Keresés

tönkre nem ment. A veszteségek ennek megfelelően mindkét oldal részéről magasak voltak. Eltérően Lajos őrgróftól, Tallard nehéz lövegeinek tüzét a Francia Kapu előtti három védműre összpontosította, és nem fecsérelte a lőszert magára a városra. (A császáriak 1702-ben – legalábbis az első napokban, hevesen bombázták a várost.) A csak gyatrán helyreállított falakban a hatás csakhamar láthatóvá vált. Friesen egy sor kirohanást szervezett, amivel a munkásokat elűzték, és az árkok egy részét betemették, de ezzel a francia előnyomulást megállítani nem tudták. Az erődtüzérség szép eredményeket jegyzett. Tallard-nak majdnem 40 súlyosan megrongált löveget és mozsarat kellett Straßburgba visszaküldenie, de azonnal pótlást kapott onnan 28 tizenkétfontos formájában. Az ostromlottak éjjelente a megrongált falak kijavításán fáradoztak, amihez a városi lakosságot is halálbüntetés terhe mellett kényszerítették.

Október 27-én Friesen kénytelen volt a fedett utat kiüríteni. Amint a franciák benyomultak meggyújtották a fegyverterek alatt létesített aknákat, miáltal sok francia árkász (*Sappeur) betemetődött. 29-én Friesen két századdal kitörést hajtott végre alapvetően azért, hogy hírvivőt küldjön Nassau-Weilburg grófhoz. Ez sikerült is, és a gróf megtudta, hogy Friesen még úgy hiszi további hat hétig képes lesz kitartani. A ravelin a Francia Kapu előtt már annyira meg lett rongálva november 2-ra, hogy az erődben a fő rohammal már számolni kellett. Többé már nem tisztázható okokból, Friesen a rendelkezésre álló és még messzemenően sértetlen állapotú zsiliprendszert az árkok elárasztására nem vette igénybe. A franciák átkelőket létesítettek az árkok fölött, és november 4-én még teljes sötétségben vezette Yrieix de Magonthier de Laubanie altábornagy három gránátosszázadát rohamra. Háromszor verték vissza, és csak a pihent csapatokkal végrehajtott negyedik roham járt sikerrel egy a császáriaknál bekövetkező félreértésnek köszönhetően. A védelmet irányító alezredest a távozó aknászok úgy tájékoztatták, hogy a védmű alá létesített aknát úgy állították be, hogy kifelé fog csapni. Lényegileg ez egy rombolóakna volt. Amint az alezredes a rohamozó franciák ellenében meggyújtatta, a védmű felét lerombolta, és a védők nagy részét eltemette. Csak kevesen menekültek meg. A franciák elfoglalták a romokat.

Az ostromlók most a tüzüket a két – a támadandó szakaszt határoló – pajzsgátra összpontosították, amiket november 6-ra messzemenően meg is fosztottak védőfaluktól. Délután 4 óra körül egyenként 6 század rohamozta mindkét védművet. A védők – részben már nem volt lőfegyverük – alabárdokkal, kaszákkal és csatacsillaggal védekeztek. Ennek ellenére két támadást visszavertek, és csak a harmadik járt sikerrel. A teljesen kimerült gránátosok mégis pánikba estek és visszamenekültek, amint valaki elkiáltotta magát:” Gare la mine!” Még a második rohamoszlop sem járt a kívánt hatással a második végrehajtott támadás ellenére sem, és valahányszor nagy veszteséggel kellett visszavonni. A maradék megkísérelt egy harmadik rohamot, de nekik sem sikerült a védművek belsejébe jutniuk. Az ezt követő vad menekülésben sokakat az árokba taszítottak, ahol megfulladtak. A hatalmas veszteségek miatt ezt követően csak az aknászokat vethette be Tallard.

Ezalatt Nassau-Weilburg gróf csapatai egy részével és 12 löveggel Daxlandennél (Maxau) átkelt a Rajnán. November 10-én az ostromlottak négy ágyúsortüzet hallottak a Rajna irányából – a megbeszélt jelet. Hessen-Kassel herceg holland csapataival Frankenthal és Dürkheim közé érkezett.

Tallard most sürgős erősítésre szorult és egyik követet küldte a másik után Pracontal marsallhoz, akinek a seregteste még csakugyan úton volt Lotharingiában. November 13-a éjjelén a francia aknászok befejezték mindkét pajzsgát alatt az aknákat, és hajnalban meggyújtották őket. Olyan jelentős lett a hatásuk, hogy Tallard azonnal rohamot vezényelt. Csak órák hosszan tartó, szívós harcban sikerült a támadóknak a sáncot kézre keríteniük. A külső védművek tehát az ostromlók birtokába kerültek, és november 14-én az erődművek állapota olyan siralmassá vált, hogy közeli fölmentés reménye híján az azonnali föladást föl kellett volna ajánlani.

