Keresés

Összegzés

Landau négy ostroma közül a szerző a fentebbi beszámoló számára az első kettőt választotta ki. Egyrészt mivel rövid idő választotta el őket egymástól, másrészt pedig azért, mert az ellenséges felek feltevéseinek és taktikájának a különbözősége általuk mutatható be a legjobban.

Ami a résztvevő parancsnokok, Badeni Lajos őrgróf, von Friesen tábornagy, de Mélac altábornagy, Tallard marsall alkalmasságát és magatartását, illetve a harcoló csapatok bátorságát és szívósságát illeti, mind a franciák ugyancsak a császáriak kiválóan viselkedtek. Mégis jelentős különbségek adódtak a két ostrom lefolyásában, amiket külső befolyás okozott.

Ha a két ostromló sereget megvizsgáljuk megállapíthatjuk, hogy Lajos őrgrófnak császári és birodalmi csapatok tarka, innen-onnan összeszedett halmaza állt rendelkezésre, akik először csak Landaunál, vagy Landau előtt találkoztak (némelyek csak hat héttel az ostrom kezdete után). A szükséges ostromlövegeket csak fáradozással tudta a birodalmi városoktól összekéregetni, és még akkor is nagy hiány volt a képzett kezelőszemélyzetben. Döntéseiben Lajost nem csak hivatali elöljárója, József főherceg korlátozta, hanem a birodalmi egységek parancsnokai is, akik saját érdekeiket képviselték. A hadmérnökök által a megközelítésre alkalmazott eljárás hosszadalmas és ineffektív volt. A tüzérség némi időt és lőszert pazarolt magának a városnak a lövésére is, és nem csak az erőd legfontosabb védműveire összpontosított.

Ezzel szemben Tallard* egy homogén haderőt parancsnokolt, amely zártan vonult föl Landauhoz, és mindenekelőtt valamennyi nehéz ostromlövege kezelőszemélyzetestül az első naptól kezdve rendelkezésre állt. (Ezen kívül a megrongálódott darabokért azonnal pótlást kapott Straßburgból.) A tüzérség a tüzét a védművek legfontosabb szakaszaira összpontosította. A francia hadmérnököknek sokkal gyorsabban sikerült a közelítőárkokat is elkészíteniük. Tallardnak továbbá, ugyancsak sikerült időben a szükséges erősítést, Pracontal altábornagy csapatainak formájában a közeledő fölmentősereggel szemben fölhasználni.

Az erőd védelménél is kiemelendő különbségek voltak. Mélac egy teljesen sértetlen erődöt védelmezett, ami elegendő erődágyúval és magasan képzett tüzérekkel volt ellátva. A fegyver-, lőpor- és élelmiszerkészletek hosszabb védelmet tettek lehetővé. Gróf Friesen tábornagy sokkal nehezebb helyzetben volt. Egyik esetben sem kaptak az ostromlottak kívülről segítséget. Mélac esetében ezt Catinat-nak az erőd megsegítésére sürgető parancsokkal kapcsolatos makacs vonakodása okozta. (Ez valószínűleg amiatt volt, mert a csapatai nem voltak abban a helyzetben, hogy Lajos őrgrófot komolyan fenyegethessék.)

1703-ban a helyzet teljesen más volt. Az egyesült fölmentősereg holland és császári csapatai, akik már Landau közelében álltak, számszerűleg abban a helyzetben voltak, hogy Tallard-t az ostrom megszakítására kényszerítsék.

A hadseregvezetésnek egy egész sor hajmeresztő hiba csúszott be – akár gondatlanságnak is nevezhetnénk (ami a császáriak részéről egy sor más hadjárat kapcsán is megállapítható volna). Rangvitákra sok értékes időt vesztegettek el, a két seregtest jelentős távolságra táborozott egymástól, és tekintettel a várható támadásra, kedvezőtlen állásban, a hírszerzés teljesen csődöt mondott és a tábornoki kar abban az időben, amikor Tallard támadása már megindult, még mindig Speyerben mulatozott!

Így esett meg, hogy Landaunak – a fölmentési kísérlet ellenére, kapitulálnia kellett.

*Tallard marsall a Höchstädti (Blenheimi) csatában 1704. augusztus 13-án fogságba esett. Amikor a tőrét Frigyes Hessen-Kassel koronahercegének átnyújtotta, emez ezt mondta:”Revans Speyerbachért” (Ott győzte le Tallard a koronaherceget 1703. november 15-én.) Tallard-t és számos másik magasrangú tisztet aztán augusztus 18-án Hanau erődjébe szállították, ahol néhány napig maradt. Végül Angliába internálták nyolc évre.

