|
|
 |
ghepard
2012-09-28 08:12:25
|
382
|
Mit szólsz Gephard? Olyasmi benyomásaim vannak, h egész jó játszótér, érdekeseket tapazstaltam. Rezgések és mikromozgások kapcsán. Fokuszpontok, és hatások. Te mit mondasz? Mi midnenre alapul a mechanizmusuk ?
Még egy kis info a negatívokról. Ezek azóta foglalkoztatnak, mióta azt az ellipszises olvasást gyakoroltam azzal a sajátkészítésű animációval (már vagy fél éve). Az ott szerzett tapasztalatok azt sugallták, hogy ezt valahogy talán ki lehetne használni a gyakorlatban is. Azóta babrálok azokkal az agyban/szemben kialalkult negatív képekkel.
A nemrég betett animációból is látni, hogy az a negatív kép nagyon erős is lehet. De ki merem jelenteni, hogy mindig erősebb, mint a tárgy mellett lévő háttér. Hogy miért? Hát azért, mert azt teszi elé és ezért láthatjuk kontrasztosabban magát a nézett tárgyat is. Mert a negatív alakja is pontosan ugyanolyan, mint a nem negatívé (hisz abból csinálja az agy). Na és itt jönnek képbe a mikromozgások, meg az amit az űrhajósok szemével kapcsolatban írtam. Miért nem romlott annak az egy űrhajósnak a szeme és miért a romlott a többinek?
Felállítottam magamnak egy modellt, egy elméletet - hogy hogy áll össze a kép. A szem hogy másodpercenként kb 50 mikromozgást végez (tehát mozdul el ide oda tudtunk nélkül, nem tudatosítjuk). Tehát kb 50. Most az agyban hogy 24-szer alakul ki a teljes kép egy másodperc alatt - ezért látjuk a mozgást is és nem villog. A szem 50 mikromozgást végez és 24 kép alakul ki. Nem lehet az, hogy csak arra a nem negatívra van számítva a 24 kép. Meglehet hogy kialakul még 24 negatív is (hogy kialakul kép, ahhoz nem fér semmi kétség, elég megnézni azt az anaimációt). Na és itt jön az, amit feljebb írtam. Ez a negatív mindig erősebb, mint a háttér. Csak van egy kis bibi - ha begörcsölnek szemeink és lelassulnak a mikromozgások - akkor már se a rendes kép nem lesz elég erős és a negatív is gyengébb lesz. S ami mér rosszabb - összekeveredik. Eltolódnak a frekvenciák és elmosódott képet látunk - gondolom azért is, mert akkor a szem már nem képes egészen kicsi és gyors mozgásokat produkálni - hanem lassabbakat és nagyobbakat (ami már nem jó). Elég sokat próbálgatok mostanában. Rájöttem egypár dologra, hogy pontosan hova és hogyan kell nézni, hogy a legjobban kihasználjam annak a negatív képnek az erejét és talán jobb/gyorsabb rezgésre késztethetem szemeimet......... A mikromozgásoknak olyan kicsiknek és gyorsaknak kell lenniük gondolom, hogy csak icipicivel mozduljon el a negatív és a normális kép. A negatív mindig a normális kép alatt van és az alatt a kicsi elmozdulás alatt láthatóvá válik a nézett akalzat körvonalain - és így kontrasztosabbá válik. Lehet ezért is láthatunk tök élesen. Már annak, akinél tökéletesen működik a szem............ Izgalmas dolog lehet ebből. Egy újabb dolog a tarsolyban, ami segíthet a mindennapokban............... A szem nagyon összetett és bonyolult szerv - aszongyák, hogy a legbonyolultabb. Egészen kicsi eltolódások bármelyik részén rossz látáshoz vezetnek. Legyen az bármelyik része...........
