Válaszom erre: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=119010458&t=9001139
Nézd, az irodalmi munkásságát nem keverném bele. Lehet, hogy az Új Színház kinevezett főmuftija is egy remek színész, szinkronszínész és lehet, hogy van vezetői vénája is... de nyíltan zsidóellenes és keményen jobbikos nézeteket vall.
Nem vágyom olyan emberek művészetére, akikről tudható, hogy milyen gázos eszmékkel kokettált.
Nem hiszem, hogy bégetés csupán az, amit az általad birkának hívott tömegek, emberek gondolnak és olykor ki is mondanak -vagy helyeselnek a mások által róla elmondottakkal... mert uram bocsá', ők is ismerik a munkássága mellett a politikai kötődését, ideológiáját... faji elméleteit.
Úgy sejtem, nem kell felnőnöm. Nem bégetek egyetlen politikus mellett (inkább mind ellen... de evidens, hogy az éppen regnálóba rúgnék jó nagyot)... nem sztárolok egyetlen egy zsebnácit, sem true kommunistát... nem érzem úgy, hogy inkább baloldaliként magamévá kéne tennem és istenítenem Lenin összes művét... s így esetleges jobboldaliként sem éreznék késztetést, hogy beálljak a sorba és szinte divatból eldobjam az agyam egy Wass Albert könyvtől vagy éppen Nyírő munkásságától.
A politikáról én nem olvasni szoktam. Nekem arról véleményem van. Szép dolog az Erdély szeretet, lehet székely himnuszt énekelgetni, de ezek a széljobbos illetve azoktól elhatárolódni nem igazán szándékozó kormánypártok liturfiájába tartozó dolgok... populista protéziscsattogtatás. Aki ugyanis tisztában van a történelemmel, az tudja, kik miatt és miért vesztettük el országunk területének kétharmadát és a lakosság java részét. Kifordítanám Antall József szavait. Ő azt mondta: 'Tetszettek volna forradalmat csinálni'. én meg azt mondom: tetszettek volna jó oldalra állni. De nem... mi kitartottunk az agresszorok mellett, a végsőkig küzdöttünk a németek oldalán. Mint ahogy a Trianoni 'béke'diktátumot előidéző események mögött is hasonló dolgok húzódnak meg.
Ne haragudj, de a zsidókról kialakított véleményét én nem kívánom szétválasztani Erdély szeretetéről szóló műveitől. Egy ember írta és cselekedte mindezeket. Attól, mert szép történeteket írt, attól még egy náci eszméket valló szar alak volt. Sorry, hogy keményen fogalmazok. Ahogy Charles manson esetleges gyermekkönyveit sem hiszem, hogy élvezettel forgatnám, ha lennének olyanok.
Magyarkérdés? Ugyan már! mi magyarok az országhatáron belül sem vagyunk képesek megbékélni egymással és a történelmi sérelmeinken túltenni magunkat... a jövőbe tekinteni. A határon túliak megosztására is volt nem egy kísérlet. Szánalmas, ahogy a 'magyarkérdés' nevében összeugrasztják szinte a határon túliakat az anyaországgal illetve bizonyos szavazói körökkel.
A magyarkérdés megoldását nem segítik az ilyen Nyírő újratemetéses provokációkkal. Ezzel csak a romániai magyarsággal basznak ki mindinkább. A román belügyekbe való beavatkozás határát súrolja a romániai magyar pártokért való külföldön (Románia) véghezvitt kampány, amely lényegében a másik -nem fideszes kötődésű- magyar párt lejáratására szolgált. És még sorolhatnám, mivel ártanak a 'magyar-magyar' viszonynak.
Igen, valamilyen szinten Nyírőnek és a hozzá hasonlóknak is köszönhetjük. Persze a fő bűnösök maguk a politikusok, az ország irányítói, de az aljas ideológiák mögé beálló szócsövek propagandamunkájával tömegeket lehet befolyásolni, így felelősségük nem kicsi.
Oké... akkor nyílván engem hülyítenek, de szerencsére itt vagy, hogy felnyissad a szemem, hisz Te (is) a tuti frankó tudás birtokában vagy. Ezt a felsőbbrendű érzést valahogy jobboldalon sikerül hamar magáévá tennie az embernek. innen is látszik, hogy nem lennék jó jobboldali, mert több bennem a kétség mint az önmagammal való elégedettség... bennem legalább vannak kételyek s így én a megkérdőjelezhetetlen kijelentő mód helyett inkább diskurálok, vitázok -ha kell... és ha meg tudnak győzni mások igazáról, akkor képes vagyok belátni, hogy idáig rossz tudatban éltem. Ez a jobboldaliakra nem igazán jellemző. Inkább a fennhéjázás, az arrogancia. (Akinek nem inge...)
Bocsánat... ha elolvasom az összes művét, akkor szerinted másként fogok rá gondolni és túlteszem magam azon, hogy egy nyilas senki volt? |