Dokihoz ma már nem csak a betegek járnak, mondjuk pszichológushoz. Régen papokhoz meg sámánokhoz jártak, de őket nem hívták betegnek.
Azért ez egy baromi nagy felelősség. Az a kérdés, hogy tudsz-e elég minőségi időt szánni a gyerekre is és önmagadra is? ha ez nincs meg, és erre utalnak a suicid gondolatok, a kényszermosolygás, attól még nem leszel gyenge ember, hanem egy olyan ember, aki tudatában van a határainak, és aki ettől még szeretheti a kistestvérét. Ha rábíznád olyanokra, akikben megbízol, vagy ha te is nevelnéd, valójában mindegy, inkább az a lényeg, milyen megfontolásból csinálod. "Mit fognak szólni", ez mindkettőtöknek árt. Ez egy hazugság, nem a szeretet, csak annak eljátszása. Ahogy egy zacskós levesről sem tudod eljátszani, mennyire tápláló.
Ha felfedezed a felelősségben rejlő örömet, az megint más. És az sem gond, ha nem akarsz megszakadni, ha inkább fiatal akarsz lenni, belevetni magad a tanulásba. Ezt senki nem tudhatja helyetted.
Az sem mindegy, hogy van-e esetleg egy társad, aki segítene.
Meg hát... hány éves a gyerek? |