|
|
 |
ambasa
2012-07-17 13:08:16
|
322
|
Én nem gondolom, hogy annyira megkéne kérdőjelezni, állandóan Rezunnál az, hogy igaz, vagy sem amire hivatkozik, gondolok itt az aknákra, vagy a dunai flotillára. Sokkal inkább azt gondolom, hogy a szerző tudatosan emel ki és nagyít fel tényeket, és ezáltal helyezi más megvilágításba a dolgokat. Persze vannak részek amikor tudtosan csúsztat, például a saját felvetéseit elkezdi később tényként kezelni, vagy egyszerűen megvezeti az tájékozatlan olvasót alapvető katonai és technikai kérdésekben (lásd a BT harckocsik ügye, csak az védekezik a ki beássa magát, vagy az olyan eszement ötletei, mint hogy a legjobb védekező erő az 1000 nehézbombázó, hiszen azt senki sem meri megtámadni). A fő gondom Rezunnal a forrásai, ha figyelmesen megnézed általában három féle forrást használ, és azt is igen szelektíven. Az első a TASSZ közlemények, ami a kor politikai propagandája, a közvéleménynek szól, de nem feltétlenül fedi le a valós cselekedeteket, a második olyan szovjet tábornoki visszaemlékezések amelyek valamikor a hruscsovi, vagy brezsnyevi sztálintalanítási időszak szellemében erősen cenzúrázva íródtak és jelentek meg és ezekből összefüggéseiből kiragadva idéz, a harmadik forrás az ami valamennyire komoly lehet, a szovjet hadtörténeti folyóirat, de ugye ezek is mind a könyv 1988-as megjelenése előtt íródtak. Nincs és nem is lehet a birtokába levéltári forrás, csak nyílt, Nyugat Európában is elérhető forrásokat használt, és ebből vonta le a következtetéseit. Ráadásul én érzek egyfajta megélhetési írást is Rezunnál, aki kitalálta, hogy hogyan tud ebből jól megélni, a lényeg, hogy valami nagyon nmeglepőt kell írni, lásd a HT-ben megjelent cikket az új könyvéről, ahol kifejezetten dicséri a hadseregben véghezvitt tisztogatásokat.
Az a kérdés, persze nem egyszerű, hogya Szovjetunió akart-e és ha igen mikor támadni. A szovjet-orosz történetírás nincs könnyű helyzetben, hiszen hosszú ideig gúzsba kötötte a váratlan német támadás megdönthetetlen toposza (ami szerintem nem volt igaz, de nem lehetett ettől eltérni), ugyan akkor most hat rá egy másik, a leplezzük le a szovjet rendszer gonoszságát (ami igaz, de itt vannak akik próbálják fokozni az amúgy is szőrnyű valóságot). Ez a kettőség megosztja a mai orosz történész közösséget, de nem segíti a objektív véleményalkotást, hiszen ha az egyik ellen szól valaki, akkor automatikusan úgy kezelik, hogy a másik oldalt támogatja (melesleg, akárcsak ezen a fórumon).
Személy szerint én osztom Számvéber Norbert azon véleményét, hogy a szovjetek lehet, hogy akartak támadni, de nem 1941-ben. Ekkor még a hadsereg átalakítása és átfegyverzése csak folyamatban volt, nem voltak alkalmasak a hadműveletek megkezdésére. Valószínüleg voltak terveik a szovjet "sarlóvágás hadművelet" végrehajtására és ennek elemei indultak be támadást követő napokban (román területek támadása, de akár Helsinki, vagy Kassa bombázása, mégha ez lehetett navigációs hiba is), ez mind egy támadásra való válasz volt és nem egy ettől független hadművelet.
TG |
|
 |
ambasa
2012-07-17 12:28:58
|
319
|
"Miből gondolod,nem nem tudom a különbséget a taktika és a stratégia között?"
Mert a 311-es hsz-edben nem a szövegkörnyezetnek megfelő kifejezéseket használod.
TG |
|
A hozzászólás:
 |
CikkCakk
2012-07-17 12:09:38
|
318
|
A Szuvorov könyvben valóban van sok dolog,ami egyszerűen háborús készülődésre utal,de nem egyértelműen támadásra. Sok tankot gyártott? Hát,igen.
Van pár tucat apróság,ami viszont egyértelműen az elsőként támadás mellett szól,például:
Valóban felszedték az aknákat a határon? Itt Szuvorov egy konkrét szerző konkrét memorárját emlegeti (valami Az aknák várják,hogy üssön az órájuk). Vagy ez a mű nem létezik? Mert ha igaz,amit leír,azt semmiféle aktív védekezéssel meg ilyesmivel nem lehet magyarázni...
Mit csinált egy szovjet hajóflotilla a Duna deltában? Ott csak támadni lehetett... Ez se igaz?
Egyébként úgy gondolom,Sztálin nem volt tisztában a saját hadserege képességeivel a finnországi szereplése után.
Sztálin viselkedése és logikája az előző 20 év politikája után elég tisztán látszik,leszámolás a belső ellenséggel,mindig mindenre a válasz a megfélemlítés.
Sztálin azt is komolyan hitte,hogy az 1938-as tisztogatás megerősíti a hadsereget. Az ő logikája szerint meg erősítette,hiszen ezek után ki mert volna ellentmondani neki?! A komisszárok komolyan hátráltatták a hadsereget. Aki ezt felveti Sztáinnak,vajon hány napig élt volna után?
Nehezen győztünk Finnországban? Nyilván a belső ellenség miatt... Egy biztos,nem Sztálin és nem az intézkedései a hibásak.
Miből gondolod,nem nem tudom a különbséget a taktika és a stratégia között? |
|
Előzmény:
 |
ambasa
2012-07-17 10:43:27
|
317
|
Én nem állítottam, hogy Sztálin védelemre készült, de ebből nem következik automatikusan, hogy akkor támadni akart. A kettő között azért még van más lehetőség is.
Állításod szerint a Szovjetunió mindig is támadni akart, akkor miért nem tette meg a lehető legkedvezőbb alkalommal 1940. májusában? Ha ekkor nem tette meg, miért éppen 1941. augusztusában tette volna meg, amikor számára kedvezőtlenebbek voltak a körülmények? Gondolod, hogy Sztálin nem volt tisztában a német Wehrmacht és a saját hadserege képességeivel az ők villámáborúja és a szovjetek finnországi szereplése után?
Ne haragudj meg, hogy megkérdezem, de a hozzászólásodból számomra nem egyértelmű, hogy tudod mi a különbség a taktika, a stratégia, a harcászat és a hadászat között?
TG |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|