Harald Skala 2005

Források:

E. Heuser, "Die Belagerungen von Landau", Landau, 1913
A. Dolleczek, "Geschichte der österreichischen Artillerie", Wien, 1887
Kriegsarchiv, "Feldzüge des Prinzen Eugen v. Savoyen" Bd. IV. Wien 1877
A. v. Treuenfest, "Die Geschichte des Husarenregiments Nr. 3" Wien, 1893
U. A. Oster, "Markgraf Ludwig v. Baden", Bergisch Gladbach, 2001
Városi Levéltár (Stadtarchiv) Landau, Belagerung der Stadt – A város ostroma (Metszet)

Tallard nem üldöztette a veszteseket. Csapatai kb. 4000 halottat és sebesültet számláltak. A halottak között volt Pracontal altábornagy és d'Auriac, Comte de Caylus, Marquis de Calvo és Marquis de Coeteau brigadérosok. A megvert „fölmentősereg” hasonlóan magas veszteségeket szenvedett, amihez még 2000 fogoly elvesztése társult, közte 149 tiszté. Az elesettek között volt Fülöp Hessen-Homburg hercege, Nassau-Weilburg gróf ezredes (a főparancsnok fia), von Tettau és von Hochkirch generális-főstrázsamesterek. A pfalzi testőrezred útját Speyer felé elzárták, így két zászlóalja fogságba esett. A szövetséges tábor 23 löveggel, 50 zászlóval és lobogóval, lőszerrel és a málhával a győztes kezére került. A császáriak kudarca teljes lett!

Az erőd átadása

A győzelmet követő reggel Tallard csapatai egy részével visszatért Landauhoz. Friesen gróf saját fiától szerzett tudomást a fölmentősereg vereségéről. Ő egy holland ezredben szolgált lovassági századosként, és az elesett Fülöp, Hessen-Homburg hercegének hadsegédje volt. A csata során fogságba esett, és Tallard egy levéllel, amiben az erőd parancsnokságának átadását követelte, az erődbe küldte. Tizenkét rohamot követően a támadási szakasz romhalmazzá vált, a fegyverképes állomány alig 2000 főre rúgott, a legtöbb gyalogsági fegyver használhatatlan, és a lőporkészlet kis híján teljesen kifogyott. Ezért aztán Friesen gróf még november 15-én délután 5 óra körül a fehér zászlót fölvonatta, és az átadási tárgyalást megkezdte. A kezdeti habozást követően Tallard ugyanazokat a feltételeket biztosította, amiket egy évvel korábban Mélac tábornok kapott. Az ostrom 30 napig tartott. November 17-én megnyitották az északi kaput (a déli – francia – teljesen be lett falazva). A helyőrség még szolgálatképes, alig 1800 főt számláló maradékával Friesen november 18-án elvonult Landautól és Speyeren keresztül Philippsburg felé vette útját. Eközben sor került egy incidensre, amikor a francia katonák az elvonulók málhás kocsijaira vetették magukat, és megkezdték azok fosztogatását. Csak Laubanie tábornok közbelépése vetett véget a garázdálkodásnak. Ő kapta meg az erődparancsnoki tisztet, és ekként vezette Landau védelmét az 1704-es harmadik ostrom során.* Az erőd bevétele a franciák számára aránytalanul magas veszteséggel járt. Csak a pajzsgátak elleni balszerencsés rohamokban 1200 legjobb emberüket veszítették el november 8-án. Összesen a veszteség 5000 főre rúgott. A császáriak halottakban 24 tisztet és 600 katonát, sebesültekben pedig mintegy 1000 embert vesztettek. Ezen kívül sokakat ragadtak el a betegségek is. Friesen grófot Lipót császár saját kézírású levelében a hősies védelemért táborszernaggyá léptette elő, és Savoyai Jenő is több levelében dicséretét fejezte ki irányába.

Landau lakosai azonban még nem értek a háború borzalmainak a végére. 1704. szeptemberében – szintén nem egészen egy év múlva, a császáriak ismét az erőd alatt álltak! November 23-án kerítették kézre az erődöt. Pár év nyugalmat követően, 1713. júniusában jött a negyedik ostrom, ismét francia részről. Augusztus 20-án adták át a császáriak az erődöt, ami ezután még 100 évig francia igazgatás alatt maradt. Majd néhány hónap osztrák igazgatás jött, azután 1815. november 3-án szövetségi erőddé (Bundesfestung) nyilvánították. Végül 1816. május 1-jén Bajorországnak ítélték.

*Laubanie tábornokot 1704. október 10-én, amikor a fedett út védelmét szervezte, súlyos sebesülés érte, mikor a közelében robbant egy bomba, s egy repesz föltépte a törzsét illetve a fölspriccelő homoktömeg az arcát is megsebezte. Majdnem teljesen elveszítette a látóképességét, és az ostrom végéig a tisztjei beszámolóira és leírására kellett hagyatkoznia. Ennek ellenére kézben tartotta a főparancsnokságot továbbra is.

