Tehát akkor lássuk. Most válaszolok kérdéseidre. Az addigi szöveg nagyjából rám is illik és azt majd még kommentálom.
Kérdéseim/meglátásaim/kételyeim:
- a szem gyógyítása nem oldható meg csak tréningezéssel, ezzel egyet értek, kell hozzá az agy tornáztatása is
na meg jó egypár változás is az addigi szokásokon, mert nagyjából azok juttattak ebbe az állapotba (neked se volt génhibád, mint látom, mert 43 évig semmi gond)
- a Te szemed akkor kezdett el gyógyulni, amikor hátrafelé mentél sokat, de később említed, hogy közben hangokat adtál ki és ez volt a lényeges momentum. Ezek szerint ne is próbálkozzak a hátrafelé menéssel?
mindkettő hozott valamit a konyhára. Még most is járkálok hátrafelé (sőt már futkározok is a gerely miatt). Hogy miért jó, azt majd elolvasod a másik topikban, mely a hangokról, rezgésekről szól, nem is olyan rég jól kiveséztük. Én már előrefelé is lábujjakra érkezem, hgy miért, az is ott van). Itt csak 2-3 szóban - így 2 izület helyett 4 tompít - tehát nem üt annyira össze és rugalmasabb lesz az ember.......
- milyen hangot kell kiadni a szem gyógyulásához? í hangot? de milyen magasan? honnan tudom, hogy az lesz a jó hang?
hát az i azért jó lehet, mert a legmagasabban tudjuk kiejteni. Na és ha minél magasabb a freki annál rövidebb a hullám - így tehát több ütést mér a sejtekre, míg elhagyja a testet, de gyorsan is tompul. A mély hang hosszabb freki és így csak 1-2 "ütést" mér felfelé a hangszálaktól. Az m és az n hangokat is lehet hosszan dúdolgatni. Ezek mélyebbek, de mivel az m-nél zárt a száj, az n-nél meg a nyelv a szájpadláshoz nyomódik - a teljes levegőkészlet fejjeb rezeg, mert az orron távozik...... Csak óvatosan, mert ha az elején túladagolod, akkor visszaüt és megfájdulhat a fejed. Tapogasd a határokat óvatosan.....
- naponta 2x 40 percet autózom, így van időm hangokat kiadni, kísérletezni, viszont azt is említetted, hogy ez egy TM-hez hasonló hangos mantrázás, és ez vezetés közben nem biztos hogy kialakítja a TM szerű állapotot
húha, csak ott ne. Kialakulhat ott is. Velem jópárszor megtörtént - nyomom magam mellett a bicajt gyalog és dudorászok magamnak - annyira lenyugtatott, hogy többször is bokorban kötöttem ki, pedig a szemeim nyitva voltak. S még akkor is gyalogoltam, mikor már vízszintes helyzetben voltam, mert a bokor lefektetett...... :))
- a szem hűtése nálam nem vált be, nem javult tőle a látásom időlegesen sem
próbálkoztam vele én is, mert olvastam valahol - de nekem se úgy vált be. Igaz én észrevettem, mikor majd 10 percenként lehűtöttem pár napig próbálkozva. Akkor éreztem, hogy egy kicsit hat - na de kinek van ehhez idege. Az a pár ismétles naponta meg senkinek se fog segíteni, gondolom. De kint a természetben, mikor magától lehül a szaruhártya állandóan. Akkor már nagyon tudom kihasználni. Nagyobb lesz a könnytermelés, nagyobb lesz a szem külseje és belseje közötti hőkülönbség. Ez meg egy kicsit meggörbíti a szaruhártyát is - ezt ki tudom használni. Azt hiszem itt is valahol lejjeb írtam, hogy le tudtam vinni a fókuszt bőven 2cm alá. Ha jól emlékszem bőven fagypont alatt volt akkor.
- a gravitációs gyakorlat sem igazolódott be nálam, miszerint lefelé nézve közelebb jön a fókuszpont
akkor keveset gyakoroltad, mert mint 3 sorral fejjebb írom nekem egész meghökkentően közelre sikerült. Persze nem egyik napról a másikra. Fantasztikus élmény volt - az volt az érzésem, hogy mikroszkópon keresztül nézegetek. Ilyen közelről (már ha éles a kép) a legkisebb betűk is hatalmasak, láttam a papír struktúráját, a betűkön minden egyenetlenséget ki tudtam venni , hol ragadt jobban a festék, hol rosszabbul stb.......
- a sötétben a piros pont árnyékainak eltüntetése sikerült, de olyan módszerrel, ahogy a látásomat tudom kicsit javítani: egyfajta ellazult, nem erőlködő, megyugvó állapototot előidézve drasztikusan tisztul a kép
nagyon jó, gratula, ez nekem is megy, pedig a sötétben sokkal nehezebb, mint világosban, mert akkor sokkal nagyobb a pupillánk s így sokkal nagyobb az felület, melyen jöhet a fény a szembe és így nagyobb a szórás is a szaruhártya és a szemlencse egyenetlenségei miatt. A mikrorezgésekkel még jobban és gyorsabban megy, ezeket most kezdtem ismertetni, de az most fontosabb, hogy válaszoljak Neked........
