Saját gyereket csak akkor vállalnék, ha már kész vagyok rá, anyagilag is, és elengedhetetlennek tartom azt, hogy olyan valakivel tegyem, akivel mindketten készek vagyunk rá, és szeretjük egymást. Mármint csak azért, hogy legyen nincs értelme beleugrani semmibe, épp eleget árthat neki egy diszfunkcionális családi légkör vagy egy válás. Megfelelő személyt pedig nehéz találni, nem csak nekem, hanem bárkinek arra, hogy családot alapítson vele. Gondoltam már rá, hogy gyerekek közt dolgozzak, gyermekotthonban, vagy ilyesmi. Biztosan sokat tanulnék róluk, magamról és az életről is, de megint nagy a kockázat, hiszen magamat ismerve: túlzottan kötődnék. Képtelen lennék nem kötődni, és javíts ki, ha tévedek, de az sosem szerencsés, ha egy ilyen intézményben egy felnőtt férfi túl jól érzi magát a gyerekekkel. A facebook-on is elég volt pár hónapja, hogy egy ipsének a képei közt sok gyerekfotó volt, és valaki bátorkodott feltételezésbe bocsájtkozni. Két nap alatt ezrek osztották meg a nevét, és vádolták őt, valószínűleg rövid távon tönkre is tették az életét. Okkal vagyok óvatos ezen a téren, még ha én tudom is magamról, hogy soha nem lennék képes ártani nekik. Arra is gondoltam, hogy csak rendszeresen látogatni valakit, amolyan bátyusként, aki ott van. Mert hát vannak nekik is olykor szponzorjaik, de nem is lehet tudni, hogy ki igényelné, meg az ilyen helyekre nem sok embert engednek bejárni, pontosan azért amiért én sem dolgoznék ott: mert a gyerekek is kötődni kezdenek, és ha valaki úgy döntene hirtelen, hogy akkor ő nem megy többet, az nekik lenne törés. Egyelőre nem tudok semmi megoldást erre a problémámra. |