|
|
 |
ghepard
2012-09-14 08:02:03
|
377
|
na itt az igért kép

Nézz egy helyre valahol a kép közepén 4-5 másodpercig (ne pislogj), majd csudb be a szemeidet egy kis időre (kb fél mp, vagy még annyi se), de mikor kinyitod már mellé nézz a fehér képernyőre (legyen ott legalább akkora hely tiszta fehéren, mint maga a kép). Próbálj akkor is ugyanarra a helyre nézni és közben pislogni is. Ha ráérzel, meg fog jelenni valami, amit biztos, hogy felismersz, mindenki ismeri.......... |
|
 |
ghepard
2012-09-14 07:38:48
|
376
|
Igen, jó móka. Ez is a negatív képen alapszik, ami a 320-370 hozzászólások között volt emlegetve. Ha nem mozdítod a szemeid (egy helyre nézel), akkor nem látsz fekete pontot. Mert a negatív se mozdul el és pontosan alatta van, ezért nem látni. Ha azonban elmozdul a szem a közben kialakult negatív kép is elmozdul és egy pillanatra láthatóvá is válik. Persze ilyen és hasonló képeken nagyon szembetűnően. De a gyakorlatban mindig jelen vannak a negatívok, csak nem vesszük mindig észre - azt úgy mondjuk, hogy elfáradt a szemünk az olvasásnál. Olvasáskor ugyebár az alap fehér és a betűk feketék. Egy idő után a negatív kép bekavar. De nemcsak az olvasásnál, mindenhol jelen vannak (az említett hozzászólások között próbáltam is magyarázni, hogy miért és hogyan). Ezért (is) nem jó, ha az ember egy helyre bámul sokáig, mert teljesen szétesik a kék.
De a másik oldalon - gyakorlatban azt a negatívot fel is lehet használni, hogy élesebben lássunk. Mégpedig pont azzal, hogy egy helyre nézünk (nem mindegy hova) 2-3 mp-ig, majd becsukjuk szemeinket 2-3 mp-ig, de úgy hogy ne mozduljunk el a szemeikkel, majd kinyitjuk. Így az agy nyitott szemmel lát egy normális képet, majd csukottal egy negatívot (feketének a fehér, zöldnek a lila, kéknek a sárga, pirosnak a cyánkék - és ezeknek több milliós keverékei).
Majd később beteszek egy negatívot, lehet fogalmad se lesz, hogy mi az, de ha megcsinálod azt, amit majd írok, akkor fel fogod ismerni, hogy mi az - azt hiszem, mindenkinek ismerős lesz, amit fog látni.......... |
|
A hozzászólás:
 |
Semmisem
2012-09-13 22:23:07
|
375
|

Mit szólsz Gephard? Olyasmi benyomásaim vannak, h egész jó játszótér, érdekeseket tapazstaltam. Rezgések és mikromozgások kapcsán. Fokuszpontok, és hatások.
Te mit mondasz? Mi midnenre alapul a mechanizmusuk ? |
|
Előzmény:
 |
ghepard
2012-08-22 07:58:46
|
374
|
Rég nem írtam ide. De tegnap valami 5 kilót híztam. Tegnap sokat néztem és hallgattam a Discovery Science és ott volt egy adás, ami az űrhajózással és a szemekkel volt kapcsolatos.
Olyan dolgokat is csinálok, amit már be is bizonyítottak, hogy működik. A gravitáció és a rezgések, mozgások. Az űrkutatásban is folyik a jobb látásért folyó harc. Mert minden űrhajós, ha visszatér pár hétig nem lát jól, némelyik 1-2 hónapig is. Olyan 60%-os a látásuk, attól függ mennyit vannak odafenn...... Volt azonban egy, akinek nem romlott el a látása. Na ezt agyonvizsgálták, hogy miért......... Na én meg pont olyasmiket is csinálok, ami ennek az embernek a sajátja volt (azt hiszem nem is tudott róla)................... És még naponta több órara ki is teszem a szemeimet ennek a hatásnak (régen ezt nem mertem, mert lehet végzett volna velem) s még nagyobb frekvenciáknak is................
Nos ennek az embernak valami folytán gyorsabban rezegtek a szemei, mint az átlagembernek és ez hogy megvédte attól, hogy romoljon a látása odafenn. Na tessék ez egy tudományos magyarázat, hogy a gyors mozgások és rezgések valamitől megvédik az embert. Én is rengeteget mozgatom a becsukott szemeimet, gyorspislantásokat végzek (amilyen gyorsan csak lehet egymásután és amilyen ideig bírom) - na és már jó pár hónapja a naggal is mozgatom (a fülhallgató által)......... Na, talán nem véletlen, hogy annyit kibírok nap mint nap olvasni a monitort és még estefelé nézni is a TV-t..................... |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|