Keresés

Hát, hogyha mindig projektál, akkor kész, ha csak ritkán, nagyon nagy nyomás alatt, akkor csak helyzeti viselkedésről van szó. Szerintem gyakorlatilag mindenki projektál, ahogy a cikkben írtam, a borderline az érzelmi feszültséget, a nárcisztikus az önértékelését ért sérelmeket. A normális emberekben is vannak személyiségzavaros jegyek, de nem uralkodnak el. Szóval csak az idő segít azt hiszem, hogy ezt el lehessen dönteni.

Meg van úgynevezett gutfeeling: ha úgy érzed, hogy folyamatosan leszedi valaki az energiádat, akkor arrébb kell menni, akármilyen fájó.

és ezt honnan döntödhetjük el, hogy nagy stressz miatt, vagy alapvető jellem ez? ha már így kaptuk készen a helyzetet? mert erkölcsileg nem ugyanazok a határok talán, nem? ráadásul a stressz, nyílván ha megszűnik, akkor a projekción is van lehetőség majd véltpztatni, tehát akkor jóesetben nem egy állandó probléma , mint mondjuk egy teljesen empátiahiányos embernél, aki feltételezem tudatosan alkalmazza védekezőmechanizmusként a projekciót.

Ugyanaz, mint szociopaták, pszichopaták, nárcisztikusok esetében: szvsz menekülni kell. Ha nem közvetlen családtag (szülő, testvér, gyerek) teszi, akkor nem éri meg az energiádat másnak odaadni. Sokszor még családtag esetén sem. Persze van, hogy valaki csak alkalmanként, nagyon nagy stressz hatására projektál, de ha a személyiségének alapvető védelmi mechanizmusa, akkor kerülni kell.