Keresés

De ugyanakkor össze is hozhat embereket...

De csak virtuálisan...

másrészt függőséget is előidézhet

Mi ez a feltételes mód? :D Egyszerű anyagi kérdés, a kocsmában legalább egy pohár szódát ki kell kérni. (Az előítéletesek kedvéért: a kocsma csak jelképes, bármilyen nem virtuális közösségi élményt értek rajta.) Arra pedig természetes igénye van mindenkinek, hogy valamilyen közösségbe tartozzon. Nem tudom, irigylem-e, akinek ezt az igényét egy munkahely például már ki is elégíti. (De tudom: nem.)

De amúgy jól látod, meg én is hasonlókra gondoltam.

Az internetnek 'köszönhető' a magány egy más fajta formája... amikor az ember a virtuális térben tartja csak a kapcsolatot olyan emberekkel is, akik amúgy nem a világ vagy az ország túlfelén élnek.

De ugyanakkor össze is hozhat embereket... tehát nem jelenteném ki, hogy egyértelműen rossz dolog.

De az egész társadalom alakult át... a technikai fejlődésnek is köszönhetően. Olyan talmi dolgok kötik le az embert (pl.: virtuális öldöklés PC -s játékokon), amik egyrészt lelki deformálódást is okozhatnák, másrészt függőséget is előidézhet és ennek egyik következménye lehet, hogy az illető huzamosabb időre a gépe előtt ragad... nem érintkezik az emberekkel, csak a virtuális térben.

Ugyanakkor a gazdaság, a világpolitika, vagy szűkebb környzeted dolgai is kihatással vannak arra, hogy mennyire gubózódsz be esetleg.

Egy olyan korban, amikor az számít, mire viszed az életben... és az határozza meg a társadalmi státuszodat, hogy mid van... vagy hogy a ranglétra mely fokára jutsz el... ez behatárolja egyrészt azt is, hogy kikkel, milyen emberekkel és hogyan tudsz érintkezni (verbálisan is)... másrészt pedig az egzisztenciádért, kicsit túlozva az életben maradásért, azért, hogy legyen munkád, küzdened kell... nem ritkán úgy hozza a sors, hogy a kollégáiddal szemben tipornod kell... összeugrasztanak az élethelyzetek, a kapcsolatok rovására megy ez a fene nagy tiprás. Munkahelyi stressz, szarkavarás... az ember ezek után már csak a nyugalomra vágyik. Nem ritkán érezheti úgy az ember, hogy nem bízhat meg senkiben, mert a mosoly, baráti szó mögött is lehet áskálódás, szemfényvesztés.

Az interneten meg könnyebb egy hasonló közösséghez csatlakozni... eldumálni... világot megváltani szavakban... de ez nem pótolja a való érintkezést.

Jól van, akkor nem lesz baj.

Zeneipart én egyáltalán nem ismerem, csak néhány embert belőle, de nem meséltek túl sokat. Viszont azért mondtam a haknit, érdekes, hogy te ezt így kategorikusan kizárod, mert abban van a lé, az azért látszik. Az élő dolgokban, a személyes élményekben. Még ha nem egészen élő, de összehozza az embereket fizikailag, az is jó. A virtuális élmények a korlátlan hozzáférhetőségük miatt SEMMIT nem érnek. Hiába sír Ronald Jenkees is, hogy ő nem nyúl, minden hang eredeti, ő írja, és nem haragszik azért se, hogy ha valaki letorrentezi a dolgait, de azért mégis kéne legyünk már oly jók rendelni. Nem megy ez.

Ilyenben csak azok gondolkoznak, akik még soha nem próbálták, vagy nem olyan gyakorlott netbitangok, mint mi, és nem ismerik ugyanezt erről az oldalról. Hogy nagyon egyszerű továbbállni, ha valaki becsukja a kaput. Van másik. Mindig van másik, szinte mindenből. De mondjuk zenéből trillió, és humorból is rengeteg, csak győzni kell vakbéllel.

Meg még azon gondolkoztam, hogy a magány és a szélessáv értelmezhető együtt? Mintha egészen átalakult volna a magány fogalma az utóbbi tíz évben, nem?