Keresés

Azért fejeződött be az interneten, mert annyira már nem volt 'bátor' a leányzó, hogy szemtől szemben is megmondja azokat, amiket leírt.

Azért felröhögtem azon is, hogy egy akkor kb. 23 éves lány kezdett el oktatni egy nála 9 évvel idősebb férfit... mintha olyan baszott nagy élettapasztalata lett volna. Anyuci apuci mindent a segge alá tolt. A sminkkészlete nélkül szerintem meg is halna szegénykém.

Olyanokat is a fejemhez vágott nagy bátorságában, hogy én mindig csak magamról írtam meg beszéltem (a fórumon is)... mennyire önző vagyok, bla bla.

Le merészeltem ugyanis írni (emlékeim szerint célirányos topikokban... például az öngyis topikon), hogy mi vezetett odáig, hogy ennyire visszahúzódó és embergyűlölő, bizalmatlan krapek lettem.

Amikor együtt voltunk vagy éppen leveleztünk, akkor is többnyire az ő kérdéseire válaszolván beszéltem magamról.

És különben is! A kutya nem kérte, hogy segítsen nekem (pláne nem egy másik segítségre szoruló ember!)... nem kértem, hogy beleavatkozzon az életembe. Miért is akarta, hogy 'meggyógyuljak'? Azért, mert akkor majd biztosan megváltozik egy sor dologról a véleményem és majd én is akarok majd hat gyereket vagy tán még külföldre is kimegyek vele.

De ez szerintem meg sem fordulhatott a fejében, ugyanis ezekkel nem számolt... én feltehetőleg csak 'érdekesség' voltam számára, de semmiképpen nem végleges megoldás.

Így utólag azt sem mondanám, hogy esetleg valami megmagyarázhatatlan gyerekes rajongás lett volna, amit az internetes megnyilvánulásaim váltottak ki belőle ('intelligensnek ismert meg'... bla bla), majd a személyes találkozás lerombolta a varázst.

Ha meg valaki szerelmes (és tett erre utalásokat), akkor nem így viselkedik. Az első 2-3 'randin' elbizonytalanodtam, hogy mit is akar így én sem kezdtem el neki udvarolgatni. Nem érzem azt, hogy ez hiba volt és én baszkuráltam el egy jó lehetőséget. Inkább érzem azt, hogy ez a történet nyugodtan kimaradhatott volna az életemből, mert amióta szakítottunk, azóta sokkal szarabbul érzem magam, mint előtte... pedig akkor sem voltam éppen csúcsformában. De ő neki sikerült egy lapáttal rátenni.

A mai generációnak azért 'jobb', mert ők már ebbe a kretén kapitalizmusba születtek bele, ebben élnek. A korábbi generáció még a szocializmusnak hazudott előző (fél)diktatúra langymeleg posványában nőtt fel... volt munkahelye (ahol ugyan lehet, hogy sok hasznosat nem tett, mert rejtett belső munkanélküliség volt, de fizut legalább kapott)... volt valamilyen szintű létbiztonság... voltak olyan szakmák, amelyek nagy része hosszútávú megélhetést jelentett... egészen a gengszterváltásig, amikor is megszűntettek, kiárultak, csődbe vittek üzemágakat, a 'nagy testvér' és a KGST összeomlása miatt fizetőképes kereslet nem volt, vagy a Nyugat felé nyitás miatt korszerűtlen technológiák végett nem volt versenyképes az adott gyártmány.

(Azt hiszem, ha fél órán keresztül nem észlel aktivitás az index szervere -például addig csak gépelsz- akkor nem tudod elküldeni a hozzászólást. Úgyhogy amint begépelted, másold ki, majd egy újra megnyitott ablakba szúrd be.)

Rengetegen kerültek utcára és sokan kétségbe estek. A jól megszokott lagymatag kis életüknek vége... mostantól hajtás van és tiprás. Nincs ingyen kaja... ha nem gürizel, nem nyalsz, kirúgnak, nem érvényesülsz.

A szerencsésebbje kitanult egy új szakmát és ha még nagyobb mákja volt, el is tudott helyezkedni. A többség azonban sodródik és depresszióba süllyedt, hogy ebben az 'új' világban ő nem kell, mert csak a fiatalok, szépek, képzettek (8 diploma, 3 nyelv) rúghatnak labdába, akik valamelyik divatos, jól fizető állással kecsegtető szakon végeztek.

A mostani fiatalok már úgy indulhatnak neki az életnek, hogy tudják: a körülmények viszonylag konstansok. Nem lesz közben a fejük felett egy rendszerváltás megszűnő iparágakkal... tudják, hogy ami most menő, az feltehetőleg x év múlva is az lesz. Láthatnak célt: ha mást nem, hát azt, hogy el ebből a kretén országból... oda, ahol úgy szintén lehúzzák az emberről az utolsó bőrt is, de legalább megfizetik. Tudják, hogy manapság -ha hosszú távra tervez, mit érdemes kitanulni. Informatika, mobil távközlés, külkereskedelem... stb.