A fölmentő sereg mindkét vezére tudott Pracontal seregtestének közeledéséről, de úgy sejtették, hogy még elég távol van. Ezen erősítés nélkül viszont Tallard ostromló erőitől kevés félnivalójuk volt. Úgy gondolták ezért, hogy az ostromlósereg megtámadásával még várhatnak egy kicsit. Ez a gondatlanság a következő napokban keservesen megbosszulta magát!

Landau 1703-as francia ostroma

1703-ban a császári hadsereg helyzete nagyon komor volt Németországban. A Bécsben elharapózó rossz gazdálkodás miatt mindenekelőtt a pénzügyi eszközök hiányoztak, hogy az ezredeket hadilétszámra tölthessék, és fizethessék. A császár fő hitelezője, Oppenheimer Sámuel csődbe jutott. Badeni Lajos őrgróf jelentette a császárnak a hadsereg rossz állapotát és a visszásságokat, de javulást ő sem tudott kieszközölni. A franciák ekkor sokkal kedvezőbb állapotban voltak. Louis-Hector marsall, Villars hercege már tél közepén egyidejűleg három hídon átkelt a Rajnán, elűzte a breisgaui téli szálláson lévő császáriakat, majd Kehlre vetette magát. Rövid ostromot követően elfoglalta az erődöt 1703. március 9-én. A rossz idő miatt téli szállásra bocsátotta a csapatait. Áprilisban Camille d'Hostun marsall, Tallard grófja seregtestével a Mosel vidékről a Felső-Rajnához vonult és egyesült Villars-ral. Közösen megtámadták a Stollhofeni Védvonalat, ami mögött Lajos őrgróf fő erői álltak, de visszaverték őket. Ezután Villars átkelt a Feketeerdőn a Duna völgyébe, ahol a szövetséges bajorokkal egyesült. Tallard Offenburgnál maradt és a környéket fosztogatta. Az őrgróf főerőivel most Frankónia felé vonult, és csak mintegy 13 000 embert hagyott hátra. A franciák eztán elfoglalták a weißenburgi védvonalat, amit a császáriak harc nélkül kiürítettek. Ekkor vonultak a franciák Altbreisach elé, ami akkoriban az egyik legjelentősebb császári kézen lévő erőd volt. Augusztus 18-án kezdődött az ostrom. Bár az erőd minden szükségessel jól el volt látva, parancsnoka Arco gróf altábornagy már szeptember 6-án kapitulált szabad elvonulás fejében. Az ellenséggel szembeni gyávaság vádjával Arco grófot később Bregenzben hadbíróság elé állították, aminek elnöke Thüngen báró tábornagy volt. Arco grófot fővesztés általi halálra ítélték, másodparancsnokát Marsigli grófot megfosztották minden hivatalától, és tőrét egy hóhér széttörte.

Tallard marsall már régóta tervezte Landau visszavételét. Versailles-ban először különösen Freiburgot szerették volna megszerezni, de Tallard keresztülvitte az akaratát. Már előzetesen megtette a szükséges előkészületeket, így Straßburgban készen állt az egész ostromkészlet. A felmentő sereg fenyegetése nem rémisztette meg, mivel jól ismert volt az ellenfél nyomorúságos állapota. Ebben a dologban aztán mégis csalatkozott. A bécsi udvar számára Landau jelentősége nagyon is ismert volt, és a legnagyobb erőfeszítéseket vállalták. Sürgősen segítséget kértek Marlborough hercegétől, aki angol és holland csapatokkal Hollandiában állomásozott. Neki sikerült a hollandokat meggyőznie, így egy segédhadtestet küldtek Hessen-Kassel trónörökös hercegének parancsnokságával, hogy Nassau-Weilburg grófjának, a Rajna jobb partján állomásozó csapataival egyesüljenek.

Friesen gróf erődparancsnok is, a korlátozott lehetőségeinek határáig, a védelemhez szükséges előkészületeket tett. A hosszú 1702-es ostrom által okozott károk az erődben még nem lettek helyreállítva, mivel a megrongált falakat még csak rőzsenyalábokkal ideiglenesen javították ki. Lőporból és élelemből is hiány volt. Philippsburgból útnak indítottak egy konvojt a legszükségesebbekkel. Az útközben elhelyezett császári csapatok (kb. 1600 lovas és gyalogos) nemtörődömsége miatt a franciáknak sikerült nem sokkal Landau előtt rajtaütni és lefoglalni. Tallard már október 12-én tudomást szerzett a konvojról, és egy 1500 gyalogosból és ugyanennyi lovasból álló osztagot indított Neustadt irányába. A köd leple alatt közelítették meg a császári sáncot a franciák, rajtaütöttek a teljesen meglepett huszárok táborán és beűzték őket a városba. 300 huszár és 100 dragonyos lelte halálát, a maradék 600 huszár és dragonyos szablyával a kézben tört utat magának Speyer felé. Schönburg ezredes gyalogságával - mintegy 600 fő – hadifogságba esett.

