Keresés

Landau 1703-as francia ostroma

1703-ban a császári hadsereg helyzete nagyon komor volt Németországban. A Bécsben elharapózó rossz gazdálkodás miatt mindenekelőtt a pénzügyi eszközök hiányoztak, hogy az ezredeket hadilétszámra tölthessék, és fizethessék. A császár fő hitelezője, Oppenheimer Sámuel csődbe jutott. Badeni Lajos őrgróf jelentette a császárnak a hadsereg rossz állapotát és a visszásságokat, de javulást ő sem tudott kieszközölni. A franciák ekkor sokkal kedvezőbb állapotban voltak. Louis-Hector marsall, Villars hercege már tél közepén egyidejűleg három hídon átkelt a Rajnán, elűzte a breisgaui téli szálláson lévő császáriakat, majd Kehlre vetette magát. Rövid ostromot követően elfoglalta az erődöt 1703. március 9-én. A rossz idő miatt téli szállásra bocsátotta a csapatait. Áprilisban Camille d'Hostun marsall, Tallard grófja seregtestével a Mosel vidékről a Felső-Rajnához vonult és egyesült Villars-ral. Közösen megtámadták a Stollhofeni Védvonalat, ami mögött Lajos őrgróf fő erői álltak, de visszaverték őket. Ezután Villars átkelt a Feketeerdőn a Duna völgyébe, ahol a szövetséges bajorokkal egyesült. Tallard Offenburgnál maradt és a környéket fosztogatta. Az őrgróf főerőivel most Frankónia felé vonult, és csak mintegy 13 000 embert hagyott hátra. A franciák eztán elfoglalták a weißenburgi védvonalat, amit a császáriak harc nélkül kiürítettek. Ekkor vonultak a franciák Altbreisach elé, ami akkoriban az egyik legjelentősebb császári kézen lévő erőd volt. Augusztus 18-án kezdődött az ostrom. Bár az erőd minden szükségessel jól el volt látva, parancsnoka Arco gróf altábornagy már szeptember 6-án kapitulált szabad elvonulás fejében. Az ellenséggel szembeni gyávaság vádjával Arco grófot később Bregenzben hadbíróság elé állították, aminek elnöke Thüngen báró tábornagy volt. Arco grófot fővesztés általi halálra ítélték, másodparancsnokát Marsigli grófot megfosztották minden hivatalától, és tőrét egy hóhér széttörte.

Tallard marsall már régóta tervezte Landau visszavételét. Versailles-ban először különösen Freiburgot szerették volna megszerezni, de Tallard keresztülvitte az akaratát. Már előzetesen megtette a szükséges előkészületeket, így Straßburgban készen állt az egész ostromkészlet. A felmentő sereg fenyegetése nem rémisztette meg, mivel jól ismert volt az ellenfél nyomorúságos állapota. Ebben a dologban aztán mégis csalatkozott. A bécsi udvar számára Landau jelentősége nagyon is ismert volt, és a legnagyobb erőfeszítéseket vállalták. Sürgősen segítséget kértek Marlborough hercegétől, aki angol és holland csapatokkal Hollandiában állomásozott. Neki sikerült a hollandokat meggyőznie, így egy segédhadtestet küldtek Hessen-Kassel trónörökös hercegének parancsnokságával, hogy Nassau-Weilburg grófjának, a Rajna jobb partján állomásozó csapataival egyesüljenek.

Friesen gróf erődparancsnok is, a korlátozott lehetőségeinek határáig, a védelemhez szükséges előkészületeket tett. A hosszú 1702-es ostrom által okozott károk az erődben még nem lettek helyreállítva, mivel a megrongált falakat még csak rőzsenyalábokkal ideiglenesen javították ki. Lőporból és élelemből is hiány volt. Philippsburgból útnak indítottak egy konvojt a legszükségesebbekkel. Az útközben elhelyezett császári csapatok (kb. 1600 lovas és gyalogos) nemtörődömsége miatt a franciáknak sikerült nem sokkal Landau előtt rajtaütni és lefoglalni. Tallard már október 12-én tudomást szerzett a konvojról, és egy 1500 gyalogosból és ugyanennyi lovasból álló osztagot indított Neustadt irányába. A köd leple alatt közelítették meg a császári sáncot a franciák, rajtaütöttek a teljesen meglepett huszárok táborán és beűzték őket a városba. 300 huszár és 100 dragonyos lelte halálát, a maradék 600 huszár és dragonyos szablyával a kézben tört utat magának Speyer felé. Schönburg ezredes gyalogságával - mintegy 600 fő – hadifogságba esett.

