"Az orosz katona mellett meg kell emlékezni a katonanőkről is. Magam is láttam többet. Köztük pár csinosat is. Bátrak, fanatizmusuk a férfiakén is túltesz, s állatian kegyetlenek. Ha a nő kivetkőzik mivoltából, állatabb tud lenni az állatnál. Láttam levágott faszú katonákat – női dandárok átvonulása után. Vagy nyakig beásva földbe s úgy lefejezve. Szörnyű!
Az egyik, a legcsinosabb, pilóta volt. Karády Katalinra emlékeztető, magas, nagyon jó alakú. Bármely férfi boldog lehetne vele! Két német vadász támadta meg, s vagy 1/4 óráig kergetődztek. Remek látvány volt, akkor még nem tudtuk, hogy női pilóta ül benne. Az otromba nehézbombázó majdnem kitolt a Messerschmittekkel, míg aztán találat következtében egyik motorja leállt, s így kényszerleszállást végzett Masztyugino közelében. A pilóta cigarettázva állt a gép mellett, míg huszárjaink s mi is autón odaérkeztünk, s gúnyosan mosolygott géppisztolyunkon. Mikor a sapkát levette, láttuk, hogy nő. De le kellett neki alsóruhára vetkőzni, hogy kikutassák, nincse fegyver nála. Bizony, nagyon ócska s szakadt kombinéforma fedte remek testét. »Ninocska!« Csak a harisnyája volt remek. Fegyver nem volt nála; zsebében három kotont találtunk. Nevetett, mikor meglátta elképedésünket. Kivette a baka kezéből, s körülkínálta a tiszteknek. Balta nyakig pirult a szemtelenségre. De azt hiszem, négyszemközt nem kellett volna sokat kínálgatni. Kissé túl rikítóan volt festve. Ez volt egyébként az egyedüli pilóta, aki kézre adta magát. [A] többi ejtőernyővel ugrott ki, s a földön géppisztollyal védekezett, az utolsó golyót pedig a fejébe eresztette. Pár cigarettáért ettől a nőtől szereztem meg a tiszti jelvényét: a sarló-kalapácsos, zománcos, vörös csillagot. Szép emlék lesz. Persze, megint hiányzott a fényképezőgép. Remek nő volt, s cseppet sem szégyenkezett levetkőzve; intelligens, rafinált bestia lehetett, láthatólag jót mulatott zavarunkon.
Erről a nőről jut eszembe. Nálunk volt az oszlopnál 1/2 napig fogságban, míg érte jöttek a vezérkartól. Németül beszélt, s mivel én tudtam egyedül folyékonyan beszélni vele, jól kihasználtam az alkalmat. Tamara 26 éves moszkvai. Apja gyári munkás volt, ő maga az iskolák (10 osztály) elvégzése után fegyvergyárban dolgozott, mint munkásnő. Egy vezető szovjet párttag itt fedezte fel – ezt finom mosollyal közölte –, s bejuttatta pár szaktanfolyamra (ők ugyan egyetemnek nevezik), ott kitűnt rátermettségével, így lett pilóta. Meggyőződéses kommunista volt. A beszélgetés a végén szociológiai vitává fajult. Megmondtam neki, hogy itt fogalmuk sincs az életről, egyoldalúan vannak nevelve, az életük itt semmit sem ér. Legnagyobb meglepetésemre akceptálta is, de kijelentette, hogy ez nem is fontos, csak az eszme győzelme stb. Erre meg én nem tudtam sokat felelni. A végén azért megingattam a meggyőződését. Azt hiszem, ha pár napig tartózkodna megfelelő körülmények közt nagyvárosban nyugaton, úgy járna, mint »Ninocska«. Elvitele óta további sorsát nem tudom."
(A "Ninocska" célozgatás a '39-es Greta Garbo-filmre.) |
