> Az albán q /c/ -vel kapcsolatban: feltételezem, valamivel korábban kb. /k'/ lehetett a hang
Sőt az arbëreshben (az itáliai albánban) és az arvanitikában (a görögországi albánban) még mindig [kʲ], illetve a zöngés párja, a gj még mindig [gʲ] ejtésű [ɟ] helyett. Az arvaniták, ha helyesek a forrásaim, a XIII. sz.-tól kezdve vándoroltak délre, és váltak el a toszk (délalbán) tömbtől, az arbëreshek pedig két évszázaddal később. A palatalizáltból palatálissá válás tehát a XIII–XV. sz.-nál nem lehet korábbi. Maga a palatalizáltság azonban régi megkülönböztető jegy, hiszen a hímnemű főnevek egy osztálya éppen így, a szóvégi mássalhangzó lágyításával képezi a határozatlan többes számát, pl. ujk ’farkas’ > ujq ’farkasok’, zog ’madár’ > zogj ’madarak’. Ezenkívül csekély számban van ősi kontraszt, pl. az alapnyelvi eredetű ky [ky] ’ez’ névmásban magas magánhangzó előtt kemény maradt, miközben rendesen ilyenkor meglágyul, vö. qytet ’város’ < vulgáris latin civitate.
> hiszen a latin szavak mellett a török átvételekben is a k helyén szerepel a q
Ezt nem értem. Fontos látni, hogy az albán q csak helyesírási termék, nem mond semmit más jelölési konvenciókban használt q jel hangértékéről. Az albánoknál Sami Frashëri vezette be a XIX. sz. végén a q betűt a [c] hang jelölésére (vö. itt). Frashëri „gátlástalanul” kölcsönvett és átértelmezett betűket a görögöktől is, hogy az egy betű - egy hang alapú ábécéjét (az ún. isztambuli ábécét) megalkossa. A görög ε sosem jelölt svát, mégis [ə] értékben szerepelteti, az IPA viszont a magyar nyílt e hang értékében használja. (A török yeni yolban pedig éppen fordítva: az IPA svájával azonos ə betű jelöl nyílt [ε]-t.)
Az oszmán-törökben egyébként nincs meg a török mély [q]. Ezért van írnak itt kara ’fekete’ alakot a köztörök qara helyett. Ugyanakkor – főként az arab és perzsa eredetű szavakban – /a/ és /u/ előtt az oszmán-törökben is felléphet a k, g, és l palatalizációja: ezt az új oszmán-török helyesírás cirkumflex ékezettel jelöli a magánhangzón, vö. oszmán kar [kar] ’hó’ : oszmán kâr [ca(:)r] ’haszon’, ill. oszmán gâvur [ɟa(:)ʋuɾ] ’hitetlen’ ~ magyar gyaur.
De ennek az oszmán-török jelenségnek nincs köze az albán lágyuláshoz, csak párhuzamos jelenség. Bár az albán nyelv oszmán-török átvételeiben ez az ekvivalencia fellép, vö. arab kātib ’írnok’ > oszmán kâtip [ca(:)tip] > albán qatip (szintén ebből az oszmán-török szóból való a szerb ćatib > ćata ~ ćato szó közvetítésével a magyar régi tyató ~ csató). |