Landau helyőrsége 6 nagyrészt nem teljes létszámú, felső-rajnai, mainzi és császári gyalogezredből és pár lovassvadronból állt. Előírás szerint 5600 fő, de a sok elvezénylés miatt a tényleges szám 4291 fő volt, amihez még az egy ágyúparancsnok (*Stückhauptmann) alárendeltségében lévő tüzérek és aknászok – összesen 155 fő – száma adódik. A lovasság egy részét még a bekerítés előtt Speyerbe küldte Friesen. Az erőd falain 86 ágyú és 37 mozsár volt. Részben még francia eredetűek. (Háromnegyedkartányok, félkartányok, negyedes csatakígyók - *Quartierschlange) A mozsarak között volt néhány a legnehezebb kaliberűek közül. (francia 12 hüvelykes)

Eközben a francia ostromerő (54 zászlóalj és 73 svadron) egyre közelebb nyomult Landauhoz, amihez Tallard a menetoszlopait úgy rendezte, hogy október 13-án, az ostromlövegeket is beleértve, egyidejűleg érjék el az erődöt. Tallard Wollmesheim felé állította föl a főhadiszállását 2 kilométerre délnyugatra Landautól. Az erőd déli oldala ellen irányozta a fő támadást. (Friesen gyanította, hogy a koronaművet támadni fogják, így legnehezebb ágyúit oda állíttatta.)

Vauban marsall, aki az erőd építője volt, kérlelte a királyt, engedélyezze számára, hogy személyesen vezethesse a támadást. A tábornokok közti féltékenykedéstől tartva ezt végül elutasították. Vauban már előzőleg kidolgozott egy tervet az erőd legkedvezőbb bevételi módozatáról, amihez aztán Tallard – miképpen később megállapíthatóvá vált – lényegileg tartotta magát. Mindazonáltal Tallard maradt az egyedüli főparancsnoka az ostromló erőknek. Tüzérezredesi mivoltában segédje volt Freselliere márkija, egy rendkívül képzett tiszt, és Lapara ezredes (aki már Altbreisach ostrománál értékes szolgálatot nyújtott), akit a támadási tervek kidolgozásával bíztak meg. Hat további tábornok állt az alakulatok élén.

A francia mérnökök a legújabb vaubani terveket alkalmazták, azaz a futóárkok és a paralelek keskenyebbek és kevésbé mélyre lettek kiásva, mint az 1702-ben a császáriaknál szokásos volt. Mivel Tallard-nak egy fölmentő sereggel is számolnia kellett, az egész táborát elsáncoltatta a lehetséges támadótól védendő. Október 17-én este megkezdték az első paralel kiásását, és ez sokkal közelebb volt az erődhöz, mint ahogy azt a császáriak tették korábban. (csak 150 ölnyire= kb. 292 m) Október 19-én már 23 löveg és 12 mozsár állt a paralelen, és megkezdte az erőd lövését. Október 23-án megnyitották a második paralelt, 27-én pedig a harmadikat is. A franciák tehát a 11. éjjel már meg is nyitották az összes paralelt, míg a császáriaknak egy évvel korábban ez csak a 29 éjjelen sikerült! A védők vitézül védték magukat, és egyetlen védművet sem adtak föl, amíg teljesen

Szeptember 11-én fogadta Lajos őrgróf a vitéz parancsnokot Mélac grófot, és kifejezte neki elismerését a körültekintő és tevékeny védelemért. A szeptember 12-én kivonuló franciáknak 400 szekeret és 6 nagy, fedett, át nem kutatható kocsit bocsátottak rendelkezésre, és Billigheimig egy gyalogzászlóalj és 300 lovas kísérte őket. A lovasok aztán tovább, egészen Weißenburgig kísérték az oszlopot.

A szövetséges veszteség Landau 85 napos ostroma alatt halottakban 30 tiszt és 600 katona, valamint 2200 ember sebesült meg. A franciák vesztesége hasonlóan magas volt, de nem ismert pontosan. A hadizsákmány csekély volt. A talált lövegek nagy része használhatatlan volt, csak 46 ágyút és 19 mozsarat lehetett újrahasznosítani. A raktárak üresen álltak, minden értékeset elvittek a franciák.

Hat zászlóaljnyi császári katonaságot hagytak helyőrségként az erődben, Friesen gróf altábornagy kormányzóvá való kinevezésével. József főherceg feleségével szeptember 17-én látogatta meg az erődöt, aztán Lauterburgon keresztül elutaztak Bécsbe.

Landau lakosságát sújtották az események a leginkább. Sok házat elpusztított a bombázás. Javaikat elvették a franciák. Az ostrom alatti szállításokért sem fizetett a helyőrség egy pfenniget sem az érintetteknek. A kárpótlás vagy fizetség a megadási okmányban kategorikusan ki lett zárva! A városi tanács által az új parancsnoksághoz beterjesztett kérést hidegen elutasították.

