Keresés

Részletes keresés

ghepard Creative Commons License 2013-01-22 08:19:47 450

Megnéztem azt az animációt is, csak az animált PDF az én gépemen kicsit villog, ami nagyon ront az élményen, használhatóságon.

 

Nem ment a fejembe, hogy villog. Ja, megnéztem, hogy most mi van azon a címen. Semmisem-mel 1-2 hsz-t váltottunk a témában és aztán beraktam mást ugyanazzal a névvel. Most tehát az az extragyors van ott. Erre még el is hiszem, hogy villoghat, de csak akkor, ha nem töltötted először a gépedre és ott nyitottad az Acrobatban (most már Adobe Reader - AR). Mert nem mindegyik böngészőben megy egyáltalán az animáció, és amelyikben megy, abban is csak lassabban, vagy rosszabbul. Nálam abszolút nem villog. De mint írtam, ez az extrémgyors, melyben kb 1800 szavat lehet oilvasni percenként (tehát kb 9-szer többet, mint átlagosan), már ha azt az időt nézzük, melyben láthatóak a szavak.

 

De én az alábbit emlegettem, ezt is előbb tölts le a gépedre és aztán indits el az AR-ben. Be van állíva a DELAY 250 ms-re. Tehát 4 szó jelenik meg 1mp alatt - ez 240 egy perc alatt.  Tehát már ez is több, mint amit a jól látó átlagember olvas (150-220 szó percenként). Páran már letesztelték és jelezték, hogy tényleg lassúnak tűnik rögtön elsőre. Simán megy a 200ms-sel, ami már 300 szavat jelent. Nem probléma a 400 sem. Már régen nem nézegettem. Most próbáltam olvasni a felgyorsult szemeimmel - és ez simán ment 80ms-sel is - tehát nem folytak össze a szavak, ami kb 12 szavat jelent másodpercenként  - az meg bőven 700 felett van percenként - pedig már vagy fél éve rá se néztem. Lehoztam egész 60ms-re és úgy látom, hogy egy kis gyakorlással simán megvolna ez a sebesség is - ez meg 1000 szó percenként, tehát ez is bizonyítja nekem, hogy most tényleg felgyorsultak a szemeim. Mert nem hiszem el, hogy rossz, lassú szemekkel egyáltalán menne. Úgy fél éve a 115-120ms nagyon a határon volt (kb 500 szó percenként). A DELAY értékét lehet változtatni, ha ráklikkelsz. Innentől elég az ENTER-t tartani és fog növekedni az érték (így lassul az animáció), ha a SHIFT ENTER kombinációt tartod, akkor csökkenni fog az érték s így gyorsul az animáció.......

 

Itt a link, volt időszak, amikor nem lehetett innen letölteni, de most megy:

ftp://geofftp:rEadfTp@web.sav.sk/bl-graphs/animation/olvassunk2.pdf

 

 

 

ghepard Creative Commons License 2013-01-18 10:19:32 409

akkor az operaénekesek között nem lehetne egyetlen szemüveges sem, mert őktényleg gyakran adnak ki erős hangokat. Vagy megfelelő hangok kellenek? Gondolom igen. Abban nem hiszek, hogy minden hang jó mindenre.

 

 Erre azt hiszem elfelejtettem... Hát az énekesek valóban rengeteg hangot kiadnak. De úgymond céltalaul és sokszor túlerőltetve, más hangokkal keveredve minden leértékelődik, összekeveredik, kioltja egymást stb. Gondolj csak mondjuk egy modern zenekarra, olyan hangerő van körülöttük, hogy az fizikalig már roncsolni képes. Na meg ezek a művészek úgymond bohém életet élnek, már sokan, van a többség. Nem akkor énekelgetnek sokszor, amikor kellene, hanem - amikor muszáj (koncertek, felvételek stb). A hozzáállásuk tehát merőben másfelé irányul. Sokszor éjjel sem pihennek rendesen, mert a koncert elnyúlik az éjszakába stb stb.... Persze ott is vannak, akik az érzésért énekelgetnek maguknak stb - tehát azoknál az embereknél is nagy a szórás - így az egyiknél így hat a másiknál meg úgy..

ghepard Creative Commons License 2013-01-18 10:04:16 408

Az első gyakorlat a szem mikromozgásaival

 

Az elején megjegyzem, hogy ezek az én tapasztalataim szemüveg nélkül. Tehát, ha valaki ki szeretné próbálni, akkor szemüveg és kontaktlencse nélkül, mert ezekkel nem tudom, hogy menne – mert ezekben csak bizonyos határok között lát az ember. Úgy tudom, hogy ezeket le lehet tenni, például este sötétben az ágyban. Akinek meg a szaruhártyájára véstek (lézerműtét) szemüveget, az nem tudja ugyebár már letenni – nem tudom milyen lenne ott az eredmény.

 

Hát akkor először látni kéne, mikor vibrál a szem - hogy  meglegyen a saját tapasztalat. Először egy szemmel - a másik csukva, tehát nem letakarva, hanem csukva. Sötétben kezdeni, mert világosban nehéz, jóval nehezebb (sokkal kisebb a pupilla világosban). Bár nekem már most mindenhol megy, de nem ment, így nem tudom, hogy ráérez e valaki rögtön. Kellene egy valami világító pont, megfelel a TV-n levő kis fény, a legjobb a kör alak. Ez egy egyszerű, de tökéletes alakzat – talán ezzel megy a legkönnyebben. Például a világító óra számait nézve már sokkal nehezebb és nekem egy ideig nem is ment. De mikor már jól ment a kis piros körrel, beindultak a számok is. Nekem olyan nem egész 1cm átmérőjű a világító kör. A helyiségben sötét van, de nem annyira, hogy semmit se vesz ki az ember, tehát van mélységérzet. A pupilla sötétben a legnagyobb, de lehet kissebíteni, vagy nagyobbítani. Most már azt hiszem, hogy ezen reakcióját még gyorsítani is lehet, ami megintcsak jó.

