Keresés

Ezek nem foghatók fel szvsz. mint "halálközeli hezitálás", kedves Fellegajtónyitogató! Meglepő lenne egy olyan embertől, aki az itt-létet csak kezdetnek tekintette. (Ahhoz azért már jobban feltártuk Hamvast itt a topikon, hogy egy magánlevelezés inkorrekt gyűjteménye -- korunk műfaja -- változtasson a képen.) Hamvas mindvégig hangoztatja a kereszténység iránti elkötelezettségét. A klérus iránt nem. De a klérus struktúráját, rétegzettségét kifejti és kiterjeszti a világi hatalomra, a politikaira, a tudományos "klerosz"-ra is.

Értem. De hozzáteszek még valamit, hogy világosan megfogalmazzam a fenntartásaimat. Mint tudjuk, vannak teisztikus és vannak nonteisztikus vallások. A kereszténység a maga „üdvtörténetével” teisztikus, a buddhizmusod „tudat-tudománya” non-teisztikus vallás. A mi hagyományunkban felcseperedve miképpen jut el valaki „Istentől” a „csak tudatig”? Ezt átgondoltan teszi? Lehet ekkorát lépni? Vagy a kereszténységgel szembeni nagymértékben jogos indulatokból és megválaszolatlan kérdésekből fakadó „a-teizmus” vezet el idáig? Üdvimára üdvöt meditálunk?  Mindegy is. Gondolom mostanság ez is a karnevál része.

(Csupán próbáltam még egyszer ezt körülírni. Felhőajtónyitógatót kivételnek gondolom, nem neki címeztem, nehogy má’n magára vegye.)

Csak ehhez pár szót: "a "keleti" nézőpontból sem értem, sokszor miért történik meg a kereszténységgel történő szakítás?"

Nos, azt hiszem, hogy itt már csak személyesen érdemes nyilatkozni:) Magam részérôl, a 'buddhista' TUDAT-TUDOMÁNY-ból nézve a keresztény 'üdvremény' ha talán nem is látszik teljesen reménytelennek (vakhit is talál-hat szemet; khm:) de a lottózásból való meggazdagodás reménykedéséhez hasonlítható. (Ez a parányi esély is csak azért, mert a megfoghatatlan TUDAT természete csudálatos, és kivételesen szerencsés esetben az ember tényleg beimádkozhatja magát valami 'üdvkörbe'.) Amen! Üdv Ø;-)

Néreusz! Béla bátyánk 'halálközeli hezitálása' lehet megrendítô, avagy tragikomikus, mindenképpen tanulságos: számomra leginkább csak annak a buddhista ösztökélésnek a megerôsítése, hogy a 'nagy ugrást' nem lehet halogatni...;-)

Az európai mószertant miért ne lehetne ilyen felszínes, frivol eljárásnak tekinteni? Minden keleti ösvény (a még fennálló) személyiség erkölcsi értelemben vett megtisztításával kezdi. Ez minden beavatási útnak a  legelemibb előfeltétele. Nos ez az esetek többségében a legfelszínesebb belátás szintjén sem történik meg. Mindenki a végcélra startol rá és hipp-hopp már a harmadik dzsánában érzi magát. Ebből, a "keleti" nézőpontból sem értem, sokszor miért történik meg a kereszténységgel történő szakítás? Miért van erre az újabb nagy-nagy üdvreményre szükségünk?