A ravelin a Francia Kapunál

Július 26-án érkezett Landauhoz a római király, József főherceg, kíséretével, és átvette a főparancsnokságot. (Miközben az őrgróf a tényleges döntéshozatalt megtartotta.) Több, mint 250 főből állt a kísérete, aminek összesen 77 kocsira és a szállításhoz szükséges kétszáznál több lóra volt szüksége. Július 28-án csapatszemlét tartottak. A csapatmozgásokat az ostromlottak Catinat fölmentő seregének az elhárítására tett előkészületként értelmezték. Amint fölismerte tévedését Mélac megérdeklődte a császáriaktól, hogy hol szándékszik fölütni a trónörökös a táborát, hogy abba az irányba beszüntethesse a tüzelést! Mivel a főhadiszállás az erőd ágyúinak a hatótávján kívül feküdt, József megüzentette neki, hogy hagyja figyelmen kívül, és nyugodtan tegye a kötelességét. A következő napokban a főherceg gyakran tartózkodott a legelső vonalakban, sőt saját kezűleg irányzott be néhány löveget az ütegállásokban. Egyik alkalommal csak Andreas Feuerstein ágyúparancsnok(?) (*Stückhauptmann) lélekjelenléte mentette meg a haláltól, aki a főhercegnek szánt golyót a mellével fogta föl. (Fiai, Andreas Leopold és Anton Feuerstein később Mária Terézia seregében szolgáltak, és neves tüzérekként nemesi rangot nyertek.)

Augusztus első napjaiban még csak 30 lépésnyire voltak az ostromlók a fedett út paliszádjától. Augusztus 6 éjjelén aknát robbantottak. Nagy tölcsér keletkezett a sáncfalban. Azonnal megrohanták a szövetségesek Savoyai Tamás, Herberstein gróf és gróf Thürheim tábornokok vezetésével. Noha heves zivatar tört ki közben, és a védők erősen védekeztek, sikerült egy fegyverteret (*Waffenplatz-place d'armes) a fedett úton bevenni. Thüngen báró tábornagy Fürstenberg* gróffal és Brandenburg-Anspach hercegével csapatokat sorakoztatott a koronamű megrohamozására. S bár a támadók itt nagy veszteségeket szenvedtek a robbantott aknák miatt, mégis sikerült három fegyverteret bevenniük és a sáncban megkapaszkodniuk. Ezen éjszaka támadásaiban a szövetségesek 10 tisztet és 500 katonát vesztettek halottakban és sebesültekben. A meghaltak között volt az egyik legkiválóbb tiszt, Lochner gránátosszázados a württembergi Fuchs ezredből. A franciák ötszáznál több emberüket veszítették el.

*Prosper Ferdinand Philipp Fürstenberg-Stühling gróf sváb tábornok volt. Landau megvívását követően, bizonyított bátorsága és megfontoltsága okán átvették császári szolgálatba, altábornagyi rangban. 1702. november 29-én táborszernaggyá nevezték ki, Landau második, 1704-es ostroma során ő parancsnokolta a tüzérséget. 1704. november 21-én két nappal az erőd kapitulációja előtt érte a halál, amikor egy francia ágyúgolyó a karján, vállán és fején találta.

Az aknaharc folytatódott, de augusztus 30-án a császáriaknak sikerült 35 löveget és 23 mozsarat a glacisra fölállítaniuk, melyek nyomban nekiláttak a Francia Kapu előtti ravelin falában rések ütésének. Szeptember 8-án ez sikerült is. Eközben a viszonyok az erődben egyre rosszabbra fordultak. Hiány volt a nehéz lövegek lövedékeiben, és a lőpor is a végét járta. Hogy a muskétákhoz golyót gyárthassanak leszedték a polgárok ablakairól az ólmot. A csapatok élelmezése is nyomorúságos volt. Liszten kívül, amiből még elegendő mennyiség állt rendelkezésre, mindenből hiányt szenvedtek. Hogy a csapatokat némiképpen fizetni tudja, Mélac föláldozta az ezüst étkészletét is, hogy abból szükségpénzt verjenek.

A koronamű védművei eközben nagyon rossz állapotba kerültek és Mélac minden nap várta ellene az általános rohamot. A helyőrség (még mintegy 800 ember) gyors visszavonása a keskeny pallón lehetetlen volt, ezért számolni kellett a foglyul ejtésükkel. Hogy ezt megakadályozzák, és az erőd amúgy is megritkult védőrsége ne redukálódjék tovább, szeptember 5-én Mélac összehívta a haditanácsot, ami a koronamű feladásáról határozott. Még azon az éjjelen teljes csendben az erődbe vitték az ágyúkat és mindent, amit az ellen még használni tudott volna tönkretettek. Ezután fölgyújtották a középső ravelint több helyen a füstölő sűrű bozóttal. A füst védelmében 120 ember kivételével a helyőrség visszavonult, a maradék a koronaműben maradt őrködni.

