|
|
|
|
 |
jablonka
2012-10-03 11:35:12
|
707
|
A köpködés meg a körömrágás elhanyagolható jelentőségű még egy istenfia esetében is.
A füvezés már nem annyira, de ha élt volna vele, annak nyoma lenne az evangéliumokban.
A bort szerette, és annak nyoma is van az Írásokban.
|
|
 |
Amocsok4
2012-10-02 21:24:16
|
705
|
Ez így nem jó. Nem jól jön át a mondanivalóm.
Szóval, volt az a karikatúra Jézussal meg a tanítványokkal, ahol együtt füveztek. Persze, hogy provokatív. De sikítozni, hogy Provokáció! Provokáció!, szerintem túlzás. Itt Európában túlzás. Ha már keresztény kultúrkör, akkor a humorunk is abból fakad, valamennyire talán mindannyian fel tudjuk fogni. De ha még nem is tetszik nagyon, morbidnak érezzük, akkor is egyszerűbb mosolyogva valami hasonlóan csípőssel visszavágni, mint játszani a sértődöttet. Meg állandóan üldözésről beszélni. Olyan is van persze, de nem gondolnám, hogy az ma, Magyarországon.
Olvastam valahol valami tanulmány félét, amiben bibliai idézetekkel próbálták bizonyítani, hogy Jézusnak volt humora. Elég hihetően. Mármint eddig ezeket az idézeteket csak komoly ábrázattal, kenetteljesen lehetett a szószékről előadni. Mert Jézus mondta, és akkor azt nagyon komolyan kellett venni. Mert a templom, az nem cirkuszi sátor. Mert Jézus ugyan mindenkit szeret, de azért ne feledjük, hogy a faterja egy hirtelen haragú isten, oszt lesz majd nemulass, ha egy komolytalan bugrisként állítják be a fiát. Én meg néha elképzelem, hogy ücsörögnek odafönt, és ezeken a sápítozásokon a röhögéstől összepisálják magukat.
|
|
A hozzászólás:
 |
Amocsok4
2012-10-02 20:46:21
|
704
|
De kb. ez a helyzet a Jézus fogyaszthatott-e füvet témában is. Semmi adat a témában, sehol egy fikarcnyi bizonyíték, de akkor is! Miért ne fogyaszthatott volna? Köpködni manapság nem túl ildomos dolog. De 100 évvel ezelőtt még simán elfogadott volt. Csak azért, mert az manapság nem túl elegáns, foglaljuk írásba, hogy Jézus bizony nem köpködött? Nem rágta a körmét? Mert nem fért össze istenfiúi mivoltával?
Szóval, ezeket a botrányos, műfelháborodásos eseteket nem más generálja, mint maga az egyház. |
|
Előzmény:
 |
jablonka
2012-10-02 17:17:48
|
701
|
Keresztény szemmel vizsgálva az isteni logikát, Jézus istenfiúsági és megváltói szerepéhez egy női társ (akár egy feleség) talán még belefért volna, de egy saját gyermek születése semmiképpen sem.
Mihez kezdenénk az isteni leszármazottakkal? :-)
(És mi lenne szegény Dan Brown-nal? Nem tudna a témában fantáziaregényeket gyártani.) |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|