Keresés

Részletes keresés

TiffanyMary Creative Commons License 2013-07-29 18:44:51 50

Nincs lelkifurim.

Mindent amit tudtam megtettem érte, anyagilag és egyébként is.

Apukám csendes ember volt, sosem kezdeményezte a szóváltást, meg nem bántott senkit

(Anyukámmal ha volt vitájuk -szerencsére nem volt gyakori-   azt anyu kezdte mindig)

 

Mi nem civakodtunk, nem mondtunk egymásnak felindulásból soha semmi bántót,

így emiatt nincs semmi gondom.

 

Ami engem bánt, maga a tudat, h. már nincs apukám, már nem tudok vele beszélni, hiába szeretnék

de ami ennél is rosszabb, hogy a gyermekeimnek nincs nagyapjuk, pedig papi imádta őket, játszott,

hülyéskedett velük, és már nem láthatja őket felnőni  :((

 

És aggódom anyukámért hogyan fog megállni a lábán nélküle.

 

 

 

Andris8 Creative Commons License 2013-07-29 17:43:59 44

Én úgy vagyok ezzel, ha racionálisan tisztázok valamit, hogy nem lehettet volna másképp, akkor mindig találok más pontot, ami miatt marcangolom magam. És teszem ezt azért, mert anyukámról van szó, aki a világot jelentette nekem.

A hozzászólás:
Törölt nick Creative Commons License 2013-07-29 17:19:20 41

a többiektől kérdezem: a lelkiismeretfurdalással hogy álltok? ugyanis én tisztán emlékszem, hogy nekem nem volt, illetve nem is lehetett volna miért,

de mára már ez is felturbózta magát magamban, apró gesztusokon agyalok, mit kellett volna másképp.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!