 

Most ránézel a teljesen tágranyitott szemeddel a világító fénylő pöttyre. Nálam 350cm-re a fejemtől. Én vagy 10-12 pöttyöt is látok egy helyett. Azért, mert a pupilla a sötétben teljesen kitágul és mivel nem teljesen egyenletes a szaruhártya felülete, sok kis felületen más más helyeken gyűlik a fény a retinán. Ne pislogj, közben hozd lassan közelebb a fókuszt, de a középpont mindig a világító pötty legyen. Hozd egyre közelebb a fókuszt, légy teljesen nyugodt - csak arra koncentrálj, hogy jön közelebb a fókusz (de semmi se legyen a szemed és a pötty között, csak a sötétség). A pupillád egyre kisebb lesz és fogod azt is érezni, hogy sötétebb lesz emiatt a helységben, a pötty meg élesebb  - mert kisebb lett a kisebb pupillán bejövő fény miatt – mely már nem tud úgy szétverődni. Na egy bizonyos helyen egyszercsak berezeg a szemed (a csukott is berezeg, csak azt nem fogod tudni) - hogy miért rezeg be azt pontosan nem tudom, csak találgatok magamnak. Iszonyatosan elkezd mozogni a pötty  - na az meglehet az az 50 is ide oda fel le másodpercenként (tehát nem körörös), ahogy itt ott olvasni lehet az ezzel foglalkozó cikkekben. Persze először olyan komótosan fog beindulni, de ahogy gyakorolni fogsz a sebesség napok múlva növekedni fog. Ha most pislantasz - megáll a rezgés. Addig kell(lene) gyakorolni, míg egyre távolabbi fókusznál is megindul, tehát ne kelljen olyan közelre hozni - és a pislantás se állítja meg. Ekkor el lehet kezdeni tudatosan megállítani és újból beindítani. Eleinte ez se fog menni – de idővel meg lehet csinálni a másodperc tört része alatt, akár 3-4-szer egy mp alatt, vagy még gyorsabban. Na ez már haladás volna. Akkor simán rezeg már magától - ez az első lépés a sok közül. Akkor már mondhatjuk azt, hogy tud rezegni magának. Egyenlőre ne próbálkozz a mikrolégzéssel. Érezni kell ezt a rezgést, hogyan megy a legjobban, legkönnyebben - rá kell érezned, gyakorlat kérdése, menni fog. Majd aztán természetesen ugyanezt a másik szemmel, nem elfelkedkezni róla – egyforma időt szánni rá. Persze, ha az egyik lassabb, vagy el sem indul, akkor többet kellene vele foglalkozni. Nekem kb egyformán mennek......

 

Aztán mikor fog menni a gyorslégzés is (perszze ezt is meg kellene tanulni) - lehet  észre fogod venni - mikor berezeg a szem és beindítod a mikrolégzést közben - a szem vibrálása érezhetően, vagyis láthatóan felgyorsul. Amit még észre lehet venni az az, hogy szinte a mikrolégzés beindítja az álló szem mikrorezgéseit. Kezdetnek ennyi.  Innen még van 4 egyre nehezebb lépés......

 

ghepard Creative Commons License 2013-01-18 09:52:20 407

Megint először a kérdésekre válaszolok. Betettem a szöveget a válasz ablakba és a gép átváltoztatja a betűket egyformára. Ezért inkabb a Tied elé ezt teszem ***, az én válaszom elé meg ezt ---

 

***Utánanézek a másik topicban, kell nekem is házi feladat.
---A jobb megértésért mindenképp nem ártana. Hisz a szem munkáját gyorsrezgések segítik. A mérések szerint kb 50 is megvan egyetlen mp alatt. Ezek pedig egyre lassulnak az egyre rosszabb szemnél. Ezt a űrkutatás bebizonyította, mint említettem. A másik topikban részeletesebben is azt hiszem. Az űrhajósoknak nagyon gyorsan romlik a látásuk..... Nagyon érdekes, hogy mivel akarják felgyorsítani. Majd leírhatom, ha érdekel. Nekem úgy néz ki sikerült e nélkül a csúcstechnológiával készült eszköz nélkül is........

***Próbáltam a mély hangot is. Mindkettőnél energia maximumra törekedtem, azaz a rezonancia frekvenciát próbáltam eltalálni. Két nap nem a világ, ha nincs hatás, az még nem jelent semmit.
---hát két nap nem a világ. A hang szerepe inkább abban rejlik, amit a másik topikban is irogatok többször, hogy talán segíti az egész testet jobb állapotban tartani. Majd fogod olvasni, mi mindent csináltam - nem egyszerű azért utánam csinálni. Tehát a tisztító, újító szerepe - a szemeknél is csak egy láncszem a sok közül....

****Vigyázni fogok, keresek rá más alkalmat. Itt szeretném szétválasztani a két ható mechanizmust: a hangot és a meditatív állapotot. Ha nem kell meditáció, akkor a hangoknak is működni kell, ha a meditáció a fontos, akkor meg a rezgéses elméletbe nem illeszkedik.
---- na ezt nem igen lehet azt hiszem, mert gyakorlatilag mindkettő egy mediatív állapot. Legalábbis én nem voltam képes ugyanakkora teljesítményt elérni hang nélkül, mint a hanggal. Van ott egy 7 órás kisérletem - az egyik hanggal a másik hang nélkül. A különbség drasztikus volt.......