Persze úgy tartják, hogy aki 5 évnél tovább marad ugyanannál a cégnél, szakterületen, az lúzer... fejlődni kell, továbblépni. Igen ám, de ez tanulást jelent: azt feltételezi, hogy miközben X helyen dolgozol X szakmában, már ez idő alatt megtanulod az Y szakmát, hogy azzal majd egy Y helyen boldogulj. Mindezt azért, mert olyan 'cikis' az, ha mondjuk évtizedeket dolgozol egy helyen. Ha az új elvárásoknak megfelelően akarnál élni, az feltételezné, hogy van sok pénzed (az új szakmát feltehetőlegh nem ingyen fogod kitanulni)... van elég időd és energiád munka mellett még tanulni... magyarán esetleg nincs gyereked, az asszonypajtás vagy a hapsid toleráns... esetleg ő maga is ezt csinálja és kielégít benneteket az, hogy nagy ritkán együtt is vagytok. De azért az is elvárás ám, hogy alapíts ilyen körülmények között családot. Ez nem egy boldog élet, ezt belátom. De lehet kifizetődőbb... és mivel kifizetődő, sokak szemében ez manapság a 'mintaélet'. Aki a jelen körülmények között megtalálja a számítását, az kelendőbb a húspiacon. Aki ebben az új rendszerben elvész, lemarad, az lúzer kategórás szerencsétlenke lesz az emberek -de leginkább a másik nem szemében és arra van predesztinálva, hogy feltehetőleg magányosan, lelkibetegen élje a kis életét. (Pláne, ha a média is azt nyomatja, hogy milyen a 'menő' embertípus... a maradék önértékelése is porba hull.)

Igen... könyöklés az mindenhol van. Meg protekció is. Aki csókos vagy van ismerőse, előbb szerez jó állást. Ha nincs ilyen, akkor meg esetleg a külsejével érhet célt. (Ezért gondolom azt, hogy a lányoknak, pláne a szebb lányoknak könnyebb a dolguk.)

Igen... bármi lehet a látszat, vagy a személye köré gondolt dolgok mögött. De nem is akarom tudni, hogy mennyire jött be neki esetleg az élet.

Beírtam tegnap a választ, de elszállt, aztán nem tudtam már újraírni.

Hát vazz, ebből így nem tudom kihozni mégse a szokásos tanítást. :D Az azért érdekes, hogy ez is az interneten indult, és fejeződött is be. Na mindegy.

Ne irigyeld a mai fiatalokat, nem lehet könnyű beleszületni a Mátrixba, és nem TUDNI pontosan, hogy mi a problem, csak érezni, hogy valami nem stimmel. Már a mi korszakunk is mennyi új betegséget generált, és ez generációnként csak durvul, egyre többféleképpen lehet kireccsenni.

Milyen divatos szakmára gondolsz, Stylist? :D Vagy média manager? :D Nincs szerintem egy szakma se, ami jó is és biztos is, és ne volna vérre menő aljas könyöklés/taposás és bicskanyitogató protekció, és egyéb agybaszó igazságtalanságok. Mindenkinek inog a széke folyamatosan, és ezzel együtt kell tudni élni. Össze kell haverkodni a bizonytalansággal. (Jó, hogy ezt én mondom, nekem ugyanúgy nem megy.)

És azt is gondolom, hogy mindenkinek van keresztje. Nem érdemes irigyelni senkit, mert nem tudhatod, hogy mi van a másik oldalon. A csajt lehet, hogy körberajongják, de ha hülye, akkor mostanra már valszeg jól át lett verve párszor, és nem mer belevágni semmibe. Lehet, hogy összejött a hatból már négy gyerek, aztán elváltak, és most így sokkal nehezebben talál újat. Bármi lehet...

A múltban való tépelődést meg én úgy oldom meg többnyire, hogy oké, volt, amit lehetettvolna finoman szólva is ügyesebben csinálni. De tudtam volna az akkori eszemmel tényleg? NEM! Úgyhogy ennyi.

Miért nem felejtem el? Nos, kicsit hülyén fog hangzani, de igazándiból az életkörülményeim hozzák ezt elő belőlem. Olyan helyzetbe kerültem, hogy óhatatlanul is megfordul a fejemben, hogy mennyire értéktelen vagyok, hisz nem kapkodnak utánam a munkaerő piacon, nem vagyok kelendő a másik nemnél... stb.

Ilyenkor jut eszembe az, hogy a leányzónak most biztos menő állása van, macsó pasik dongják körül...

Én már nem vagyok huszonéves, ő meg még fiatal. És ehhez hasonlók.

De ha nem ő jutna közvetlenül folyton az eszembe a saját kis nyomorom kapcsán, akkor az ő korosztálya. azok a fiatalok, akik már ebbe az 'új' világba nőttek fel és lehetőségük van a gimnázium után egy most menő szakmát választani (én meg hiába tanultam ki két szakmát is, egyikkel sem érek semmit. A manapság jól fizető és viszonylag biztosnak mondható melók tőlem távol állnak meg meló mellett nem is tudtam kitanulni egy ilyen divatszakmát... és amúgy sem biztos, hogy ilyen idősen el tudnék helyezkedni, hiszen előbb fognak felvenni egy fiatalt... pláne ha még jobban is néz ki.)

Szóval ha már erre a mostani generációra gondolok, óhatatlanul is beugrik a leányzó, hisz ő is ebbe tartozik.

Úgyhogy tök mindegy miből, de szinte mindig ennél kötök ki.

Nem beszélünk már évek óta. Talán már el is felejtett, vagy legalábbis nem emlékszik rám szívesen. De ez nem is érdekel engem.

Igen... azt hiszem, az elbaszott idő is fáj. Nem csak az a közel másfél év... hanem úgy összességében az elvesztegetett ifjúságom fáj. (Annak voltak okai, miért gubóztam be úgy, hogy lényegében a legjobb éveimet magányban vagy csak nagy ritkán töltöttem egy-két ember társaságában.)

fb -on? Isten ments! Már csak az kéne, hogy ott is legyen, ami emlékeztet rá.

Tuti, hogy fent van valahol, de direkt nem keresek rá.