Landau helyőrsége 6 nagyrészt nem teljes létszámú, felső-rajnai, mainzi és császári gyalogezredből és pár lovassvadronból állt. Előírás szerint 5600 fő, de a sok elvezénylés miatt a tényleges szám 4291 fő volt, amihez még az egy ágyúparancsnok (*Stückhauptmann) alárendeltségében lévő tüzérek és aknászok – összesen 155 fő – száma adódik. A lovasság egy részét még a bekerítés előtt Speyerbe küldte Friesen. Az erőd falain 86 ágyú és 37 mozsár volt. Részben még francia eredetűek. (Háromnegyedkartányok, félkartányok, negyedes csatakígyók - *Quartierschlange) A mozsarak között volt néhány a legnehezebb kaliberűek közül. (francia 12 hüvelykes)

Eközben a francia ostromerő (54 zászlóalj és 73 svadron) egyre közelebb nyomult Landauhoz, amihez Tallard a menetoszlopait úgy rendezte, hogy október 13-án, az ostromlövegeket is beleértve, egyidejűleg érjék el az erődöt. Tallard Wollmesheim felé állította föl a főhadiszállását 2 kilométerre délnyugatra Landautól. Az erőd déli oldala ellen irányozta a fő támadást. (Friesen gyanította, hogy a koronaművet támadni fogják, így legnehezebb ágyúit oda állíttatta.)

Vauban marsall, aki az erőd építője volt, kérlelte a királyt, engedélyezze számára, hogy személyesen vezethesse a támadást. A tábornokok közti féltékenykedéstől tartva ezt végül elutasították. Vauban már előzőleg kidolgozott egy tervet az erőd legkedvezőbb bevételi módozatáról, amihez aztán Tallard – miképpen később megállapíthatóvá vált – lényegileg tartotta magát. Mindazonáltal Tallard maradt az egyedüli főparancsnoka az ostromló erőknek. Tüzérezredesi mivoltában segédje volt Freselliere márkija, egy rendkívül képzett tiszt, és Lapara ezredes (aki már Altbreisach ostrománál értékes szolgálatot nyújtott), akit a támadási tervek kidolgozásával bíztak meg. Hat további tábornok állt az alakulatok élén.

A francia mérnökök a legújabb vaubani terveket alkalmazták, azaz a futóárkok és a paralelek keskenyebbek és kevésbé mélyre lettek kiásva, mint az 1702-ben a császáriaknál szokásos volt. Mivel Tallard-nak egy fölmentő sereggel is számolnia kellett, az egész táborát elsáncoltatta a lehetséges támadótól védendő. Október 17-én este megkezdték az első paralel kiásását, és ez sokkal közelebb volt az erődhöz, mint ahogy azt a császáriak tették korábban. (csak 150 ölnyire= kb. 292 m) Október 19-én már 23 löveg és 12 mozsár állt a paralelen, és megkezdte az erőd lövését. Október 23-án megnyitották a második paralelt, 27-én pedig a harmadikat is. A franciák tehát a 11. éjjel már meg is nyitották az összes paralelt, míg a császáriaknak egy évvel korábban ez csak a 29 éjjelen sikerült! A védők vitézül védték magukat, és egyetlen védművet sem adtak föl, amíg teljesen

Szeptember 11-én fogadta Lajos őrgróf a vitéz parancsnokot Mélac grófot, és kifejezte neki elismerését a körültekintő és tevékeny védelemért. A szeptember 12-én kivonuló franciáknak 400 szekeret és 6 nagy, fedett, át nem kutatható kocsit bocsátottak rendelkezésre, és Billigheimig egy gyalogzászlóalj és 300 lovas kísérte őket. A lovasok aztán tovább, egészen Weißenburgig kísérték az oszlopot.

A szövetséges veszteség Landau 85 napos ostroma alatt halottakban 30 tiszt és 600 katona, valamint 2200 ember sebesült meg. A franciák vesztesége hasonlóan magas volt, de nem ismert pontosan. A hadizsákmány csekély volt. A talált lövegek nagy része használhatatlan volt, csak 46 ágyút és 19 mozsarat lehetett újrahasznosítani. A raktárak üresen álltak, minden értékeset elvittek a franciák.

Hat zászlóaljnyi császári katonaságot hagytak helyőrségként az erődben, Friesen gróf altábornagy kormányzóvá való kinevezésével. József főherceg feleségével szeptember 17-én látogatta meg az erődöt, aztán Lauterburgon keresztül elutaztak Bécsbe.

Landau lakosságát sújtották az események a leginkább. Sok házat elpusztított a bombázás. Javaikat elvették a franciák. Az ostrom alatti szállításokért sem fizetett a helyőrség egy pfenniget sem az érintetteknek. A kárpótlás vagy fizetség a megadási okmányban kategorikusan ki lett zárva! A városi tanács által az új parancsnoksághoz beterjesztett kérést hidegen elutasították.

A ravelin a Francia Kapunál