|
|
|
|
 |
vörösvári
2013-03-19 20:49:54
|
1963
|
Kétségtelen a személyes ellentét nagyon fontos volt az eseményekben. Azért szerintem mindketten komolyan gondolták politikai álláspontjukat is. Sulla vissza akarta állítani a szenátus vezető szerepét, a szegény néprétegeket nem tartotta alkalmasnak hogy részt vegyenek az állam irányításában. Marius pedig őszintén javítani akart a városi szegények életén. Az más kérdés hogy a néppárti koncepció a földosztás, tulajdonképpen nem tudott volna segíteni a generációk óta városokban élő, földműveléshez nem értő lakosságon. Rajtuk a Caesar idején bevezetett ingyenes gabonaosztás segített igazából. Különben Marius akármilyen bunkó volt, azért megvédte Rómát a germán inváziótól. Jugurtha és Mithridátész rendkivül tehetséges hadvezérek és államvezetők voltak, Hannibál óta először ők voltak komoly ellenfelei Rómának, főleg Mithridátész. |
|
A hozzászólás:
Előzmény:
 |
vörösvári
2013-03-19 19:26:09
|
1961
|
Nem mondott szó szerint ilyet, de mindenki tudta hogy ezt gondolja. A hatalomra kerülése után mindent megtett a szenátus hatalmának erősítésére és a néptömegek visszaszorítására. Ami az általa rendezett vérfürdő és a proskripció intézményét illeti, ez tényleg válaszreakció volt Marius és a néppárt korábbi vérengzéseire. Különben én objektív vagyok, számomra sem a gazdagokat képviselő optimaták, sem a néppárt nem szimpatikus. Az utobbi amely provinciák kizsigereléséből élő lovagok és élősködésre berendezkedett római proletárok szövetsége volt, sem volt számomra túl szimpatikus. Ettől függetlenül Marius, Sulla, Caesar, Pompeius is tehetséges hadvezérek és államférfiak voltak. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|