> Érdekes ez az sz - z kapcsolat. Írod, hogy nem különböztették meg írásban. Akkor ez mindig is sz-nek olvasandó?
Nem olvasandó mindig /sz/-nek. Amit írtam, hogy „nem különböztették meg írásban”, azt egy az egyben kell érteni: amit írásban nem különböztettek meg, azt beszédben megkülönböztették. Vö. Halotti beszéd: „Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc”, itt /sz/: /Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk/. De „eſ odutta vola neki paradiſumut hazoa”, ahol /z/: /ës odutta volá neki paradisumot házoá/. Az ejtést tehát rekonstruálni kell.
> Zsurk külterületén található a Zovány-tó-közi-morotva ill. a dűlő neve Zovány-tó-közi. … mintha egy régi térképen láttam volna s-sel írva … Így tehát ez egy archaikus íráskép, melyet idővel z-nek olvastak és így nevezték el a mai időben a földrajzi egységet?
Nem. Ez a régi helyesírási gyakorlat csak a zöngés-zöngétlen szembenállást nem jelölte. A sziszegő /sz/, /z/ és a susogó /s/, /zs/ különbségét megtartotta.
A Zovány tehát nem sovány, ha meg is jelent ez utóbbi az előbbi helyett, akkor az népetimológia lehet. A Zovány a *Szovány-nyal alkothatna párt, de ez utóbbi is ugyanúgy „értelmetlen” a mai nyelvállapotban, mint az előbbi.
Azonban a zsurki Zovány, nincs egyedül: ismert Szilágyzovány (ma: Zăuan, Románia). Ez utóbbi első említése 1249-ből való Zwan alakban. Ehhez hasonló Zoan volt a neve 1277-ben a mai Sopronbánfalvának. Ez a Zuan (Zwan, Zoan) régi magyar személynév: a zsurki név vagy egy eltűnt falu emléke, vagy egy ilyen nevű személyre, családra utal.
Hogy ontopik legyek: a régi magyar Zuan személynevet a régi cseh Zvan és lengyel Zwan személynevekkel egyeztetik. Ez a szlávban lehet belső fejlemény: megegyezhet a szlk. zván ’tömb, nagy darab (kő, jég stb.)’ szó adott nyelvi megfelelőjével, vagy a zvatь ’hív’ ige -anъ személynévképzős származéka. Minthogy azonban a felnémetben a XIII. sz.-tól lehet számolni a szótag eleji /szv/ > /sv/ változással, lehet, hogy a személynévi német Schwan ’hattyú’ (vö. holland zwaan ’ua.’) a szláv nevek eredete. |