> A fő kérdésem az lenne a cseh főváros nevét helyesen csehül hogy is ejtjük
['praɦa], vagyis egészen úgy, mintha magyarul olvasnánk ki a Praha feliratot, csak az a betű helyén rövid á-t ejtünk.
> Azért érdekes az európai nyelvben az a "h" betű (hang) g-re változott lásd: Prague Prag , Prága
Úgy van, ahogy vrobee írta az 1048-asban. Nagyjából a XII–XIII. sz.-tól az északi szláv nyelvek déli tömbjében – amely nyugaton a felsőszorbbal kezdődik, a csehhel, a szlovákkal folytatódik, majd végetér a fehérorosszal, az ukránnal és a délorosz nyelvjárásokkal – a [g] hang [γ] réshanggá lett, majd – a délorosz és a fehérorosz, kisebb mértékben az ukrán kivételével – zöngés [ɦ]-vá lett: azaz olyan hanggá amelyet a magyarban is ejtünk a /h/ helyén két magánhangzó közt.
> Igaz az oroszban is a h betűt g-vé változik pld Hamburg nevében, oroszul
Az orosz irodalmi nyelv, mint az irodalmi nyelvek szinte mindegyike nyelvjárások közti kompromisszum eredménye. Leegyszerűsítve úgy fogalmazhatunk: az orosz irodalmi nyelv a mássalhangzók ejtését az északi nyelvjárásaiból, a magánhangzókét pedig a déli nyelvjárásaiból vett át. (NB. A fehérorosz és az ukrán a déli orosz nyelvjáráscsoporthoz áll közelebb.) Ebben az oroszon belüli erős kettősségben kell vizsgálnunk ezt a kérdést.
Az orosz irodalmi nyelv nem ismeri a /h/ hangot, tehát az ilyet tartalmazó idegen szavakban ezt valamivel helyettesítenie kell. Ilyen probléma van a magyarban az angol zöngétlen th /θ/ esetén is: ezt hol sz-szel, hol t-vel helyettesítjük, pl. Thatcher „szecsör”, Thomson „tomzon”.
Az oroszok a /h/ hangot ugyanúgy több hanggal tudják helyettesíteni: az egyik, a fonetikailag indokoltabbnak tetsző, a /x/ (mind a magyar doh /dox/ szóban). Aki manapság pontos kiejtésre törekszik, az ezt is használja.
Azonban az ukránoknak, és részint a fehéroroszoknak és déloroszoknak nem is kell hanghelyettesítéssel élni, mert náluk van /h/ = [ɦ, γ] hang. Viszont nem alkottak rá külön betűt, mert náluk minden /g/ hang /h/-vá változott, így a cirill г betű olvasata náluk /h/. Vagyis, ha ők leírják, hogy Гамбург, akkor ők ezt /hamburh/-nak ejtik. Az irodalmi oroszt, illetve északoroszt beszélők pedig ugyanezt az írásképet /gamburg/-nak. Ennek analógiájára terjedt el a latin h : cirill г átírás, és ott ahol betűolvasnak, ott ez utóbbi valóban /g/ ejtésű lesz.
De nem csak a hamburgiak járnak így: maga Gogol is így járt, akinek a neve, Гоголь ukrán (egyébként ’kerceréce’ jelentésű) név, és ott, valamint a déli orosz területeken /hoholʲ/-nak ejtik. Az irodalmi nyelvben azonban /gogolʲ/. Ugyan ezt a jellegzetes ukrán nevet, azonban az oroszban is ejtik precízebb hanghelyettesítéssel хохоль /xoxolʲ/-nak: ez így az ukránok gúnyneve.
Az angol th-n kívül az északoroszok problémája a magyarban is megvan: Van Gogh nevét helyesebb lenne /vanhoh/-nak ejtenünk, mivel az autentikus ejtés a [vaɴ'γɔχ]. De mivel mi a holland neveket a német grafematika alapján értelmezzük (mintegy németként ejtjük ki), ezért a megfelelő hangot nem /h/-val, hanem /g/-vel helyettesítjük. — Arab viszonylatban ugyanaz a helyzet, pl. Gáza neve esetén. S í. t.
> Azt nem tudom, de a várat Pražský hrad-nak hívják, és írják (tehát zs-vel).
A szláv nyelvek jellemzője a palatalizáció. Ez alatt nem azt értjük elsősorban, hogy bizonyos hangokat lágyan kell ejteni (mert van olyan szláv nyelv, pl. a horvát-szerb, ahol nincs ilyen), hanem azt, hogy bizonyos hangok bizonyos toldalékok előtt megváltoznak. A szláv nyelvek történetében három olyan palatalizáció volt, ezek közül a fenti, amely a –ský képző előtt is fellép, az I. számozású. Ennek az a jellemzője, hogy
– a k-ból č /tʃ/ (magyar cs) lesz, pl. a szlovákban Monako ’Monaco’ > Monačan ’monacói férfi’ (a –ský esetén itt további hasonulás lép fel: *monačský > monacký ’monakói’)
– a ch /x/-ból š /ʃ/ (magyar s) lesz, pl. a szlovákban Zürich > Zürišan ’zürichi férfi’, zürišský ’zürichi’
– a g-ből, ill. a h-ból (melyik nyelvben mi van) ž /ʒ/ (magyar zs) lesz, pl. a szlovákban Praha ’Prága’ > Pražan ’prágai férfi’, pražský ’prágai’; Riga > Rižan ’rigai férfi’, rižský ’rigai’.
> Týniště nad Orlicí. Gyanítom Týniště az Orlicí-nál jelent
A szláv nad elöljárós esettel kapcsolódva annyit tesz: ’felett’ (ill. tárgyesettel: ’felé’). Településnevekben a folyóneveket kapcsolják jellemzően a csehben és szlovákban ezzel az elöljáróval. A szóban forgó folyó az Orlice, amelynek jelentése tkp. ’sasos, sasban gazdag’, vö. cseh orel ’sas’.
A Týnište név is transzparens jelentésű: ’erődített hely’, vö. cseh týn ’erődítmény’ + -ište ’hely’ értelmű képző. |