A Speyeri csata (némely forrás szerint „Heiligensteini csata” vagy La bataille de Spire”)

November 13-án Speyernél találkozott össze Nassau-Weilburg gróf serege a holland segédhadtesttel. A hollandoknak kb. 16 000 Nassau-Weilburgnak kb. 4000 embere volt. További birodalmi katonaság volt fölvonulóban mindent egybevéve 5-6000 fő. November 16-án akartak közösen Landau felé fölkerekedni. A katasztrófa előre volt programozva. Mivel nem volt egységes vezetés, a két seregtest külön tábort készített, így a hollandok Speyertől meglehetősen távol, Heiligensteinnél, és a Speyerbach jobb partján. (Pracontal seregteste és Tallard serege szintén a patak jobb partján állt!!) November 14-én Frankenberg ezredest 400 lovassal Landau felé küldték földerítésre. Essingennél (4 km-re Landau előtt) több svadronnyi ellenséges lovasságra bukkant, (Tallard elővédjének lovasai) akik azonnal visszahúzódtak. Frankenberg jelentette az értesülését a főhadiszállásnak. Mindkét főparancsnok arra a következtetésre jutott, hogy Tallard ostromló serege még teljes létszámmal Landau előtt található, és az erősítés még messze távol menetel. (Valójában Pracontal ezt a napot Kaiserslauternnél töltötte.) A következő napot a főparancsnokok a rangelsőségen vitázva töltötték, így november 15 is tevékenység nélkül ment veszendőbe. Tallard kiváló hírszerző szolgálata révén az ellenség valamennyi mozdulatáról rendelkezett információkkal. Futár révén megüzente Pracontalnak, hogy november 15 reggelén csapataival a Landau-Speyer út meghatározott pontján legyen. A sötétség beálltával november 14-én teljes csendben az ostromló erők zömével elhagyta Tallard Landaut (Kb. 6000 fő maradt hátra Laubanie altábornagy vezetésével.) és éjjel 10 óra körül érte el Niederessingent, ahol a seregét felsorakoztatta. Pracontal 19 lovassvadronnal, de csak 800 főnyi gyalogsággal (akiket parasztszekereken szállítottak) elérte a találkozópontot még négy órával reggel előtt. A lovasok 30 órája alig szálltak le a nyeregből! A teljes sereg, 34 zászlóalj és 66 svadron mindösszesen mintegy 18 000 ember, hajnalhasadáskor Speyer irányába menetelt. November 15-én dél tájékán – 3 km-re Heiligensteintől – Tallard két részre osztotta a seregét, és folytatta az előnyomulást. A császári táborban a csapatok a kötetlen tábori életnek szentelték még magukat, a vezérkar Speyerben gyűlt össze.

Egy órakor megkezdődött a csata. A lovasőrjáratok eközben jelentették, hogy az egész francia sereg előnyomulóban van. Sietősen álltak csatarendbe a császári ezredek, de mivel az egységes vezetés hiányzott, így sok hiba történt – egyes ezredek elmozdítására is szükség lett a harc alatt. Az első támadás a pfalzi lovasságot érte a balszárnyon. 14 francia svadron zúdult rájuk, mégis visszaverték őket, sőt a pfalzi Leiningen dragonyosezred üldözésükbe fogott. A franciák második rohama (Gendarmerie) is kudarcba fulladt. A pfalziak egészen a tüzérségükig űzték vissza őket, ahol még néhány francia ágyút is sikerült megszerezniük és megfordítva azokat az ellenség ellen használniuk. A pfalziakat most jobbról és balról is fenyegették, így a saját gyalogságuk mögé húzódtak vissza. Eddig a császári tüzérség kevéssé volt észrevehető. Heiligenstein és Mechtersheim között volt fölvonultatva, de mégis kevés eredménnyel tüzeltek. Lassan a francia lovasság túlereje kezdett érvényre jutni. Nassau-Weilburg gróf kénytelen volt engedni, és elvesztette a kapcsolatot a holland-hesszeni seregtesttel. Így aztán ekkorra mindkét szárnya veszélybe került. A francia lovasság visszaszorította a pfalziakat, egyidejűleg a tüzérség által támogatott gyalogság is rohamozott. A császáriak lövegeit parasztfogatokkal látták el, melyek az első lövésre elmenekültek, és az ágyúk állva maradtak a helyükön! Délután három óra tájban a császáriak teljes balszárnya menekült. A jobbszárnyon, Hessen-Kassel koronahercegénél jobban nézett ki a helyzet. A harc itt csak kettő óra körül kezdődött. A lovasroham megszalasztotta a franciákat, és a gyalogság sikeresen védekezett a heves tüzérségi tűz és a francia rohamok ellen. A hesszeni gránátosezred itt az állománya kétharmadát, a hannoveri Carles ezred a felét veszítette el. A koronaherceg csapatai élén egy kardvágástól megsebesült a fején. Négy óra tájékán értesült a balszárny összeomlásáról. Öt óra körül, amikorra már teljesen besötétedett, elrendelte a rendezett visszavonulást a Speyerbachon túlra. Miután a csapatai átkeltek a hidakon, felgyújtatta azokat. Nassau-Weilburg gróf csapatai maradékával sietősen Mannheim felé, a holland seregtest rendezett formában Mutterstadton keresztül Mainz irányába menetelt.