Keresés

Még hetekkel ezelőtt volt egy nagy vihar, ami leverte a fészekkel együtt a 6 fiókát a munkahelyem közelében. Egy éppp kitiltás alatt álló hajléktalan kint aludt a susnyásban, és ráestek a fiókák. Összeszedegette őket, és egy bőröndben másnap délben behozta hozzám. Hazavittem, és a férjemmel nappal 2-3 óránként etetve, itatva felneveltük őket. Mikor már nagyocskák lettek, kivittük a kalitkát az udvarra, felakasztottuk a fára, és kinyitottuk. Egy volt csak amelyik azonnal elrepült, de estére visszjött. Aztán másnap már nem. Lassacskán eltüntek, csak kettő maradt itt, de azok nem is mennek messzire, és ha hívjuk őket, odajönnek. Nagy élmény, amikor egy szabad madár odarepül hozzád, és a kezedből eszik :))

Nem is tudtam a kiscinkeidrol - figyelmetlen voltam :((... mi tortent?  Miert neked kellett felnevelni oket?

Most vonult el a második felvonás. Ez már jóval csendesebb volt. A szél letördelt egy kisebb karácsonyfányi fenyőágat, megdöntött néhány virágomat, ami remélhetőleg vissza fog egyenesedni, és bemosott egy adag agyagos földet az egyik tóba. Most egy kissé sárgás, és zavaros a vize, de majd leülepedik. A jégesőt szerencsére megúsztuk, bár a város többi pontján állítólag az is volt. Szegény kis cinkéink jól megáztak, és megijedhettek  :(  A vihar után meg kellett őket etetnem a kezemből megnyugtatásképen. Tudod, az "anyai" babusgatás kell ilyenkor :) Ez a kettő nem is megy innen messzire. Ha kimegyek, és szólítom őket, akkor jönnek általában, tehát hallótávon belül vannak. A másik négy már nem jár vissza, de így van ez jól. Remélem, ők is átvészelték a vihart.