Nem tartom magam annyira hozzáértőnek, pár éve elolvastam egy könyvet a témában.
Ezek az emberek, inkább a szélsőségesen gátlástalanokat nézve, többségében nagyon intelligensek, ami a racionális oldalt illeti, így ellensúlyozzák, hogy érzelmi téren vakon tapogatóznak, és gyakorlatilag megtanulják, mire hogyan kell reagálni, egy színészi teljesítmény, semmi több, nincs mögötte érzelem... tulajdonképpen olyan, mint egy kis gyereknél, aki még nem ismeri ezeket, és megpróbálja visszatükrözni. Ha baja van, éktelen hisztit csap. De nincs meg az a fegyvertára, amivel komolyabb kárt tudna okozni.
Ez annyira elméleti ez a gondolat, hogy nem tudom, hogyan lehetne megvalósítani. Az biztos, hogy a nála minden szempontból erősebb és kitartóbb emberek közé kéne helyezni. Megtalálni, miért lett érzéketlen. Azért képzeljük el egy kisbaba képlékeny idegrendszerét, meg egy felnőttét, akinél már mióta be vannak égve a rossz mintázatok... talán lehetetlen. Sok időbe telne, szinte be kéne zárni, mint egy drogost. Csak pont a természtéből adódóan nem valószínű, hogy önként vállalná. Vagy belemenne, a látszat kedvéért, aztán ott slisszolna ki, ahol csak tud... na és ezekhez a slisszolásokhoz kellenének éber, erős idegrendszerű pszichiáterek, akikre fel tud nézni, mert erősebbek nála. Mondjuk jó kérdés, hogy nem csak egy dominanciaharcnak tekintené ezt is? Ezért kell a szeretet, hogy igenis létezik az, hogy egy szülő erősebb, miközben egyenlő esélyeket ad a gyerekének maga mellett.
És azért biztos vannak fokozatok. Valaki úgy írta le, hogy az egyik véglet a neurotikusok, a másik a karakterzavarosak. A hétköznapi ember valahol a középtől egy kicsit a neurotikus felé helyezkedik el, ők alkotják a társadalom gerincét. De úgy is lehet értelmezni, hogy a személyiségzavarokat sorba rakva, az antiszociális személyiségzavar lenne a végén. |