****Itt arra gondolok, hogy nem biztos hogy a hűtés volt az, ami kiváltotta a változást, az csak a könny termelést volt hivatott erősíteni. Ezt szeretném tisztázni, és ez egy meleg levegős fúvatással történő könny serkentés teszttel könnyen ellenőrizhető.
----de az is hozzájárult a maga hányadával. Nem lehet akármekkora könnycsepp, mert egyszerűen lecsurog. Nagyon hosszan kell nem pislogni. Perceken kereszül, nem árt meg mert a könny nem párolog el a hidegben és védi az epithelumot. Ez nem olyan egyszerű, mint aminek kinéz (a pislogó reflex nagyon erős). Csak akkora könnyréteget kell termeltetni valahogy, hogy pont elég legyen. Le se csurogjon, de elég legyen, hogy összegyűljön egy bizonyos vastagság alul. Szinte mozogni se szabad. Ahogy kezd lent a középen vastagodni, úgy kezd a központtól távolodva vékonyodni. A vastagabb könnyréteg egyre jobban szigeteli a szaruhártyát a vékonyabb meg egyre rosszabbul. Tehát el a középtől sokkal hidegebb lesz a szaruhártya. Na és biztos tudod, ha valami hideg, akkor az kisebb lesz, feszesebb - na így nagyobb görbület is lesz rajta. Ez meg a közellátást segíti. Így tehát minden megerőltetés nélkül lementem bőven 2cm alá, megvolt az 1cm alatt is - mert a papír már majdnem a szemeimhez ért és még mindig tök élesen olvastam a minbetűklet - hosszú perceken át egyetlen pislogás nélkül. A pislogás értelemszerűen tönkretette ezt. Később annyit gyakoroltam bent a lakásban is, hogy simán megcsinálom az 5-7 centimétert a vastag könnyréteg nélkül is - bármikor. Ezek a gyakorlások nagyon sokat adtak. A melegben is simán megcsináltam, hogy 7-10 percet nem pislogtam. A sok meló azt eredményezte, hogy 5-10 mp alatt össze tudom hozni így az extralátást és percekig olvashatok egyetlen pislkogás nélkül. Aztán pislantok jó párat gyorsan és megint csinálok extralátó szemeket. Ezek a mozdulatok gondolatok sokat segítettek a nem pointosan lefelé való látásnál is.


**********Nem vitatom, hogy Neked egész közlere sikerült fókuszálnod, de megintcsak az ok nem egészen biztos. A gravitáció nem függ a gyakorlástól, lehet, hogy nem is kell hozzá, másban kellene keresni a kiváltott változás okát. Lehet, hogy csak a könny összegyűlése elég a szaruhártyán, amihez lefelé kell nézni, de a gravitáció csak a könnycseppekre hat, hogy megfelelő helyen gyűljenek össze. A könnyből kialakult lencse valóban okozhat mikroszkóp hatást. Itt is ok-szétválasztó kísérleteket kellene végezni. Könny nélkül alakul-e ki extra látás?
-------a gravitáció valóban nem függ a gyakorlástól - de mindig kihat a gyakorlásra. Azt nem tudod sehogy se kiküszöbölni. Ha felhasználod a mindig lefelé mutató vektorát - akkor sok mindent könnyebben meg tudsz majd oldani. Kilehet alakítani extralátást sok könny nélkül is, mint azt az előbbi kérdésnél már le is írtam. S a napokban már sikerült a mikromozgásokkal extralátást tartanom szinte egész nap, mégpedig úgy, hogy normálisan melóztam. Tehát a reggeli 1 perc kézálláson kívül normális tartásban volt a fejem. Biztos tudod, hogy a mágneses erő nagyságrenddel erősebb, mint a gravitáció (csak azt lehet mondani, hogy nagyságrendekkel kisebb távolságokra hat - nyakig elég, ha a sejtek távolságában hatni tud). A mikrorezgések meg lehet erősebb mágneses teret képesek képezni a szem sejtjei körül, között - amitől jobban is működnek.....

*******Köszönöm a válasz, és a mikrorezgések leírását.

---------nagyon szívesen, nagyon örülök, hogy így állsz neki, minden elismerésem. Sok kitartást a továbbiakban és írj mindent én szívesen válaszolok. Már tegnap megírtam és majd a másik válasz után fel is teszem......

*****Ezek alapján a sötétnek nagy szerepe van alátásod javulásában. Nálam nehezebb a sötét gyakorlása, mert városi környezetben mindig van kintről beszűrődő fény, majd megoldom valahogy. Most jön az erős kérdés: feleséged szemének javításával nem próbálkoztál? Egy nagyon jó teszt lenne az elmélet reprodukálhatóságára.
------hogy mekkora a szerepe azt %-ban nem lehet, nem tudom megmondani, de biztos, hogy közrejátszik a dologban. Nem vaksötétben vagyok, mindenhol van egy kis fény, s ha kimegyek a vonat felé, akkor a másik utca lámpái is adnak annyi fényt, hogy érzkeljek ezt azt, s vonatban sötét kupéba megyek és akinti sötét tájat nézegetem. Régen nem láttam sokat belőle télen reggel 5 órakor. Most rengeteg a hó, az nekem most olyan, mintha nappali fénynél mennék, pedig ma is be volt borulva, csillagokat se láttam. S mikor megyek a pincébe le, ott is azért szűrődik a fény. De amilyen magatehetetlen voltam az elején most olyan ügyes vagyok. S nem azért, mert megszoktam, hanem mert látom is a dolgokat. Olyan dolgokat és ott  kiveszek, melyeket régebben nem láttam a szemeimmel, csak tudtam, hogy ott vannak. A feleségem az más tészta. Egy másik ember. Én mindig is azt mondogatom, hogy én ezeket a dolgokat  próbálgatom és sokat kisérletezek, hogy valami haladást produkáljak, nemcsak a szemekkel. Sok a baja, de nem hajlandó változtatni magától - én meg sose mondom neki, hogy ezt így jobb volna stb. Ez senkinek se tetszik. Mindenki azt szereti a legjobban csinálni, ami a belsejéből jön. De itt ott azért valamit megkérdez. Rengeteget járt orvosokhoz. De már úgy látom valami rá ragadt az én lelkesedésemből, hisz látja, hogy én hogy vagyok, mire vagyok képes. Ami egész meglepő számomra, már februártól nem volt torokgyulladása. Neki gond lemenni 100 métert - én meg csak tegnap vagy 15km-t futottam, nyomtam (a havat) - majdnem 3 órán át. A foci előtt 1 órát keményen dolgoztunk, mert kb 55 cm hó lett. Csak a felső kb 30cm-t sikerült a kiskapukkal lehuzogatni. Nagy élmény volt azán abban a megmaradt hóban focizni. Ami ritkán történik meg, a meccs után mindenki gratulált mindenkinek, még meg is verekedtük egymás hátát, vállát. A gyerekkori hancúrozást hozta ki az emlékeimből. Meg se konnyant, hogy mínusz 2 fok volt. Nagyon klassz volna nekem is, hogyha valaki reprodukálni tudná ezeket a dogokat, amikkel én hoztam magam ebbe az állapotba. De én soha senkit se próbálok semmire rávenni, senkinek se akarom ráerőltetni ezt vagy azt. Mindenki a maga élete kovácsa - amit kikalapál, az van neki. De mindenkivel szívesen megosztom tapasztalataimat és magyarázataimat is. Több ember többet tudhat és megtudhat.

