voltunk ott vele, nem tudtunk elbúcsúzni sem. Viszont nem is szenvedett, és az ő személyiségét ismerve, neki inkább ez a halál volt kegyes, már ha lehet ilyet mondani. 

Én is féltem attól, anyukám hogy fog talpra állni 33 év házasság után, messze a gyerekeitől (anyukám vidéken él, a testvérem külföldön, és Pesten), de talpra állt, és azt lehet mondani, hogy jól van. Az első év volt nagyon nehéz, nélküle végigélni az ünnepeket, aztán valahogy minden nap kicsit színesebb lett. Akarni kell túlélni, és arra gondolni, hogy a hozzátartozónk sem szeretné, ha tönkretennénk magunkat az ő halála után. 

Amúgy én szoktam beszélgetni apával, néha hangosan is, ha magam vagyok, és az mindig segít. Mert hiszem, hogy lélekben velünk maradnak. Emlékezni meg nagyon jó, mi sokat emlegetjük, a szorijait, mindig történt vele vmi:-)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!