Keresés

Pekingben élt 1598-tól 1610-ben bekövetkezett haláláig Matteo Ricci jezsuita szerzetes, neki volt egy naiv etimológiája a város Khanbaliq nevére. Szerinte a kam 'hatalmas'-at jelent tatár nyelven, a ba az 'észak' jelentésű kínai beiből (北) adódik, a lu szóval pedig a tatárokra utaltak a kínai feljegyzések.

Egyébként Montecorvinói János volt Peking első érseke. 1294-ben érkezett meg, öt évvel később templomot szentelt a városban, és lefordította kínai nyelvre a Bibliát. 1307-ben V. Kelemen hét francia püspököt indított útnak Khambaliqba, akik közül hárman meg is érkeztek, Jánost summus archiepiscopus rangra emelték. Innentől számítják a pekingi (khanbaliqi) érsekséget.

Balkh város nevében valószínűleg szintén ez a balık szó rejlik, ami a sivasi oszmán nyelvjárásban használt barıknak lehet egy változata. Utóbbi 'dús növényzetű hely'-et, 'mező'-t jelent, illetve olyan helyet, ami bővében van valaminek, ami védett. Feltételezett rokonai: magy. vár, város, per. baaru 'erőd, fal', örm. paṙak 'karám, horpasz, lágyék, hegyoldal, völgyhajlat, lejtő', gót baurgs 'város', ófríz burg 'vár', ónorv. borg 'fal, vár', ófeln. burg, buruc 'erődített hely, fellegvár', óang. burg, burh 'körben erődített lakhely'. A Dzsimszár és Turfán környéki öt ujgur város – Bešbalik (Beşbalık) – egyike volt némelyek szerint az első kaganátus fővárosa, Ordubaliq, de ide tartozott Yanğıbalık is.