- az étrended változtatása, vagyis a késő esti étkezések mellőzése egyidőbe esik a szemed javulásával?
a táplálék is besegít biztos, de vegyük figyelembe, hoy például a szemlencse az határ az élő és élettelen között, tehát gyakorlatilag nem táplálkozik. Mondjuk akkor több dolgon is változtattam (2000 után): elkezdtem halászni járni 20 után egyik barátommal, többnyire éjjelre, 1-2-szer hetente pár órára, vettem inkább kisebb szemcsit (1.5D) és nyakig elég volt (akkor még nem tudtam, hogy a sötét miatt is javult a látásom annak ellenére, hogy semmit se foglalkoztam velük, 2002 végén a hangokat kezdtem tanulmányozni meg a rezgéseket, a szemekről még mindig megfeledkeztem. Úgy 2006-ban már akartam venni 1D-s szemcsit egyszerre a 0.5D-s szemcsivel. Fogalmam se volt, hogy mitől javult. A szemcsit keveset hordtam, épp csak akkor, mikor nem tudtam megbírkózni a szöveggel a monitoron. Na de jött a galiba, abbahagytam a sötétben halászást 2007-ben és 2009 végén már a 2.5D- szemcsi is kevés volt. Eszembe se jött, hogy a sötét is közrejátszhatott ebben. Közben már 2D-set is vettem. Most mindegyiket a feleségem használja már 4 éve.......
- a szem/agy tréningnek kitalált spirálisan visszafelé történő olvasást jónak találtam
én is, de van egy másik munkám is. Az egy animáció és abban felhasználtam ismereteimet a színekről, az agyban kialakuló negatív képekről - és lehet általa kétszer olyan gyorsan olvasni,mint a jól látó átlagember, mégpedig mindenféle speciális edzés nékül. Ott szinte meg se kell mozdulni a szemeknek, az animáció megteszi. Egyszerre csak egy szó jelenik meg egymás után.....
- két hete áttértem paleo étrendre, ami az általános közérzetemet nagyban javította, de a szememen még nem érzek változást
van olyan érzésem, hogy csak attól nem is igen fogsz érezni a jövőben sem. És ha érzed majd a változást az akkor sem csak attól lenne, ha mást nem is csinálnál az ügyben. Mert atest mindig csinál valamit - már az is változást vált ki a testben, ha csak azt gondolod, hogy ettől vagy attól lesz valami......
- mielőtt rátaláltam a leírásaidra, úgy gondoltam, hogy az öregkori látásromlást a szem mozgatóizmainak gyengülése okozza, ami a korral járó szarkopénia eredménye, így csak az izmokat kellene edzeni
hát mondjuk a szemeket lehet ide oda mozgatni, balra nézni, fel, le, jobbra balra, körbe stb. De ezzel csak a szemeidet, mint egészet mozgatod, persze ez is fontos. De még fontosabb, ha a fókuszáló izmokat, sejteket meg az ezt támogató egész mechanizmust mozgatod meg és teszed újból rugalmassabbá, gyorsabbá stb. Megtanítani a pupillát gyorsabban mozogni, ugyanazon fénynél megkisebbíteni, persze nem úgy hogy letakaroid, vagy hunyorogsz, a könnytermlést kiismerni, a pislogást felgyorsítani - úgy értem, hogy az is kopott és lassú, sokáig tart egy pislantás.......
- a bal szememen még odafigyeléssel ki tudom korrigálni a szellemképet, amit egyértelműen a szaruhártya módosulása okoz, mert a szem egyikoldalát kitakarva a szellemkép tűnik el, a másik oldalát kitakarva pedig az éles kép tűnik el. De hogy ez szemizom munkával hogy korrigálható azt nem értem
a szemlencse is torzul az élet folyamán, nemcak a szaruhártya, s úgy általában az egész test. Ha bal felől takarsz (egy szem csukva), akkor a jobb felőli kép tűnik el és fordítva. HA pedig fentről takarsz lassan akkor az alsó kép tűnik el hamarébb. Magamnak magyarázgatom, hogy a rezgések által keletkező több hő generálta elektromosság, mágneses erő jobb anyagcserét biztosíthat, nagyobb pozitív negatív különbségek lesznek s így tehát nagyobb vonzások, taszítások keletkezhetnek a sejteken belül/kívül.......
- a sötétben látás gyakorlás gyógyító hatását még nem próbáltam, arra nem volt időm
ehhez nekem semmit se kell tennem, egyszerűen nem ojtogatok villanyt. Mostanában ez megvan 3-4 óra csak reggel, mivel 4 órakor kelek és hétig még sötét van. Plusz azelőtt meg 19 órától alszom magamnak reggelig, persze éjjel szoktam kisérletezgetni is, ott jöttem rá sok dologra, ami segít nappal is...... Kezdetben roszul láttam a sötétben (de aztán eszembe jöttek a hálászáskor tapasztalt élmények, semmi gondom se volt a bicajon hazamenni erdőn, mezőn keresztül világítás nélkül) és féltem is, hogy valaminek nekimegyek, de nagyon feljavult a sötétben való látásom is.......
- a könnyekkel kapcsolatos meglátásaidat még emésztem, mert jobb oldalra dőlve olvasok TV-zek és az általad leírtak alapján ennek a szememnek kellene jobbnak lenni a könnyellátás miatt.
az csak egy tényező a sok közül, besegít a maga részével. Lehet hogy még nem veszed észre, vagy keveset csinálod, vagy az is lehet, hogy Nálad nem lesz olyan észrevehető. Amióta úgy van a monitorom, ahogy lejjeb valamelyik hsz-ban ecseteltem - nem kell egész nap a monitor mögött a könnytermelésemmel foglalkoznom, és nem kezd el szúrni a bal szemem, mint tette azt azelőtt, ha nem figyeltem rá.......
- a szem mikrrezgéseit nem tapasztaltam meg még. Ezt hogyan lehetne? most kifújom magam és majd lehet holnap leírom az első gyakorolni valót (a legkönnyebbet az említett 5 közül)......
|