A kisrigó - jó lenne tudni milyen fajta.... - általában nem jószántából kerül a földre, hanem kakukkfióka segíti a földreszállásban. Én hallopttam, hogy tovább etetnék a szülők, de túlélési esélyei a földön a nullához konvergálnak. Sok az éhes négylábú errefelé.
Nagykőhavason. A hátizsák zsebében járták meg velünk a nagy hegyet. Egyik evett, a másik nem... Amelyik evett, az másnapra elpusztult. Kenyeret adtunk neki... Nem tudtuk, mivel etessük. Másnapra dokumentálódtunk, s legyekkel, szöcskékkel, és főtt csirkemellel neveltük fel, majd nyáron szabadon engedtük a királykő lábánál. Sátorozni voltunk ott, s napokig visszajárt a sátrunkhoz.
Nem viselte a kalitkát, két percig hagytam benne, majd szétverte. Olyan szelíd volt, hogy bármikor meg lehetett fogni. Amikor a munkáéból hazaértem, vagy kora reggel akkora szája volt, mint a csűrkapu.
Az első elugrósz öcskétől megijedt, de a rovarnak második esélye már nem volt. Ezeréves rigóösztönnel ropogtata végig mielőtt lenyelte.
Egy anekdotám is van vele. Nyertem vele egy láda pezsgőt, amikor azt álljtottam a sátortáborba újonnan érkezőknek, hogy olyan boldog vagyok, hogy madarat lehetne velem fogatni. Felajánlottak nekem egy láda pezsgőt, ha megfogom azt a madarat az ágon. Megfogtam :) :) :D |