Bešbaliq (Beshbalik; Chinese transcriptions Bieshibali 別失八里, 別十八里, 別石八里, Bieshima 鱉思馬 or Bieshiba 別石把) was the Uyghurian (Turkic) name of the region of modern Turfan 吐魯番 and Jimsar 吉木薩爾, Xinjiang, during the 11th through 14th centuries. The name is Turkic and has the meaning of "five cities". It is first mentioned in Chinese and Turkic sources from the 10th century and designated cities around the Tang period 唐 (618-907) protectorate of Beiting 北庭 and the prefecture of Tingzhou 庭州. During the Han period 漢 (206 BCE-220 CE) the region belonged to the state of Rear Cheshi 車師後國 and was occupied by Turkic tribes during the latter half of the 6th century. For a century it was the heartland of the kingdom of Gaochang 高昌 (531-640). The Tang empire administered it as part of the Protectorate of Beiting. In 760 Beiting was occupied by the Tibetans, but there were constant fights for domination among the Uyghurs (Chinese name Huigu 回鶻), the Tibetans and the Qarluqs (another Turkic people, Chinese transcription Geluolu 葛邏祿). The Uyghurs won the fight, and after the end of the Uyghur khanate in 840 a lot of Uyghurs from north of the Gobi Desert migrated into the region of the former Beiting. These were called the Gaochang Uyghurs 高昌回鶻. Bešbaliq was the seat of their khan (in the local language iduq-qut). The Mongols used to call the Uyghurs Weiwur 畏兀兒. In 1209 the Uyghur khan Barju Altey Tegin (Chinese transcription 巴而朮阿爾忒的斤) submitted to the leader of the Mongol federation, Činggis Khan 成吉思汗 (r. 1206-1227), and was confirmed in his position. The Daoist monk Qiu Chuji 丘處機 who travelled to the court of Činggis Khan, passed Bešbaliq in 1251. His book Changchun zhenren xiyou ji 長春真人西遊記 provides some information about the cities and the inhabitants. In 1251 Möngke Khan 蒙哥 (r. 1251-1259) set up a imperial branch secretariat (shangshusheng 尚書省) in Bešbaliq in order to support his campaigns in Central Asia. The highest Mongolian officials appointed were Nahuai 納懷, Talakhai 塔剌海, Masuhu 麻速忽 and Ögödei's 窩闊台 (r. 1229-1241) grandson Hodan 合丹. During the fraternal war between Qubilai 忽必烈 (r. 1260-1294) and Arigh Böke, the latter occupied Bešbaliq but had to surrender to his brother, the Great Khan, in 1264. The native Uyghurian ruler Hočihar Tegin 火赤哈兒的斤 was appointed grand-protector of Bešbaliq. With the rebellion of Siliji 昔里吉 in 1277 the Mongolian general Qaidu 海都 occupied Bešbaliq and forced Hočihar Tegin into exile. After the downfall of the Southern Song empire 南宋 (1127-1279), Qubilai had finally time to care for the western regions, and sent out pacification commissioner (xuanweishi 宣慰使) Zuangong Zhi 繤公直 to occupy the region of Bešbaliq, to settle down Chinese troops on military colonies and to establish a system of granaries for the supply and postal stations for the communication. Craftsmen were settled down to produce the necessary iron tools. The important towns of Kuča (Qiuxian 曲先, the former Qiuci 龜茲) and Khotan (Wodian 斡端, the former Yutian 于闐) were likewise transformed into garrisons with large contingents of Mongolian troops. In 1287 Bešbaliq was attacked by Duwa 篤哇, a great-grandson of Čagatai 察合台. In 1295 a new type of administration was set up in Bešbaliq and in Kuča, the chief military command (du yuanshuai fu 都元帥府), one in both cities, to control the western regions. At the beginning of the 14th century, Bešbaliq was again occupied by Duwa and for a long time was to be part of the Čagatai khanate (ulus) and was governed by khan Tuqluq Temür (Chinese name Tuhulu tiemuer 禿忽魯帖木兒) and his descendants. The rulers called their kingdom that of Menggurstan. In 1391 the khan Qidr Hoja (Chinese name Haider huozhe 黑的兒火者) sent tributes to the court of the Ming empire 明 (1368-1644). Khan Mohammed (Chinese name Mahama 馬哈麻) enforced the religion of Islam to be adopted by all inhabitants of Menggurstan. In 1417 a certain Awais or Vais (Chinese name Waisi 歪思) killed khan Naqsh-i Jahan (Chinese name Naheshi zhihan 納黑失只罕) and usurped the throne. At that time the Ölöd or Oirats 瓦剌, a western Mongolian tribe, began to migrate into the region and so caused trouble to the ancient Mongols. Waisi therefore transferred his seat to Ili Baliq 亦力把里 (modern Yining 伊寧, Xinjiang), and Bešbaliq from then on had a mere provincial character, and the name was given up.

Sources: Liu Yingsheng 劉迎勝 (1992): "Bieshibali 別失八里", in: Zhongguo da baike quanshu 中國大百科全書, Zhongguo lishi 中國歷史, vol. 1, pp. 49-50. Beijing/Shanghai: Zhongguo da baike quanshu chubanshe. Shi Long 石龍 (1994): "Bieshibali zhengquan 別失八里政權", in: Zhongguo sichou zhi lu cidian 中國絲綢之路辭典, pp. 29-30. Ürümqi: Xinjiang renmin chubanshe.

"Kanbaliq nem Peking"

Sajnos nagyon gyönge az olvasottságod. Khanbaliq or Dadu (also Ta-Tu or Daidu) was a former name for Beijing ... It is known as Khanbaliq (汗八里)¹, also spelled as Khanbalikh in Turkic languages², meaning 'Great residence of the Khan', and Marco Polo wrote of it as Cambaluc, Cambuluc, or Kanbalu.

¹ George Lane: Genghis Khan and Mongol Rule; Hackett Publishing, Indianapolis–Cambridge, 2004, 198.

² Stephen G. Haw: Marco Polo's China; Routledge, London, 2006, 61.

