Nekem aug. 2-án lesz 3 éve, hogy meghalt az apukám. Ő teljesen váratlanul, hirtelen, tüdőembóliában halt meg, nem voltunk ott vele, nem tudtunk elbúcsúzni sem. Viszont nem is szenvedett, és az ő személyiségét ismerve, neki inkább ez a halál volt kegyes, már ha lehet ilyet mondani.
Én is féltem attól, anyukám hogy fog talpra állni 33 év házasság után, messze a gyerekeitől (anyukám vidéken él, a testvérem külföldön, és Pesten), de talpra állt, és azt lehet mondani, hogy jól van. Az első év volt nagyon nehéz, nélküle végigélni az ünnepeket, aztán valahogy minden nap kicsit színesebb lett. Akarni kell túlélni, és arra gondolni, hogy a hozzátartozónk sem szeretné, ha tönkretennénk magunkat az ő halála után.
Amúgy én szoktam beszélgetni apával, néha hangosan is, ha magam vagyok, és az mindig segít. Mert hiszem, hogy lélekben velünk maradnak. Emlékezni meg nagyon jó, mi sokat emlegetjük, a szorijait, mindig történt vele vmi:-) |