Nincs lelkifurim.
Mindent amit tudtam megtettem érte, anyagilag és egyébként is.
Apukám csendes ember volt, sosem kezdeményezte a szóváltást, meg nem bántott senkit
(Anyukámmal ha volt vitájuk -szerencsére nem volt gyakori- azt anyu kezdte mindig)
Mi nem civakodtunk, nem mondtunk egymásnak felindulásból soha semmi bántót,
így emiatt nincs semmi gondom.
Ami engem bánt, maga a tudat, h. már nincs apukám, már nem tudok vele beszélni, hiába szeretnék
de ami ennél is rosszabb, hogy a gyermekeimnek nincs nagyapjuk, pedig papi imádta őket, játszott,
hülyéskedett velük, és már nem láthatja őket felnőni :((
És aggódom anyukámért hogyan fog megállni a lábán nélküle.
|