*********Megnéztem azt az animációt is, csak az animált PDF az én gépemen kicsit villog, ami nagyon ront az élményen, használhatóságon. Animált gif-esetén kissebb lenne ez a hatás, de a méret viszont sokkal nagyobb lenne. A köztes kompromisszum a flash lenne. Lehet, hogy írok egy hasonlót php-ban, de ehhez kellene az elv, hogy mikor milyen színeket jelenítsek meg.
---------az elv valahol itt is van tárgyalva, meg a másik topikomban is. Persze ezt úgy én találtam ki magamanak a negatívok elemzésével. Mert, hogy kialakul az agyban a negatív kép az nem kétséges. Megtaláltad azt a 11 körös animációt is? A 11 kisebb zöld kör egy nagyobb kört alkot. A 12. helyén nincs semmi. Az a 11 kör forog körbe - na és akkor az üres helyen egy nagyon erős lila kör lesz. És fordítva is, ha a 11 kör lila, akkor az üres helyen zöld kört lát az ember - pedig nincs ott semmi és a körök mehetnek gyorsan is és lassabban is......

*********Én is csak részleges javulást vártam.
----------nagyon egyszerű volna, ha az ember megeszik valamit és attól aztán jól is fog látni. Persze táplálkozni kell, de például én eszek rengeteg olyan dolgot is, ami nincs az egészséges táplálkozás listáján, persze sok saját termésű vagy a természetből összehozott cuccokat eszek.

*******A fókuszáló izmok edzését tartom én is fontosnak. A pupilla gyorsítása miért fontos? Miért jó, ha kisebb? Akkor kevesebb fény jut be. Valóban élesebb lesz a kép, de a fényerő csökkenést hogy kompenzáljam?
--------hát a szemben mindennek gyorsnak kell lennie. A sok olvasás miatt  a pupilla gyors  tágulása és összahúzódása is nagyon lecsökken. Mert a szöveg egy felületen van. A pupilla meg mozog a feényerősségre is, de mozog a távolságra is. Ha tehát a fényerősség állandó és mindig ugyanoda nézünk (a papírra, a monitorra stb) - akkor se azért, se azért nem kell mozognia - és így elveszti a gyorsképességét. A fényerőt nem tudjuk irányítani (a lámpa világít - de lehet, az űrkutatásban fejlesztik a szemekre). Tehát marad az, hogy felgyorsítjuk a pupilla rezgését és így talán fog tudni kis távolságokban is mozogni, majd írom fokozatosan.

*******Próbálkozom ezzel is. Meglátjuk.
--------a sötétről pár kérdéssel fejjebb már írtam egy kicsit megint

*******Tegyük fel, hogy a könnytermelés csak egy része a megoldásnak. Jó lenne definiálni, hogy ezt meddig érdemes forszírozni, mikor van az a pont, ahol már nem fog javulást okozni, valamint a fontossági sorrend kialakítása is fontos szerintem, hogy mi az ami a legnagyobb változást okozza, és mi az, ami már csak hab a tortán
-----perszehogy csak egy rész a sok közül. Egy lánc sok láncszemből van - elég, ha egy is elszakad, már nem tart úgy. Nos sok dolgot csináltam és majd mindegyiknek van valamiféle hatása. A nagy kérdés az, hogy összkép jó legyen. Mert hiába csináls zegy dolgot, ha a másikkal kinullázod - persze sok esetben fogalma sincs róla az embernek. Mindig gondoltam arra, hogy a szemeknél a gyorsaságnak van a legfontosabb szerepe, csak nem tudtam, hogy ezt hogy adjam át nekik. Most úgy néz ki, hogy egy kis áttörést értem el, amire a mikrolégzés vezetett rá. Erre meg a gerelyhajítás vezettt rá májusban. MAjd beteszek egy képet róla - az is kb úgy fejlődik, mint a látásom fejlődött 2009-ben. Először meredeken javult, majd egyre később egyre nehezebb volt valami tartalékot, jobb hatásfokkal működő és nem utolsósorban egyszerűbb dolgot kitalálni.....


