Keresés

Bár rákerestem a „szink”-re is, de úgy általában értettem, hogy sokat kerestem a neten a betegséggel kapcsolatban írásokat. Érdemes böngészgetni, mert mindenre talál választ az ember. Sok képet, filmet is lehet találni. Akkoriban még nem tettem el a linkeket, de keress rá, érdekes dolgokat lehet megtudni. A sztent beültetésről legalább öt animáció van. Én a saját műtétemet végignéztem, mert helyi érzéstelenítéssel csinálták az érfestőben. Láttam a monitoron az egészet. Csodás volt!

A betegség ténye a borzalmas, amikor először megtudja az ember az első műtét elkerülhetetlenségét, aztán egyre jobban beletörődik a sorsába, mire oda jut, hogy ampu, addigra már belefásul.

A betegség rizikó faktorait gondolom már ismered, sok van, amin nem lehet változtatni, de a dohányzás az első legveszélyesebb! Engem is fenyegettek a láblevágással, de még, miután megtörtént sem bírom abbahagyni. A másik is menni fog, de legalább addig élek. A nagy műtétem után abbahagytam, fél évig szenvedtem a hiányától, amíg kiderült, hogy úgy is elzáródott a műér. Akkor azt mondtam, a megírt sorsot nem lehet megváltoztatni.

Te azonnal hagyd abba!

A másik nagy veszély a koleszterin. Nekem mindig azt mondták, hogy az enyém még nem veszélyes szint. „De nem egy érbetegnek”! Ezt sajnos már csak későn mondta egy angiológus.

Találkoztam olyan beteggel, aki tizenöt éves mű bifemorálissal élt, amikor a lábában záródott el az ér. Nekem is már hat éves. Tehát tartós, és beépül a szervezetbe.

Na, de jó, hogy megint a marhaságot írtam le. Sztent, ez a helyes kifejezés. A szink, a sicumar rövidítése volt . Téves szó, nem csodálom, hogy nem találtad. az újonnan elharapózott kifejezéssel élve, én kérek elnézés...

ahogy elolvastam a kórtörténetedet, igen borzalmas műtétjeid lehettek. Mi vezetett az érbetegségekhez?

Nálam a már ismertetett ér belhártya sérülés és a leküzdhetetlen dohányzás vezetett a betegséghez. Ennek ellenére átnézték a főbb ereimet, úgy mint hasi, nyaki, láb verőereket, nem lehet kimutatni szükületet. Ennek igen örülök.  A klinikán láttam a szomszéd szobában a frissen amputált, valamint a sötétlila, és fekete lábujjakkal amputációra várakozó betegtársakat. Borzalmas volt. Gondolom azért rakták őket össze, hogy lelkileg kicsit erősítsék egymást.

Azt is volt alkalmam megfigyelni, mennyi idő után kap lábra, elhyengülés, eldőlés nélkül a különböző korú férfi beteg. Én vagyok 53, másnap lábra kaptam, bár nem vidáman. A következő 74 év körüli volt, valamint egy 83 éves. A kor előrehaladtával egyre nehezebben ment nekik. A 74 évest sokszor kísértem a mosdóba járókerettel. Előfordult, hogy elfogyott az ereje és "futva" kellett lecserélni a járókeretet tolókocsira.

 A 83 éves beteg papa már kicsit zavart is volt. Ott is kellett gyorsan ugrani, amikor beleakadt a lába a kapaszkodó madzag gyűrűjébe és nem vette észre.

A mű eret csak fényképen láttam. Mit mondtak róla? Mennyire tartós, mennyire élethűen helyettesíti az eredetit?

Hirtelen ennyi ugrott be. Ma is vezettem, igaz, összesen csak 1,7 kilométert. Rossz ülve várakozni.