Köszi.
Van még RodiCare-em, megvan még szinte az egész doboz, eddig egyikbe sem tudtam még beletukmálni. :( Amúgy nem is tudtam, hogy étvágynövelő hatása is van; azt hittem, simán "csak" vitamin+rost pótlására van. Laktifermem is van.
A hátsók állítólag jók, augusztusban (amikor nyaralni mentem, természetesen!) kezdett nem enni, akkor jöttem rá, hogy az alsó metszők letörtek, és a felsők befelé a szájába túlnőttek. Azóta folyamatosan nincs alul foga, és így nem tud harapni. 3-szor dokival vágattam (bódításban, szóval körbe tudtak nézni a szájában - már amikor nem akart megfulladni altatás közben), most a két utolsót már házilag kiviteleztük, mert szerencsére nem görbült úgy befelé. Ez gyakorlatilag kéthetenkénti vágást jelent. De egyre kevésbé eszik, és azt is csak apró morzsányira felkockázva, már az alma sem fogy el, a zöldet is elhagyta már, még korábban a karikát, magokat, egyedül a nagyon puha szilvát enné meg, de azon nem tarthatom (és nincs is több már) meg még a puffasztott dolgokat, zabpelyhet, amin szintén nem tarthatom. Meg hámozott napraforgót, mert még azt be tudja kapni egyben. De pl. a tökmagot már szintén elhagyta, összetörve sem eszi meg. A pörkölt szóját is imádta, már az sem kell. A szilváját belemártom Rodi és búzakorpa keverékébe, csak ennyit tudok neki adni.
A foga állapota pedig nem indokolja az ennyire nem evést!! Válogatás és nem evés között azért van különbség, és ez már a nem evés. És nem tudok vele mit csinálni. A két hónap alatt szépen lassan leállt minden kajáról szinte. :((( A minap adtam neki egy borsónyi Calo-petet, hátha lendítene rajta, de az se használt. :((
Ja, és persze mindezek következtében sokat gubbaszt, mert hát miből is lenne energiája, amikor inkább elfelé fogy, meg ha meglát, jön hozzám és ágaskodik, szagolja a kezem, még a kajáját is képes otthagyni, ha esetleg éppen véletlenül próbálkozik enni, és lesi, hogy mi van, tuti, hogy haláli kajás, mégsem tetszik neki semmi. :(((
Az egyik doki azt mondta, hogy meg szoktak tanulni az első őrlőkkel bedarálni a kaját, és Nyugaton már ki is húzzák ezeket a rossz metszőfogakat, de ez a kis nyavalyás nemhogy ügyesebben enne, hanem egyre inkább sehogy. :(((
Ja, persze, a kis defektesről van szó, melyikről másról lenne... Csak hogy még eggyel több problémája legyen. (Meg nekem is.) |