*******Köszönöm előre is a leírást.
------- majd beteszem az elsőt ez után a hsz után.....


*********Egyéb "gonosz" meglátások:
Ha a hangok/rezgések a fontosak, nem pedig a meditáció (mint írtad, a nőknél a több hangkiadás hosszabb életet eredményez (minden célzott hangkeltés nélkül) , akkor az operaénekesek között nem lehetne egyetlen szemüveges sem, mert őktényleg gyakran adnak ki erős hangokat. Vagy megfelelő hangok kellenek? Gondolom igen. Abban nem hiszek, hogy minden hang jó mindenre.
------------mindkettő fontos serintem, mint fejjebb is írtam. A nőknél csak olyan tipp volt, semmiféle kisérletet nem találtam ezzel kapcsolatban. De az a kínai (akit említek is), hogy több mint 200 évet élt, nehéz elhinni. De kerestem valamit róla. A leghihetőbb egy amerikai kutató orvos beszámolója volt róla. Az öregedést kutatja (kutatta, a neve már elszállt a fejemből). Sok öreg embert személyesen felkeresett és első kézből gyűjtötte az információkat. Mikor felnyílt a vasfüggöny Kínában - személyesen ment oda és minden elérhető adatot összegyűjtött arról az emberről. Az van róla, hogy kb 250 évet élt, valmikor az 1920-as években halt meg. Na ez az amerikai kutatóorvos azt írta, hogy olyan 200 évet meg is adna neki. Persze még így is nehéz megemészteni.

******Próbáltad már más sebeit gyógyítani hanggal? Lehet, hogy nem is a hang a fontos, hanem a kialakult tudatállapot?
------nem, és még csak szándékomban sincs más emberhez nyúlni. A kialakult tudatállapot nagyon fontos. Akkor az ember megnyugszik, hogy ettől meg ettől jobban lesz (még ha tulajdonképpen nem is) és máris másképp reagálnak a sejtjeink. Ezt az állapotot a másik emberben ki tudja váltani más ember is, semmit se kell csinálnia (és nem is csinálhat semmit sokszor) - pusztán a megjelenésével.

**********Említetted, hogy a 700 regisztál szemtornás fórumtag közül még nem gyógyult meg senki. A Te módszeredet sikerült már reprodukálni valakinél? (Én azon vagyok hogy legyen, csak a sokmindenből ki kellene válogatni a hatásos eljárásokat)
--------inkább úgy a helyes, hogy senki se számolt be egy kisgyerek anyukáján kívül. Ott más a helyzet, a pár éves csöppség még nagyon fejlődik és ha meglesz a sok mozgás (a sok olvasás meg közelnézés helyett), akkor rohamosan javulhat az állapot és aztán így fejlődik tovább. Ha rákerül a szemcsi, akkor már talán az egész életében nem szabadul meg tőle. Szerettem oda irogatni (Vén péter oldaal a szemtréningről), meg akartam vitatni a dolgokat, de nem lehetett Bateson kívül mást emlegetni. Olyanokról azonban nem tudok, aki sok éven át hordták a szemcsit és tökéletesre faragták aztán. Vannak javulások persze. De már többször írtam. Ha az ember leteszi a szemüveget és csak úgy létezik aztán - a szeme feljavul meredeken egy bizonyos pontig. Ehhez nem kell semmi, csak úgy lenni és a test alkalmazkodik. Eleinte nagyon nehéz, de a test és így a szemek is képes javulni..


*******Minden bántó szándék nélkül írtam a fentieket.

-----------egy cseppet se éreztem bántónak semmi, ez így van rendben, pontosan így kell nekiállnod a dolgoknak, nyugodtan kérdezz továbbra is, nem lesz számomra kemény, hisz az igazságot keresed - tehát pontosan azt, amit én is. Amit tudok, megmondom........

 
***********És ma belevetem magam a másik topic átrágásába.
--------ott sokkal több van, kb 2 és félszer annyi mint itt......

 

 

A hozzászólás:
Telomer Creative Commons License 2013-01-17 13:24:15 406

Köszönöm a gyors és kimerítő választ. A továbbiakban a hatékonyság növelése érdekében, (amit arra értek, hogy a megoldást megtaláljuk), analitikusan elemzem a válaszokat, ami kötözködésnek tűnhet, azonban egyértelműen nem ez a célom, hiszen a látásom javítása erősebb motiváció, minthogy trollkodjak. Így ha valami kötözködésnek tűnik, az nem az, hanem az un. leírófüggvény tisztítására tett kísérlet az ok-okozati összefüggések feltárásában. Pl.: ha azt írom, hogy: "az a meglátásod, hogy a nők azért élnek tovább, mert ők sokkal többet beszélnek, és így rezegenek, az annyira megalapozott, mintha azt mondanád, hogy a nők azért élnek tovább mert az alacsony emberek tovább élnek, és a nők általában alacsonyak", akkor nem kötözködöm, hanem két független esemény közötti összefüggésre próbálok egy hasonlattal utalni. S amíg az állítás nincs megerősítve más oldalról, addig az ok-okozati leírófüggvényben nem is szerepelhet. A célom nem az, hogy belekössek itt bármibe, mégha úgy is tűnik, hanem az, hogy lehántsam a működő elméletről azokat a sallangokat, felesleges ideológiákat, amik a hasznosításában gátolnak, és előtűnjön az eszencia. Erre jó példa a hátrafelé járásos kérdésem. Szeretném tudni, hogy ez most kell, vagy nem, mennyire van hatással a végeredményre. Azért, hogy ne essünk abba a hibába, mint amikor a fogyókúra mellé többlet mozgást is ajánlanak, s így a végén a többlet mozgás miatti fogyás betudható lesz a fogyókúra eredményességének. Előre is elnézés kérek, hogy keményeket fogok kérdezni (olyan keményeket, mint amikor a naív gyermek megkérdezi a papot, hogy miért kell elmenni a templomba imádkozni, mikor isten mindenhol látja).

