Nem vagyok itt ismeretlen... volt már pár nickem.
Elvesztettem vakait... nem barátot, nem barátnőt -szerelmet... egy élőlényt (nem embert).
Nélküle csendes a ház... a magány érzése csak az önzés része lenne részemről... ennél sokkal erősebb érzés a fájdalom... az, hogy nem tudtam segíteni.. nem tudom mi van, mi lesz vele... él -e még és ha igen, meddig... milyen körülmények között... vagy ha már meghalt, mit érezhetett... miért nem tudtam neki segíteni.
eGy egy ilyen történés visszataszít a mélyre. Nem, nem kell segítség, sem sajnálat. A lelkemen való könnyítés, a lelkiismeret furdalása sem old meg semmit. Nincs értelme semminek. Mások kínja, fájdalma... pláne egy szeretre éhes és szertetet önzetlenül viszonzó bájos teremtés elvesztése, esetleges szenvedése, halála -az, hogy nem tudom, mi van vele, felér az én halálommal. Nem vígaszt várok... nem lelki megtisztulást... csak a végső megnyugvást, amikor tudom, hogy a lelkemet nyomó terhek, rossz érzések végleg a múlt ködébe vesznek. Nem hiszek a Mennyországban... csak a végben. Nem akarok semmit... csak végső felejtést... megnyugvást... a vég boldog, ernyesztő tudatával. |
