Nagyon sok gyermeki lelkű ember van, szerintem alapból mindenki az, csak a környezettől függ, hogy mennyire fedi ezt el a búvalbaszottság, amiből aztán van rendesen. Valahogy a általában gyermeki énből a rosszabb oldal, a tehetetlenség meg a rinyálás erősebb, mint a jó oldal.
Környezetemben sok a gyermeki lélek, a rokonságban a 60 éven nagy báty úgy ugratja a másikat, mint egy óvodás. Munkahelyen is kb ez megy.
Barátnőmmel is olyanok vagyunk, mint két óvodás.
Nekem mindig kevés barátom volt (0...3) és én is elképzeltem inkább helyzeteket, mint éltem (még most is), de szerencsére nem volt egy állandó képzelt barát, vagy ilyesmi.
A legnagyobb szerencsém az, hogy egyedül is el tudok lenni, nem kell társaság, hogy szórakoztassam magam. Ebben is gyerek vagyok, és szerencsére nem a mai gyerektípus, aki ha nem basztathatja 5 percig az iPhone-ját, akkor már halára unja magát.
És szerintem a nyerés/vesztés dolog baromság. Ki mondta, hogy versenyezni kell?
Megint random bullshit hozzászólás | 