 

Az elméleteket 3 kritérium alapján vizsgálom:

1. konzisztencia tesz

2. határérték teszt

3. reprodukálhatósági teszt

 

1. alatt azt értem, hogy az elmélet az általa leírt dolgokat azonos módon tárgyalja, nicsenek alelméletek pl.: nincs a magas emberekre más leírás, mint az alacsony emberekre, vagy az elmélet egyik kijelentése nem ütközik az elmélet másik kijelentésével, ha azok között közvetlen összefüggést keresünk

2. az értelmezési tartomány jól definiálható és a szélsőértékeken sincs nem jól működés. Erre legjobb példa, hogy amikor a reinkarnációról diskuráltam valakivel, rákérdeztem, hogy minden reinkarnálódik-e. A válasz először az volt, hogy nem, csak az élőlények. Mondom a papucsállatka is? Nem csak a főemlősök (tehát az "előző életemben hangya voltam" az nem volt lehetséges). Ez még nem gond határérték teszt szempontjából, hiszen jól definiálható egy értelmezési tartomány (bár a törzsfejlődés során valahol így létre kellett jönnie a reinkarnációnak a semmiből, amikor megjelentek a főemlősök). A másik fura az volt az elméletben, hogy a kisebb emlősök "csoportosan" reinkarnálódtak, azaz a macskakölyköknek közös reinkarnációs manifesztációja volt, azaz minden kiscicának meg kellett halnia ahhoz, hogy újra leszülethessen a földre az ő közös lelkük. Mindenkitől úgy váltam el eddig, hogy nem mondom, hogy nincs reinkarnáció, csak szeretném, ha az elmélet kerek lenne, és bármikor visszatéhetünk rá, ha utánanézett valahol, valakinél, aki jobban átlátja az egészet. Még nem jött vissza senki, hogy utánanézett és már érti.

3. ha működik a dolog, pl.: telepátia, akkor arra lehet egy jól reprodukálható kísérletet felépíteni (pl.: ebben a két szobában, minden délben ezen két ember között, stb. és akkor a két szoba között már nem kell telefon összeköttetés)  de ez még nem sikerült.

 

Tudom túl szkeptikusnak tűnök, de nem hinni akarok a csodában ami "csak nekem" nem sikerült még, hanem kihasználni a számomra is adódó lehetőséget, ami másnál is reprodukálhatóan működik.

Ha valami nem reprodukálható, akkor az még nem bizonyítja, hogy az nem működik, csak nem úgy ahogy gondoltuk, és nem azokat a feltételeket kell biztosítani, amiket fontosnak ítéltünk eddig. Tehát találjuk meg azokat a fontos kritériumokat, amiknek teljesülnie kell az eredményes reprodukálhatósághoz.

 

A hosszú magyarászkoró bevezető után reagálok részletesen a válaszokra, amiknél lesznek erős kérdések is. Emelett természetesen a teljesebb rálátás érdekében a másik topicot is átolvasom komplett.


- a szem gyógyítása nem oldható meg csak tréningezéssel, ezzel egyet értek, kell hozzá az agy tornáztatása is

na meg jó egypár változás is az addigi szokásokon, mert nagyjából azok juttattak ebbe az állapotba (neked se volt génhibád, mint látom, mert 43 évig semmi gond)

 

- a Te szemed akkor kezdett el gyógyulni, amikor hátrafelé mentél sokat, de később említed, hogy közben hangokat adtál ki és ez volt a lényeges momentum. Ezek szerint ne is próbálkozzak a hátrafelé menéssel?

mindkettő hozott valamit a konyhára. Még most is járkálok hátrafelé (sőt már futkározok is a gerely miatt). Hogy miért jó, azt majd elolvasod a másik topikban, mely a hangokról, rezgésekről szól, nem is olyan rég jól kiveséztük. Én már előrefelé is lábujjakra érkezem, hgy miért, az is ott van). Itt csak 2-3 szóban - így 2 izület helyett 4 tompít - tehát nem üt annyira össze és rugalmasabb lesz az ember.......

Utánanézek a másik topicban, kell nekem is házi feladat.

 

- milyen hangot kell kiadni a szem gyógyulásához? í hangot? de milyen magasan? honnan tudom, hogy az lesz a jó hang?

hát az i azért jó lehet, mert a legmagasabban tudjuk kiejteni. Na és ha minél magasabb a freki annál rövidebb a hullám - így tehát több ütést mér a sejtekre, míg elhagyja a testet, de gyorsan is tompul. A mély hang hosszabb freki és így csak 1-2 "ütést" mér felfelé a hangszálaktól. Az m és az n hangokat is lehet hosszan dúdolgatni. Ezek mélyebbek, de mivel az m-nél zárt a száj, az n-nél meg a nyelv a szájpadláshoz nyomódik - a teljes levegőkészlet fejjeb rezeg, mert az orron távozik...... Csak óvatosan, mert ha az elején túladagolod, akkor visszaüt és megfájdulhat a fejed. Tapogasd a határokat óvatosan.....

Próbáltam a mély hangot is. Mindkettőnél energia maximumra törekedtem, azaz a rezonancia frekvenciát próbáltam eltalálni. Két nap nem a világ, ha nincs hatás, az még nem jelent semmit.

 

- naponta 2x 40 percet autózom, így van időm hangokat kiadni, kísérletezni, viszont azt is említetted, hogy ez egy TM-hez hasonló hangos mantrázás, és ez vezetés közben nem biztos hogy kialakítja a TM szerű állapotot

húha, csak ott ne. Kialakulhat ott is. Velem jópárszor megtörtént - nyomom magam mellett a bicajt gyalog és dudorászok magamnak - annyira lenyugtatott, hogy többször is bokorban kötöttem ki, pedig a szemeim nyitva voltak. S még akkor is gyalogoltam, mikor már vízszintes helyzetben voltam, mert a bokor lefektetett...... :))

Vigyázni fogok, keresek rá más alkalmat. Itt szeretném szétválasztani a két ható mechanizmust: a hangot és a meditatív állapotot. Ha nem kell meditáció, akkor a hangoknak is működni kell, ha a meditáció a fontos, akkor meg a rezgéses elméletbe nem illeszkedik.

