(Nem a félbehagyott szarka állományszabályzási vita miatt tűntem el, azt szívesen folytatnám (akár sör mellett is :-)), mert érvek mentén zajló kultúrált vita szellemi csemege. Olvasni olvastam mindent, csak hozzászólni nem jutott idő eddig, elhavazott a munka)
"...Hogy működik ez? Sok fészekből kiesett fióka van tavasszal? Inkább akkor kellene keresnünk? Hol? Hogy?"
Úgy működik, hogy aki pénzért árulja a varjú/szarka/szajkó fiókát, az fészekrabló, másrészről törvényszegő..
Bár a Természetvédelmi törvény betűje szerint nem számít természetkárosítónak (szemben a védettnek minősített madarat felkészült módon tenyésztővel) aki varjút/szarkát/szajkót kilop a fészekbő,l emberileg, erkölcsileg igencsak az. A Vtv viszont feketén, fehéren kimondja a törvényi tilalmat erre a tettre.
Idéznék Vtv. (Vadászati trv - lásd varjúra ez vonatkozik) végrehajtását szabályzó (többször módosított) 79/2004. FVM rendeletből, éspedig a 45.§. (2) bekezdése:
"A vadászható madárfajok közül a kerceréce, a csörgőréce, a szárcsa, a balkáni gerle, a szarka, a szajkó, a dolmányos varjú, a vetési lúd, a nagylilik és az erdei szalonka esetében tilos azok élő vagy elpusztult, illetve elejtett egyedeinek és származékainak vagy könnyen felismerhető részeinek eladása, eladásra történő szállítása, eladásra történő tartása, valamint eladásra történő felkínálása. Ezen cselekmények az egyéb vadászható madárfajok esetében csak a jogszerűen elejtett, befogott egyedekkel végezhetők."
Nos, ez elég egyértelmű. Aki varjúfiókát árul (azaz elad) interneten pénzért hirdet (eladásra felkínál), az jogszabályt sért, így büntethető.
Lásd még a jogszerűen megszerzett varjú - azaz engedéllyel élve befogott, vagy szabályosan elejtett - esetében is tilos az árusítás......., a fészekből kiszedés meg még jogszerűnek sem jogszerű.
Továbbá érdemes elgondolkodni, hogy bár a konkrét joghely erről nem beszél, más joszabály alapján az ilyen, jogsértő módon eladott akármi megvásárlója orgazdának tekinthető.
Ehhez képest, viszont minden éveben számos pici varjú, szarka fiókát adnak le állatorvosoknál, madármentőknél. Mivel az állami intézményeknek a szűkös kapacitása a védett madarakra is alig (vagy alig se) elég, így varjút, szarkát nem, vagy nem nagyon foganak be, azokról erejüktők függően magánszorgalomból tevékenykedő madármentők próbálnak gondoskodni.
Ezeknek a fiókáknak, még röpképtelen kismadaraknak - a szükséges ellátásuk után - olyan emberekre van szükségük, akik a madár korától, sérültségétől függően vagy átmenetileg, vagy végleg vigyáznak rájuk, ápolják, nevelik őket.
A madármentésnek az egyik legstrapásabb része ilyen embereket találni minden évben az árva, rászoruló madaraknak.Tudom, minden évben megküzdünk, családommal, segítőinkkel megküzdök ezért.
A jó szándékú, közhasznú madármentésnek a szöges ellentéte az, ha valaki kilopja a fészekből a fiókát, hogy pénzt csináljon magának. (magánvéleményem: költse az ilyen pénzt gyógyszerre)
Aki ilyentől vásárol, az egyrészt pénzével olyasmit támogat, ami törvénytelen, s amit, ha jobban belegondol, maga is elítél, másrészt "elpazarol" egy helyet egy tényleg rászoruló madár elől.
Úgyhogy én csak azt tudom mondani, hogy aki szarkára, varjúra vágyik, az fogadjon be átmenetileg, vagy örökre mentett fiókát. (Ladybee-re reagálva: tényleg mentettet, van sajna abbból is elég). Így nyugodt lehet a lelke, hogy jót tett, életlehetőséget adott egy rászoruló madárnak.
Igaz, a teljes képhez hozzátartozik, hogy ezeknek a madaraknak kb harmada maradandóan sérült, így azok befogadása - annak, aki ilyenre vállalkozik - még nagyobb felelősséget jelent, viszont sokszor ezek a "leghálásabbak".
Emlékszem, a múlt nyári kis szarkák között volt egy, akinek amputálni kellett az egyik szárnyát. (valami seggarcú barom a még tokos fiókát meglőtte légpuskával). Nálunk töltötte a kezelés, lábadozás idejét, s meglepetésre az egyik legemberbarátabb madár lett, pedig a gyulladás kezelése miatt sokszor kezelni kellett. Végül egy családhoz került, akik azóta is egy-két havi rendszerességgel írnak róla pár sort, s onnan tudjuk, hogy igazi család kedvence lett, gyalogbéka létére.
Kérdésedre visszatérve:
Legyél türelemmel, s május környékén lesz befogadni való dolmányos, ahogy írtam, sajna termelődik minden vihar után. Ha komoly a befogadói szándékotok, akkor írd meg privátban (emailem nyilvános) az elérhetőségeteket, örömmel felveszlek a befogadói listára. Örömmel, mert így én is tudom, hogy egy varnyú kölyöknek már most tudom, hol lesz helye. :-)
---------------
megjegyzés a végére:
Az előző évek tapasztalatai alapján, arra az elhatározásra jutottunk, hogy idén az összes "szokásos" helyen, ahol a "varjúcsiszárok" hirdetni szokták az eladó fiókákat folyamatosan hirdetéseket fogunk elhelyezni, hogy az emberek ne vásároljanak így varjat, szarkát, inkább fogadjanak be mentettet, ami ráadásul ingyen is van, és törvényes :-) |