Szia!
Én is így vagyok vele, jó ide járni, olvasgatni is.
Látod, az én helyzetem meg pont a fordítottja, én nem akartam gyereket, ellenben a párom nagyon és mivel becsúszott, korban pont jókor, a párom meg repdes tőle ezért meg sem fordulhatott a fejemben (komolyabban) hogy elvetetem. Bűntudatom is van, mert tudom hogy hány nő mit nem adna azért az állapotért amiben én vagyok, és mit meg nem tesznek érte, a lombiktól elkezdve..., én meg nem tudok neki örülni. De csak a mély napjaimban, amikor jobban vagyok máshogy állok ehhez is. Viszont pont ezért nem akartam még gyereket, előbb én is szerettem volna stabilizálni magam, de hát nem sikerült. Bíztam(om) abban, hogy a terhességi hormonok majd javítanak az állapotomon, de eddig még ez sem történt meg, gyakorlatilag nem is érzem a terhességet még így a 11. hétben, lehet, hogy csak a 2. trimeszterben történik valami javulás. Viszont olvasom, hogy maga a terh. is okoz hangulatváltozásokat, úgyhogy lehet, hogy ez még most inkább rátesz az amúgy is sz*rra.
Én el tudom képzelni amit a férjed mond, nálunk pl. a szüleim esetében volt hasonló probléma. Nekem még a párom bírja, sőt amikor egyszer én is befeküdtem 2 hétre minden baja volt nélkülem és szépen jött minden nap látogatni és azt sem tudta hogyan hozzon ki onnan, hiszen nem is ért sajnos semmit a dolog. Pszichoterápiának éppen nem nevezném amit ott kaptam, csak egész nap szétuntam a fejem odabent és a világ összes rejtvényét megfejtettem és magazinját kiolvastam, mellette meg szétparáztam az agyam, hogy most 2 hétig nem dolgozom és mi lesz a számláimmal, utána elég volt egyenesbe hozni magam és term. a gyógyszert sem sikerült beállítani, hiszen a 2 hétből pont a 10 napos jó periódusomban voltam bent, na erről ennyit. Szóval szerencsére a kapcsolatunkat nem viselte meg, inkább az ismerősök megbélyegzése bántott (idegbeteg?), de most már ez sem annyira érdekel, akkor nagyon fájt. De nekem is folyamatosan benne van a levegőben, hogy meddig bírja még a párom mellettem amikor én sem bírom magamat...
Na, most ennyi, bocsánat a litániáért, és hogy kicsit össze-vissza, de sietek, mennem kell dolgozni.
Senkifalvi: Köszönöm, ismerem az oldalt, szoktam ott is olvasgatni, de majd jobban belemélyedek. Igazad van, ugyanezek az aggodalmaim, csak kérdésem, hogy mit csináljon akkor az a kismama, aki ennyire depressziós, a citromfű sz*rt sem ér, a tea meg főleg, kaparjam a falat, amig meg nem szülök? És aztán mi lesz? Érted... |