 

- a szem hűtése nálam nem vált be, nem javult tőle a látásom időlegesen sem

próbálkoztam vele én is, mert olvastam valahol - de nekem se úgy vált be. Igaz én észrevettem, mikor majd 10 percenként lehűtöttem pár napig próbálkozva. Akkor éreztem, hogy egy kicsit hat - na de kinek van ehhez idege. Az a pár ismétles naponta meg senkinek se fog segíteni, gondolom. De kint a természetben, mikor magától lehül a szaruhártya állandóan. Akkor már nagyon tudom kihasználni. Nagyobb lesz a könnytermelés, nagyobb lesz a szem külseje és belseje közötti hőkülönbség. Ez meg egy kicsit meggörbíti a szaruhártyát is - ezt ki tudom használni. Azt hiszem itt is valahol lejjeb írtam, hogy le tudtam vinni a fókuszt bőven 2cm alá. Ha jól emlékszem bőven fagypont alatt volt akkor.

Itt arra gondolok, hogy nem biztos hogy a hűtés volt az, ami kiváltotta a változást, az csak a könny termelést volt hivatott erősíteni. Ezt szeretném tisztázni, és ez egy meleg levegős fúvatással történő könny serkentés teszttel könnyen ellenőrizhető.

 

- a gravitációs gyakorlat sem igazolódott be nálam, miszerint lefelé nézve közelebb jön a fókuszpont

akkor keveset gyakoroltad, mert mint 3 sorral fejjebb írom nekem egész meghökkentően közelre sikerült. Persze nem egyik napról a másikra. Fantasztikus élmény volt  - az volt az érzésem, hogy mikroszkópon keresztül nézegetek. Ilyen közelről (már ha éles a kép) a legkisebb betűk is hatalmasak, láttam a papír struktúráját, a betűkön minden egyenetlenséget ki tudtam venni , hol ragadt jobban a festék, hol rosszabbul stb.......

Nem vitatom, hogy Neked egész közlere sikerült fókuszálnod, de megintcsak az ok nem egészen biztos. A gravitáció nem függ a gyakorlástól, lehet, hogy nem is kell hozzá, másban kellene keresni a kiváltott változás okát. Lehet, hogy csak a könny összegyűlése elég a szaruhártyán, amihez lefelé kell nézni, de a gravitáció csak a könnycseppekre hat, hogy megfelelő helyen gyűljenek össze. A könnyből kialakult lencse valóban okozhat mikroszkóp hatást. Itt is ok-szétválasztó kísérleteket kellene végezni. Könny nélkül alakul-e ki extra látás?

 

- a sötétben a piros pont árnyékainak eltüntetése sikerült, de olyan módszerrel, ahogy a látásomat tudom kicsit javítani: egyfajta ellazult, nem erőlködő, megyugvó állapototot előidézve drasztikusan tisztul a kép

nagyon jó, gratula, ez nekem is megy, pedig a sötétben sokkal nehezebb, mint világosban, mert akkor sokkal nagyobb a pupillánk s így sokkal nagyobb az felület, melyen jöhet a fény a szembe és így nagyobb a szórás is a szaruhártya és a szemlencse egyenetlenségei miatt. A mikrorezgésekkel még jobban és gyorsabban megy, ezeket most kezdtem ismertetni, de az most fontosabb, hogy válaszoljak Neked........

Köszönöm a válasz, és a mikrorezgések leírását.

 

- az étrended változtatása, vagyis a késő esti étkezések mellőzése egyidőbe esik a szemed javulásával?

a táplálék is besegít biztos, de vegyük figyelembe, hoy például a szemlencse az határ az élő és élettelen között, tehát gyakorlatilag nem táplálkozik. Mondjuk akkor több dolgon is változtattam (2000 után): elkezdtem halászni járni 20 után egyik barátommal, többnyire éjjelre, 1-2-szer hetente pár órára, vettem inkább kisebb szemcsit (1.5D) és nyakig elég volt (akkor még nem tudtam, hogy a sötét miatt is javult a látásom annak ellenére, hogy semmit se foglalkoztam velük, 2002 végén a hangokat kezdtem tanulmányozni meg a rezgéseket, a szemekről még mindig megfeledkeztem. Úgy 2006-ban már akartam venni 1D-s szemcsit egyszerre a 0.5D-s szemcsivel. Fogalmam se volt, hogy mitől javult. A szemcsit keveset hordtam, épp csak akkor, mikor nem tudtam megbírkózni a szöveggel a monitoron. Na de jött a galiba, abbahagytam a sötétben halászást 2007-ben és 2009 végén már a 2.5D- szemcsi is kevés volt. Eszembe se jött, hogy a sötét is közrejátszhatott ebben. Közben már 2D-set is vettem. Most mindegyiket a feleségem használja már 4 éve.......

Ezek alapján a sötétnek nagy szerepe van alátásod javulásában. Nálam nehezebb a sötét gyakorlása, mert városi környezetben mindig van kintről beszűrődő fény, majd megoldom valahogy. Most jön az erős kérdés: feleséged szemének javításával nem próbálkoztál? Egy nagyon jó teszt lenne az elmélet reprodukálhatóságára.

 

- a szem/agy tréningnek kitalált spirálisan visszafelé történő olvasást jónak találtam

én is, de van egy másik munkám is. Az egy animáció és abban felhasználtam ismereteimet a színekről, az agyban kialakuló negatív képekről  - és lehet általa kétszer olyan gyorsan olvasni,mint a jól látó átlagember, mégpedig mindenféle speciális edzés nékül. Ott szinte meg se kell mozdulni a szemeknek, az animáció megteszi. Egyszerre csak egy szó jelenik meg egymás után.....

Megnéztem azt az animációt is, csak az animált PDF az én gépemen kicsit villog, ami nagyon ront az élményen, használhatóságon. Animált gif-esetén kissebb lenne ez a hatás, de a méret viszont sokkal nagyobb lenne. A köztes kompromisszum a flash lenne. Lehet, hogy írok egy hasonlót php-ban, de ehhez kellene az elv, hogy mikor milyen színeket jelenítsek meg.

