SIKERES KÜZDELEM A SZARKOIDÓZIS ELLEN
Negyven éves vagyok, és 2002-ben tüdőszarkoidózisom lett. Ez rendkívül kellemetlen és a mindennapi életet megnehezítő betegség, amelyet senkinek sem kívánnék ezen a világon. (Szarkoidózis: sarjdaganat, vagyis kórosan felszaporodott gyulladásos sejttömeg, más néven granulóma képződésével járó megbetegedés – a szerk.). Az említett betegséggel összefüggésben többféle szövődmény is jelentkezett.
Megemlítem például a túlsúlyt (a feltétlenül szükséges Prednison nevű gyógyszer szedése miatt), a csökkent csontállományt (osteopenia), a természetes védekezőképesség hiányát stb. Szerencsétlenségemre kiderült, hogy esetemben a szarkoidózis egy súlyosabb típusáról van szó, amely folyamatosan kiújul (bár a tünetek egy időre elmúltak, később újból megjelentek). Betegségem ideje alatt, azaz 10 éve a problémám ötször tért vissza, és egy műtéten is átestem (a bal tüdő eltávolítása). Noha az utóbbi öt évben folyamatosan szedtem a Prednisont, állapotom nem javult.
Tavaly felajánlották, hogy méressem meg állapotomat a SUPERTRONIC-kal, majd próbáljam ki az ENERGY készítményeit. Nem igazán reménykedtem a változásban, de végül, hosszú mérlegelés után, úgy döntöttem, hogy kipróbálom ezeket a szereket is. Azt mondtam magamnak, hogy mivel természetes készítményekről van szó, olyan nagy bajt talán nem okozhatok velük.
Az ENERGY termékei közül a REGALEN-t, a GYNEX-et, a DRAGS IMUN-t és a CYTOSAN-t alkalmaztam. A készítményeket két hónapja szedtem, amikor elmentem a kórházba a rendszeres kontrollra, és legnagyobb meglepetésemre, sőt orvosaim meglepetésére iskiderült, hogy állapotom jelentősen javult. Ennek köszönhetően csökkentették a Prednison adagomat.
Fizikailag most sokkal jobban érzem magam. Nem vagyok fáradt, és sokkal aktívabb életet élek. Jóllehet eleinte nem voltam teljes mértékig meggyőződve ennek az alternatívának a hatékonyságáról, ma már saját tapasztalataim alapján mindenkinek csak ajánlani tudom az ENERGY készítményeit. Biztos vagyok benne, hogy önöknek is ugyanúgy segíteni fognak, mint nekem.
Václava Kožnarová Plzeň
Használom ezeket a remékeket szenzációsan jók.
Regalen, Gynex,Drags Imun Ezt a három terméket használom.
energi.sk oldalán találsz róla infot sőt orvos is válaszol a kérdéseidre ha gondolod.
Minden jót kivánok.
|