A koronaműből visszaérkezőkkel együtt az erődben még mintegy 1800 harcképes ember volt. 900 halott és 800 az ispotályokban. A lovassági lovakat néhány kivétellel megették már.

Szeptember 8-án József főherceg kiadta a parancsot a koronamű megrohamozására. Gróf Thüngen tábornagy dolgozta ki a csapatok elrendezését. Mivel az ostromlók nem tudták, hogy a védműben csak egy kis őrség maradt hátra, jelentős erőket állítottak föl a rohamhoz. Thüngen elrendezése a következőképpen nézett ki:

A már a futóárkokban lévő csapatokhoz pótlólagosan 1000 embert és 200 gránátost adtak. Készenlétben állt még 200 munkás is. Az elülső, hat ágyúval fölszerelt ütegből hármat elvittek, és az ütegállást a beköszöntő éjen kiszélesítették, hogy a roham kiinduló pontjaként lehessen használni. Elsőként egy őrmesternek, két tizedesnek és 20 őrizetes katonának(!) kellett előnyomulnia. Őket egy hadnagy követte 12 gránátossal, majd egy másik hadnagy 24 gránátossal, akiknek tartaniuk kellett magukat a paliszád és a mellvéd között. Az első csoportot egy százados követte 40 gránátossal, akiket 100 gránátos, egy őrnagy, egy-egy százados és hadnagy vezetésével támogatott. A rohamcsapatokat két, az akadályok leküzdésére szolgáló eszközökkel fölszerelt, 200 munkásból álló osztag követte. 200 ember egy ezredes irányításával alkotta a tartalékot. Egy második rohamoszlopot is szerveztek a futóárkokon át, amely hasonlóan épült föl.

Sachsen-Meiningen herceg altábornagy vezette a jobbszárnyi rohamot, akit maga Thüngen támogatott. A balszárnyon rohamozó csapatok Rehbinder báró tábornagy alá voltak rendelve, akit Fürstenberg gróf táborszernagy támogatott. Anspach hercege generális-főstrázsamester alárendeltségében további csapatok álltak készenlétben. A jobboldali oszlopba osztották be Dumont alezredest az aknászok felével, a baloldalinál volt a fentebb már említett francia dezertőr La Douder. (Őt botbüntetés kilátásba helyezésével kellett a rohamban való részvételre kényszeríteni, ahol a honfitársai által kilőtt muskétagolyó ölte meg.) Egy támadóakna belobbantását követően még ugyanazon az éjjelen megindult a koronamű elleni roham. Az védmű kicsiny helyőrsége leadott egy sortüzet, meggyújtotta a baloldali bástya mögé készített aknát, és visszavonult az erődbe. Mélac két löveg és muskéták hatásos tűzével segítette a visszavonulást, ezzel a sűrű sorokban rohamozók között jelentős veszteségeket okozott. A koronamű és az erőd közti pallóutat Mélac fölgyújtatta. A császáriak nem tudták megakadályozni az elpusztítását, mivel erős tűz alatt voltak.

Bár XIV. Lajos és a versailles-i haditanács sürgette Catinat-ot, hogy vonuljon az erődhöz segítségül, makacsul vonakodott ezt megtenni a csapatainak elégtelenségére hivatkozva. Mélacot értesítette egy küldönccel, hogy ne számítson semmiféle segítségre. A koronamű elestét követően az erőd feladása már nem volt tovább elodázható. Mélac szeptember 9-én összehívta a haditanácsot, ami egyhangúlag az erőd azonnali föladása mellett döntött. Még ugyanazon a napon dél körül fölvonatta Mélac a fehér zászlót, és kiküldte parlamenterét, de Breuil-t tárgyalni. Szeptember 10-én ezt követte a megadási okirat aláírása gróf Mélac és Badeni Lajos őrgróf révén, akit József főherceg hatalmazott föl erre. A védőknek szabad elvonulást biztosítottak zeneszóval és magasba emelt zászlókkal. A legénység megtarthatta személyi fegyvereit és csőre töltve, égő kanóccal (régi szokás szerint) vonultak ki az erődből. Két 24 fontos 1-1 12- és 6 fontos löveget, valamint 2 mozsarat egyenként 24 lövésnyi munícióval, illetve a teljes málhát magukkal vihették. A francia hivatalnokoknak és lelkészeknek hat hetet engedélyeztek a város elhagyására.