Na az első felét én is így érzem... sajnos meg tudom magyarázni, mert amikor a világba érkezünk, a fizikai test egy üres lap és a környezet első benyomásai erős lenyomatot hagynak. Így valószínű az akkori környezetemnek nem kellettem, ez igaz is, mint később megtudtam. Tesóm akart, anyám gondolom a pokolba kívánt, ezt nem mondta ki, de fölösleges voltam. Akik neveltek, meg nem értették az egészet, a "láthatatlan arcomon" a ronda hegeket, a halálfejet. Tehát az anyám lenyomata. De hogy ettől most hogyan érezzem jobban magam?! Nem érzek dühöt iránta, csak egy tehetetlenséget, hogy akkor most miért is kezdjek magammal és mit?
Én nem hibáztatok senkit, szerintem nem érdemes. Az oké, hogy túl kell lépni, már megvan, nem a mások hibáztatásával leszek boldog, hanem azzal, ha cselekszem, de miért legyek boldog, ha meg nem akarok boldog lenni, miért nem ölöm meg magam. És ha szenvedek, az is kit érdekel? Lehet, hogy ilyen álomban kell leélnem az életem, mint egy tehetetlen baba, akit csak ide-oda rakosgatnak, megfogdosnak és ő erre nem tud nemet mondani? Miért nem? Miért nem tud akarni? Miért nem lehet vele megértetni, hogy a kitartó élni akarás nem racionális folyamat, hanem hit kérdése? ha hit kérdése, akkor meg miért nem keresi a lehetőségeket, amelyek során újratermelheti azt a hitet, ami a születése pillanatában ott volt az élet felé? ha meg nem volt, akkor mások által felfedezni?
És akkor felnőttként regresszióba vonul, visszamegy a forráshoz, hogy onnan megint elindulhasson, de ez mennyi időbe kerül? Ki fogja őt támogatni? Talán még őrültnek is fogják nézni. Annyira egyéni ez az út, hogy a világnak csak deviancia lehet. Vállalni kell az egyéni utat.
És ha élete végéig nem sikerül? Ha kiderül, hogy tényleg megőrült, hogy tényleg nem volt jó az út? Honnan tudjad, hogy csak egy kurva rossz útszakasz, vagy egy sehova sem vezető pokolbugyorban való aszalódás? Senki véleménye nem számít, mert már nagyon eltávolodtál, ők nem láthatják, csak messziről jött vándorok a világodban. Ugyan ki tudna úgy behatolni ebbe a világba, hogy megértse és ne törjön össze mindent, csak mert más, mint az övé? Ugyanakkor csak másokkal együttműködve érted meg végülis a világot, önmagadban pörögve nincs visszajelzés. Most számít vagy nem, a világ véleménye? Jó lenne vagy mindent úgy csinálni, vagy semmit sem. vagy teljesen átadni magamat másoknak, vagy semennyire sem.
Nem értem. :( |