Sziasztok!
Hosszú évek óta szenvedek az agórafóbiától. Régebben csak izzadás, szédülések, enyhe látászavar volt a tünet, majd évekig enyhültek ezek a dolgok. Mindig csodálkozva olvastam, hogy vannak, akiknél olyan súlyossá válik a betegség, hogy a lakást sem nagyon hagyják el.
Pár hónapja viszont nálam is ez a helyzet. Párommal sétáltunk, mikor átkeltünk egy hídon (ki nem állhatom őket, mindig szédelgek rajtuk). Egész jól ment, de az utolsó pár méteren olyan rohamom volt, amilyet még nem éltem át soha. Elvesztettem a valóságérzetem, a kezeim zsibbadtak és mintha mélyen a koponyám hátsó részéről figyeltem volna az eseményeket. Kb. 10 percig tartott kisebb megszakításokkal. Azóta van, hogy már zárt helyen (szobában, autóban) is elkap pár pillanatra.
Igazság szerint elég stresszes időszakon megyek keresztül. Munkát keresek, ami nem könnyű, de alapjában véve elég optimistán látom a világot. A kérdésem az lenne, hogy ha kiteszem magam olyan helyzeteknek, amikről tudom, hogy rámtör ez az érzés az mennyiben segít? Elkezdtem agykontrollt is hallgatni, hátha jót tesz. Gyógyszereken nem szándékozom élni, egyszer már legyűrtem valamelyest, most is le akarom.
Mellesleg másnál is előfordult a valóságérzet elvesztése? Komolyan mondom a többi tünet annyira nem is zavar, de ez hogy bármikor rámtörhet ez a furcsa tudatállapot, hát attól rettegek. Valószínű pont ez miatt az egyetlen tünet miatt stresszelek azon, ha ki kell tennem a lában a lakásból (ahol már szintén elkap).
|