Ne tegyen elvakulttá a tényekkel szemben, a jelenlegi elkötelezettséged!
Az 1945.április 4. napja, nagyobb néprétegnek hozott „felszabadulást”, életkörülményeinek kedvező változását, mint azt manapság gondoljuk.
Az, hogy milyen rendszert hoztak az országra a „felszabadítók”, köszönhetjük a Jaltában megtartott háromhatalmi konferenciának. Akkor, már nem először (Trianon), a nagyhatalmak megkérdezésünk, érdekeink nélkül, felettünk döntöttek sorsunkról.
Nem fehér, és fekete minden a történelemben.
Amit Rákosi és bandája, Péter Gábor és csapata véghezvitt, az nemzetünk, nemzedékünk tragédiája. Ugyanakkor ne feledd, azt a társadalmi mobilizációt, ami 1948 után megkezdődött, és jótékony változást hozott.
Gondolok itt első sorban az iskolázottságra, a munkás-paraszt fiatalok tanuláshoz jutására. Persze beszélhetünk a sötét oldalról is koncepciós perek, listázás, padlás-lesöprés, erőszakos kolhozosítás stb. Családunk is „élvezte” a kiváltságokat, mer a felmenőim a háború előtt a középosztályhoz tartoztak, szüleim végzettségét 1948-1957 között nem ismerték el, mindketten fizikai munkára lettek kötelezve, majd 57 tavaszától kerültek ismét, képzettségüknek megfelelő beosztásba.
Amikor jött 1956 októbere, budai iskolába jártam, és 1957 februárjában iskolánkat „feltöltötték” BM-es árva, és félárva gyerekekkel. Osztályunkba 8 fiú érkezett, akik egy, vagy minkét szülőjüket elvesztették a forradalom alatt. A szülők rendőrök, határőrök és ÁVH-sok voltak, szinte mind, tiszthelyettesi rendfokozatban. Osztályfőnökünk, aki vallásos, polgári elkötelezettségű ember volt, gyakran vitt minket kirándulni a budai hegyekbe, és akkor sok mindenről beszélt. Később elmondta, hogy tudakozódott az új osztálytársaink szülői felől, és egyikük sem teljesített szolgálatot olyan helyen, ahol fogvatartottakkal foglalkoztak volna. Legtöbbjük objektumőri feladatot látott el.
Magam is esti-képzésben szereztem meg a felsőfokú végzettségem, kérdezem, hogy manapság is van annyi lehetőség esti-levelező formában, mint az „átkosban”?(És itt nem a Foxi-Maxi kategóriára gondoltam!)
Ami a Szovjetunióval kapcsolatos felvetésed illeti, a magyarok nem az általad említett okok miatt vettek részt a németek oldalán a háborúban, hanem csak a „szerzés” kényszere miatt.
Szerinted, az akkori Magyarországon hallottak a Gulagról, a Sztálini tisztogatásról? Mert szerintem, nem.
Még a hadba lépésünk előtt a szovjet külügyminiszter több kedvező ajánlatot tett, ha kimaradunk. Ha csak a számarányokat nézed: az 1937-es népszámlálás szerint a SzU lakossága 162 millió volt, ha ebből még kivonjuk az általad is említett ukrajnai éhen haltak kb. 5-6 milliós számát, akkor is, több mint tízszeres a számbeli fölényük. Tedd hozzá azt is, hogy a dél-vidéki hadjáratunkban kiderült, hogy a hadseregünknél még nagyon sok a hiányosság, tehát abból a szempontból is felelőtlenség volt a hadüzenet. Ismét azt kell mondanom, hogy a megszállás-megtorlás- elhurcolás, sajnos, ennek a következménye, bármennyire is jogtalannak gondolod. A győztest sosem kérik számon.
A II. világháborúval összehasonlítani az iraki háborút, hát enyhén szólva is komolytalanság.
Nagyon megváltoztak a körülmények, ENSZ felhatalmazás az egyik oldalon, a másik oldalon pedig a kuvaitiak szenvedései, kárai, és nem volt megfelelő hadserege, országa megvédésére. |