"Kara Kitayok. Nem kínaiak"

Vásáry István: "A kitajok kínai elnevezése a kitan volt, nevük a 8. századi türk feliratokon pedig kitaj/kitany alakban szerepel. A szóvégnek hol j-vel, hol n-nel és ny-nyel való visszaadása arra utal, hogy a kitajok nyelvében ez a szó egy nazális j-vel hangozhatott. Akárcsak a tabgacs/topa elnevezés, így a kitaj is nagy, talán még nagyobb történeti karriert futott be. A 10–11. században, amikor Liao-dinasztia néven a kitajok uralkodtak Észak-Kínában, a Kitaj szó egész Észak-Kína nevévé vált, s az arab történetírók 1125, azaz a Liao-dinasztia bukása után átvitték e nevet az új nomád, dzsürcsi eredetű Kin-dinasztia Kínájára is. A mongol világbirodalom a 13. században elterjesztette ezt a nevet, s európai utazók már ezen a néven ismerik egész Kínát. Plano Carpini Kitairól, Rubruk pedig Catayaról, Cathaiaról beszél. Ugyanakkor egyes muszlim és európai szerzők, mint például Marco Polo, Dél-Kína nevéül a Manzi, Csin/Szin elnevezést használja. Kínát hosszú ideig Kitajnak nevezték az európai nyelvekben, az oroszban a mai napig ez Kína neve. De a régi angol Cathay elnevezés is a kitajok nevét őrzi."

As European and Arab travelers started reaching the Mongol Empire, they described the Mongol-controlled Northern China as Cathay (in a number of spelling variants) as well. The name occurs in the writings of Giovanni da Pian del Carpine (ca. 1180 - 1252) (as Kitaia), William of Rubruck (ca. 1220 - ca. 1293) (as Cataya or Cathaia). Rashid-al-Din Hamadani, ibn Battuta, Marco Polo all were referring to Northern China as Cathay, while Southern China, ruled by the Song dynasty, was Mangi, Manzi, Chin, or Sin. The word Manzi or Mangi means the recalcitrant ones, i.e., those who did not submit to the rule of the Yuan dynasty. The name for South China used most commonly on medieval maps was Manzi.

Segítek mert nagyon el vagy tévedve : Kara Kitayok. Nem kínaiak. Kanbaliq nem Peking.

Vásáry István e kérdéskört röviden így foglalta össze: "...a magyarok ősi lakhelyeit Jugriában vélték megtalálni. Ennek az új elméletnek az alapja pedig megint egy népetimológiás összekapcsolás volt. A Jugria-elmélet a 15. század végén keletkezett, s virágzását a 16-17. században érte el. Ez az elmélet az ősi magyarokat összekötötte Jugria lakóival (Jugria az orosz Jugra területnév latinosított formája), mely terület az Észak-Urál nyugati és keleti lejtőin terül el."

Érdekes tovább boncolgatni, hogyan csúszhatott át a Kínával közvetlenül szomszédos ujgurok területe az Uralhoz, s hogyan lett Peking határos az Ob folyóval. Gastaldi térképén az Ob a Kínai-tóban (Kythay lago) ér véget, vagy onnan ered. A valóságban az Altáj hegységben van a forrása:

The Uyghur Khaganate stretched from the Caspian Sea to Manchuria and lasted from AD 745 to 840. It was administered from the imperial capital Ordu-Baliq, one of the biggest ancient cities built in Mongolia. In AD 840, following a famine and civil war, the Uyghur Khaganate was overrun by the Kirghiz, another Turkic people. As a result the majority of tribal groups formerly under Uyghur control migrated to what is now northwestern China, especially to the modern Xinjiang Uyghur Autonomous region. Following the collapse of the Uyghur Khaganate, the Uyghurs established kingdoms in present day Gansu and Xinjiang. Yugor, the easternmost state formed by the Yugur people, was the Ganzhou Kingdom (AD 870–1036), with its capital near present-day Zhangye in the Gansu province of China.

The Yugurs (Chinese 裕固族, pinyin: Yùgù Zú), or Yellow Uyghurs as they are traditionally known, are one of China's 56 officially recognized nationalities, consisting of 13,719 persons according to the 2000 census. The Yugur live primarily in Sunan Yugur Autonomous County in Gānsù Province. They are Buddhists, unlike the Xinjiang Uyghurs who had converted to Islam. Scholars like Pál Nyíri and Joana Breidenbach say that the Yugur's culture, language, and religion, is closer to the original culture of the original Uyghur Confederation at Karakorum, than the culture of the modern Uyghur people of Xinjiang.