Keresés

Részletes keresés

A hozzászólás:
Törölt nick Creative Commons License 2012-06-18 21:47:48 54732

 Gratulálok! :-)

Előzmény:
Tejbemacs Creative Commons License 2012-06-18 16:37:22 54730

Sziasztok!

Én is végigolvastam az egészet! :D A leghúzosabb, amikor a saját ősrégi bejegyzéseimet olvasom... Nem semmi, milyen pályát jártam be. :( És nem mondom, hogy befejezett múlt, de rohadt sokat változtam, fejlődtem, tanultam, tapasztaltam, és talán a legfontosabb [nekem], hogy megtanultam nem (kizárólag) másokat hibáztatni a problémáimért, és azt is tudom, hogy ha ledugom az ujjam a torkomon, arról nem X meg Y tehet, hanem csakis én, mert én döntöttem úgy, hogy hányni fogok. Ha ekkora hülye vagyok, szenvedjek is érte én, és nem kenjem át a felelősséget másra.

Nálam ez ennyi, én döntésem, én felelősségem, csak magamnak kell elszámolnom, de mivel van tükör a mosdókagyló fölött és szeretek is belenézni, _magamnak_ kénytelen is vagyok elszámolni! (És ez nem csak az evési szokásaimra vonatkozik.)

 

Na.

Viszont néha én is k. sokat fizettem volna, ha valaki segít megállítani zabálás közben (vagy inkább előtte).

Egyértelmű tapasztalatok: ha kényszeresen akarok enni, annak mindig, kivétel nélkül mindig lelki háttere van. Önismeret kérdése, megtalálod, megtaláljuk-e az okot, és utána döntés kérdése, hogy próbálunk-e változtatni rajta (igen, akkor is van B-, C- és D-terv, ha rajtunk kívülálló okok állnak fenn, ha a körülmények olyanok, satöbbi, itt megint hárítás és menekülés lehet és akkor megy minden tovább a maga útján).

Technikai tapasztalat: nálam sosem jött be, hogy iszom egy kávét, teát, vizet, akármit és azzal "jóllakom" és akkor nincs roham. Rohadt nagy önuralom kell hozzá, de megnézem az órát, azt mondom magamnak, hogy most várok félórát, ha akkor még mindig annnnnyira elmondhatatlanul kívánom az adott kaját, amire épp gondolok, akkor megkapom és hajrá. De átgondolhatom a félóra alatt, hogy kell-e nekem az a kaja, akarok-e rohamot, akarok-e hányni. És létezik nemleges válasz.

 

Csernus mindig azt mondja, és ezzel egyet kell értenetek, hogy egyedül is meg lehet oldani a lelki problémákat, viszont lehet, hogy 100x annyi ideig fog tartani, mintha pszichológus/ pszichiáter segít benne. Ugyanis ő a szakember. (Mondok egy hülye példát: lehet, hogy én is meg tudnék szerelni egy autót, csak tartana 3 évig, viszont a szerelő fél óra alatt gyertyát cserél nekem...) Kérdés: akar-e az ember hosszú, felesleges évekig tobzódni a betegségében, vagy hajlandó áldozatokat hozni (igen, akár többet is, és nem könnyű, és lemondással jár) és akkor lehetséges jobban lenni.

 

Különben leszoktam a cigiről és befejeztem az egyetemet : ]

Macsek

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!