 

- két hete áttértem paleo étrendre, ami az általános közérzetemet nagyban javította, de a szememen még nem érzek változást

van olyan érzésem, hogy csak attól nem is igen fogsz érezni a jövőben sem. És ha érzed majd a változást az akkor sem csak attól lenne, ha mást nem is csinálnál az ügyben. Mert atest mindig csinál valamit - már az is változást vált ki a testben, ha csak azt gondolod, hogy ettől vagy attól lesz valami......

Én is csak részleges javulást vártam.

 

- mielőtt rátaláltam a leírásaidra, úgy gondoltam, hogy az öregkori látásromlást a szem mozgatóizmainak gyengülése okozza, ami a korral járó szarkopénia eredménye, így csak az izmokat kellene edzeni

hát mondjuk a szemeket lehet ide oda mozgatni, balra nézni, fel, le, jobbra balra, körbe stb. De ezzel csak a szemeidet, mint egészet mozgatod, persze ez is fontos. De még fontosabb, ha a fókuszáló izmokat, sejteket meg az ezt támogató egész mechanizmust mozgatod meg és teszed újból rugalmassabbá, gyorsabbá stb. Megtanítani a pupillát gyorsabban mozogni, ugyanazon fénynél megkisebbíteni, persze nem úgy hogy letakaroid, vagy hunyorogsz, a könnytermlést kiismerni, a pislogást felgyorsítani - úgy értem, hogy az is kopott és lassú, sokáig tart egy pislantás.......

A fókuszáló izmok edzését tartom én is fontosnak. A pupilla gyorsítása miért fontos? Miért jó, ha kisebb? Akkor kevesebb fény jut be. Valóban élesebb lesz a kép, de a fényerő csökkenést hogy kompenzáljam?

 

 - a bal szememen még odafigyeléssel ki tudom korrigálni a szellemképet, amit egyértelműen a szaruhártya módosulása okoz, mert a szem egyikoldalát kitakarva a szellemkép tűnik el, a másik oldalát kitakarva pedig az éles kép tűnik el. De hogy ez szemizom munkával hogy korrigálható azt nem értem

a szemlencse is torzul az élet folyamán, nemcak a szaruhártya, s úgy általában az egész test. Ha bal felől takarsz (egy szem csukva), akkor a jobb felőli kép tűnik el és fordítva. HA pedig fentről takarsz lassan akkor az alsó kép tűnik el hamarébb. Magamnak magyarázgatom, hogy a rezgések által keletkező több hő generálta elektromosság, mágneses erő jobb anyagcserét biztosíthat, nagyobb pozitív negatív különbségek lesznek s így tehát nagyobb vonzások, taszítások keletkezhetnek a sejteken belül/kívül.......

 

- a sötétben látás gyakorlás gyógyító hatását még nem próbáltam, arra nem volt időm

ehhez nekem semmit se kell tennem, egyszerűen nem ojtogatok villanyt. Mostanában ez megvan 3-4 óra csak reggel, mivel 4 órakor kelek és hétig még sötét van. Plusz azelőtt meg 19 órától alszom magamnak reggelig, persze éjjel szoktam kisérletezgetni is, ott jöttem rá sok dologra, ami segít nappal is...... Kezdetben roszul láttam a sötétben (de aztán eszembe jöttek a hálászáskor tapasztalt élmények, semmi gondom se volt a bicajon hazamenni erdőn, mezőn keresztül világítás nélkül) és féltem is, hogy valaminek nekimegyek, de nagyon feljavult a sötétben való látásom is.......

Próbálkozom ezzel is. Meglátjuk.

 

- a könnyekkel kapcsolatos meglátásaidat még emésztem, mert jobb oldalra dőlve olvasok TV-zek és az általad leírtak alapján ennek a szememnek kellene jobbnak lenni a könnyellátás miatt.

az csak egy tényező a sok közül, besegít a maga részével. Lehet hogy még nem veszed észre, vagy keveset csinálod, vagy az is lehet, hogy Nálad nem lesz olyan észrevehető. Amióta úgy van a monitorom, ahogy lejjeb valamelyik hsz-ban ecseteltem - nem kell egész nap a monitor mögött a könnytermelésemmel foglalkoznom, és nem kezd el szúrni a bal szemem, mint tette azt azelőtt, ha nem figyeltem rá.......

Tegyük fel, hogy a könnytermelés csak egy része a megoldásnak. Jó lenne definiálni, hogy ezt meddig érdemes forszírozni, mikor van az a pont, ahol már nem fog javulást okozni, valamint a fontossági sorrend kialakítása is fontos szerintem, hogy mi az ami a legnagyobb változást okozza, és mi az, ami már csak hab a tortán

 

- a szem mikrrezgéseit nem tapasztaltam meg még. Ezt hogyan lehetne?
most kifújom magam és majd lehet holnap leírom az első gyakorolni valót (a legkönnyebbet az említett 5 közül)......

Köszönöm előre is a leírást.

 

Egyéb "gonosz" meglátások:
Ha a hangok/rezgések a fontosak, nem pedig a meditáció (mint írtad, a nőknél a több hangkiadás hosszabb életet eredményez (minden célzott hangkeltés nélkül) , akkor az operaénekesek között nem lehetne egyetlen szemüveges sem, mert őktényleg gyakran adnak ki erős hangokat. Vagy megfelelő hangok kellenek? Gondolom igen. Abban nem hiszek, hogy minden hang jó mindenre.

 

Próbáltad már más sebeit gyógyítani hanggal? Lehet, hogy nem is a hang a fontos, hanem a kialakult tudatállapot?

 

Említetted, hogy a 700 regisztál szemtornás fórumtag közül még nem gyógyult meg senki. A Te módszeredet sikerült már reprodukálni valakinél? (Én azon vagyok hogy legyen, csak a sokmindenből ki kellene válogatni a hatásos eljárásokat)

 

Minden bántó szándék nélkül írtam a fentieket.

És ma belevetem magam a másik topic átrágásába.

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!